Második Fejezet - II. rész

Kedves Olvasók!

Ez a rész kicsit átvezető jelleget kapott végül, de én szerettem írni, mert így megismeritek a főszereplő hátterét. Remélem, titeket is meglep majd az új szereplő, aki itt még csak említést kap, de aki olvasta az Éhezők Viadala trilógiát, annak egészen biztos, hogy ismerős lesz. Engem meglepett, hogy belekerült, tök spontán ötlet volt. :) A következő rész nem tudom, mikor jön, de majd igyekszem. Ki akarok találni valamit, amitől többen lesztek... Hányan vagytok már? Kérlek, írjatok a chatbe, kommenteljetek, pipáljatok, hogy tudjam! 

Köszönöm, ha megteszitek: Bridget

______________________________

- Elvileg tényleg nem az – vonja meg a vállait Cinna. Megállunk a kaputól pár méterre a kerítés mellett, és elbúcsúzunk egymástól.

- Akkor majd hívj – nézek rá, mire bólint egyet.

- Rendben. Körülbelül mikor?

- Lássuk csak. - Összevonom a szemöldökeimet, és az ujjaimon számolni kezdem a lehetőségeket. - Fél óra, míg hazaérek. Egy óra, míg kipihenem a mai napot, aztán beszélnem kell anyámmal, szóval... úgy este hétkor keress.

Cinna összevonja a szemöldökeit, és kételkedve elmosolyodik. - Most van kettő. Másfél óra még bőven számolva is csak délután négy, akkor meg...

- Ó, te nem ismered anyámat – legyintem le. - Nála az, hogy lemondok egy vele közös programot, legalább három órányi prédikációt von maga után. Teljesen reménytelen, hogy megúszom, de azért próba szerencse. Hívhatsz előbb is.

- Oké, majd próbálkozom – mosolyodik el.

Az út hazafelé olyan, mintha egy babaágyban ringatnának. Majd' elalszom, így maga a megmenekülés, mikor végre leszállhatok a buszról, és mágneses mező helyett aszfaltot érezhetek a talpam alatt. Az egyik kávézóban gyorsan veszek egy tejeskávét, és kényelmesen elkortyolgatom, míg hazafelé ballagok. A lépcső tetején állva előhalászom a kulcsomat, aztán kinyitom az ajtót, és be is zárom magam mögött. Elég nagy város ez a Kapitólium, így sok az elvetemült alak, szóval úgy gondolom, jó, ha egy egyedül lakó egyetemista lány inkább kulcsra zárja az ajtót. Ledobálom a cuccaimat, bekapcsolom a tévét háttérzajnak, és elnyúlok a díványon. Átgondolom az előttem álló napokat. Holnap reggel tízre az egyetemre kell mennem a Gyűlésre, aztán délután Portiával belevetjük magunkat a butikdzsungelbe, hogy ruhát válasszunk jövőhét keddre, az éves Viadal Bálra. Nem azért, én szeretem a jó ruhákat meg a bálokat, de az Éhezők Viadaláért már nem vagy ennyire odáig. Ezt a bált pedig pont a Viadal miatt rendezik. Szerencsére Portiával mindig feltaláljuk magunkat, és általában vagy kint ücsörgünk a terem előtt és csajos dolgokról dumálunk, vagy a bárpult előtt kóstolgatjuk a koktélokat. Amúgy én csak miatta járok a Viadal Bálra. Hogy ne legyen egyedül. Nálunk nem divat az, hogy a srácok minden lányt felszednek, akit csak lehet, és azért Portia se kislány már, de azért én féltem egy kicsit. Magas, csinos, ráadásul az egyik legjobban öltözött lány a suliban (mert hát divatszakos, ugye) – én pedig a legjobb barátnője vagyok, akinek kutya kötelessége vigyázni rá. És mivel Portia nem képes lemondani a bálról, ezért rá vagyok kényszerülve, hogy minden évben túléljem.

Vasárnap – ha minden igaz – ismét hivatalos vagyok anyáékhoz ebédre. Ez amolyan családi hagyomány, mert anyám szerint ez tartja együtt az "egyvérűeket". Apa utálta ezt a kifejezést, de miután lelépett egy plasztikmacskával a Kapitólium másik végébe, anya csak azért is egyre többet használja. Nekem sem a kedvencem, de miatta elviselem. Mondjuk azóta, hogy összejött azzal a Plutarch Heavensbeevel, már egyre kevésbé tűröm, de persze nem teszem szóvá. Plutarch elég jó arc, és úgy látom, anya nagyon szereti. Nekem mindegy, hogy kivel éli le az életét, csak egy kikötésem van: legyen tisztességes. Plutarchnak elég nagy köze van a Viadalokhoz, ugyanis játékmester, így először nem nagyon bírtam, de aztán mikor láttam, hogy mennyire szereti anyámat, egészen megbékéltem vele. Egyszer még kajálni is elmentünk együtt, ahol kiderült, hogy mindketten szeretjük a chilit a koktélban.

- De csak egy leheletnyit... – mondta Plutarch, ahogy beleszórta a port az italomba.

- ...Hogy nehogy kigyulladjunk – fejeztem be a mondatot, aztán olyan hangosan nevettünk fel, hogy a környéken mindenki megbámult minket. Engem nem nagyon érdekelt a dolog, és őt sem, szóval mondom, egész jól elvoltunk. Az biztos, hogy ennek a fickónak a humora egy kicsit közös az enyémmel, és ez kiválóan ellensúlyozza anya szigorát és kiszámíthatóságát.

Hétfőn teljesen átlagos napom lesz, talán annyi különlegességgel, hogy elkezdődik az egyetem díszítése (ezzel együtt pedig a viadal-őrület is), amire természetesen mi vagyunk beosztva. Úgy alapjában ezzel sincsen bajom, mert Portiával mindig elhülyéskedjük az egészet. Kedden itt a bál, ami este hatkor kezdődik, és mivel Lichie igazgató úr nem fog beszédet tartani az elején, vagyis nem ő nyitja meg, ezért várhatóan időben fog elkezdődni. A bál miatt csak délig lesz tanítás, de ez teljesen mindegy, mert Portiával úgyis együtt fogunk készülődni – vagy nálam, vagy nála. A szerda ezután mindig kicsit könnyebb, mert sokan kiütik magukat a bálon. Aztán csütörtök, péntek, szombat, és végül vasárnap, az Aratás napja.