-->

2013. jún. 24.

Harmadik Fejezet - II. rész

Kedves Olvasók,
van még egy információm a számotokra. Egy másik blogon olvastam, hogy megszűnik július elsejétől a Rendszeres olvasók opció, vagyis nem lehet majd ilyet se berakni a blogra, se pedig feliratkozni ilyenre egy-egy blogon. Hanem, van egy másik lehetőség: a Bloglovin. A jobb fölső sarokba már ki is raktam a linket, csak katt a szövegre, és ott is vagytok. Ott nyomjátok meg a "FOLLOW" gombot, és már kész is. Szerintem egyszerű, nem kerül sokba. :) 
Ezen kívül pedig jó olvasást, várom a véleményeket!
________________________________

 - Helló mindenkinek – int felénk vigyorogva. Már éppen kezdek reménykedni, hogy megússzuk a csajt, mikor megáll Zimon mellett, és végignéz rajta. Tuti, hogy ennek nem lesz jó vége. - Te is itt vagy?
- Nem, nem vagyok itt – utánozza a fiú Cassy hangját. - Ez csak a hologramom, szóval leléphetsz!
A szemöldökeim alól követem nyomon az eseményeket. Nem azért, én is simán beszólok ennek a lánynak, ha kell, de Zimontól igazi bátorság, hogy ilyet tesz. Cassy kiválóan ért hozzá, hogyan tegye tönkre valaki egyetemi éveit. Lásd: én, bár anyámnak hála, már sikerült kifejlesztenem magamban egy egyik fülemen be, a másikon ki dolgot, ha ilyen értelmetlen kötözködésről van szó.
- Majd lelépek, ha akarok. - Cassy keresztbe fonja a karjait a mellkasán, felvonja a szemöldökeit, és látványos rágózásba kezd.
- Szerintem itt még valaki sírni fog – súgja a fülembe Portia, aztán halkan összenevetünk. Szerencsére erre már nem kerülhet sor – legalábbis most nem -, mert valaki megkocogtatja a mikrofont, aztán Kalóz hangja tölti be a nagytermet.
- Megkérek mindenkit, hogy foglalja el szépen a helyét – kezd bele a mondókájába ábrándos, dallamos hangon. Cassy olyan megvetően néz Zimonra, mintha nem is ember lenne, aztán mondd neki valamit, és tovább áll. A srác utána fütyül, de van egy olyan érzésem, hogy nem a csodálatát fejezi ki. Aztán a kedélyek lassan lenyugszanak, elcsendesül a terem, és Kalóz folytatja. - Mindenki megtalálta a helyét? Remek. Nos, akkor kérlek, köszöntsétek nagy tapssal Lichie igazgató urat!
Tapsolni kezdünk, de abban a pillanatban, hogy Lichie feláll a színpadra, mindenki elhallgat. Ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy miért is van ez így. Azért, mert a tanulók nevetségesnek tartják az alig egy hatvan magas, neon-zöld hajú, sárga öltönyös fickót tízcenti magas telitalpasban, és nem mernek beszélni, nehogy elnevessék magukat, vagy pedig azért, mert őszintén csodálják. Na jó, be kell vallanom, azért nem semmi, amin ez a Lichie keresztülment. Elég szegény családban született, és egyesek szerint hamarabb tudott ruhákat tervezni, mint beszélni, így hát lassan felfedezték, és tök híres lett. Ezért hozta létre ezt az egyetemet, ahol a diákok a legjobbaktól tanulhatnak a divatról és a tervezésről. És hogy hogy jön ide a történelem? Lichie felesége történész, és elvileg ragaszkodott hozzá, hogy a Snow Folkon ne csak divattervezést, hanem történelmet is lehessen tanulni. Elvileg elég kiállhatatlan az a nőszemély, de nekem teljesen mindegy, hiszen végül is csak jól jártam.
- Drága diákjaim! - ránt ki Lichie érzelmes hangja a gondolataimból. Egy zsebkendőt szorongat az egyik kezében, és látom rajta, hogy alig bírja sírás nélkül. - Bocsássatok meg nekem, hogy így kezdem ezt az örömteljes napot, de hatalmas büszkeség tölt el, mikor így végignézek rajtatok. - Erre mondom, hogy nem lehet eldönteni, ki mit gondol erről a paliról. Normál esetben jólesnek ezek a szavak, de közben látom magát az embert, és ez teljesen bezavar. - Na jó – fújja ki az orrát az igazgató -, elég ebből. A mai Gyűlésen nem csak a hetvennegyedik Éhezők Viadalát megelőző egy hétről fogtok tájékoztatást kapni, hanem az is kiderül, hogy ki a szerencsés kiválasztott, aki stílustanácsadóként vehet részt a Viadalon. Azt hiszem, nem is húznám tovább a dolgot... - néz végig vigyorogva az összegyűlteken.
- Hát ne is – motyogja izgatottan Portia.
- A személyt az eddigi munkák és eredmények, egyetemi teljesítmények alapján választotta ki a tanári kar, így hát szeretném, ha mindenki tudná, hogy teljesen igazságos volt a döntés. - A teremben teljes a csend, még a légy zümmögését is hallani lehet(ne). Lichie a kezébe vesz egy borítékot, majd lassan, kimérten nekilát, hogy kibontsa. Közben persze párszor végignéz az összegyűlt embereken, és ilyenkor mindig elmosolyodik. Érzem, hogy Portia majd' megveszik, annyira izgul. Nem csodálom. Egy stílustanácsadói állás egy Viadalon nem hogy csodás, de egyenesen fantasztikus lehetőség arra, hogy a kiválasztott bizonyítson. És ahogy Portiát ismerem, simán tudna bizonyítani. Nagyon ügyes abban, amit csinál. - Ó! - kiált fel Lichie. A szavai visszaverődnek a kék falakról, és lándzsaként fúródnak a füleimbe. Utálom, mikor rájön ez a dolog, és egyszer csak felkiált a semmiért. - Ó, még mielőtt felolvasnám a nevet, szeretném, ha tudnátok, hogy a szerencsés kiválasztott választhat maga mellé egy társat... ha szeretne. Ez az információ ma reggel érkezett, és drága vezetőnknek, Coriolanus Snow elnöknek köszönhető. Annyira nagylelkű, nem igaz? - sóhajt fel bágyadt hangon az igazgató. Oldalra húzom a számat, és próbálok arra gondolni, hogy elvégre én is megkaptam tőle a Teljes Támogatást. Enne köszönhető, hogy nem kell az anyámmal élnem. - Szóval az, aki iskolánkat képviselheti az idei Viadalon... - Portia megragadja a kezemet, és a felsőmbe fúrja az arcát. - ...nem más, mint... - Lichie mély levegőt vesz, aztán kinyögi a nevet. - Cinna Glaze!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése