-->

2013. júl. 25.

Nyolcadik Fejezet - 'Király vagy, Zimon!'

Kedves Olvasóim!
Mivel most nyári szünet van, és úgy gondolom, azért sokan viszonylag sokat vagytok gép előtt, ami azt jelenti, hogy van időtök blogozásra, úgy döntöttem, egyelőre akkor fogom hozni a fejezeteket, mikor készen vannak. Ez a mostani és a következő részre még nem igaz, mert ezen kívül készen van már a kilencedik fejezet is, de a tizedik akkor jön, ha kész - vagyis nem tudom, mikor. A kilences érkezéséről szintúgy nem tudok semmit, de legfőképpen akkor jön majd, ha itt vagytok, olvastok és visszajeleztek. :3 Ezúton pedig szeretném megköszönni az új feliratkozó(kat), a pipákat és a kommenteket, drágák vagytok, ez rengeteget jelent nekem! <3
Most pedig akkor még annyit, hogy érkezett két újabb karakterkép a megfelelő oldalra, és Cinna képét is lecseréltem egy rá jellemzőbbre. 
Szeretettel mindenkinek: Bridget <3
_______________________________


Fritz a táncparkett közepére vezet, aztán átkarol, és forogni kezdünk. Nem túl magas srác, így simán átlátok a válla fölött. A tekintetemmel folyamatosan Portiát kutatom, aki még mindig a bárpultnál ül, és Cinnával beszélget. Cinna néha a színpad felé tekint, aztán rám néz. Hirtelen támad egy ötletem, de feledésbe is merül, mert Fritz megszólal, és ezzel teljesen összezavar.
- Na és... Mi újság veled? - tudakozódik.
Az ajkamba harapok. Nem is ismerem ezt a fiút, és ő sem engem. Akkor meg miért kérdez ilyesmit? - Semmi különös – válaszolom halkan. Próbálom összeszedni magam.
- Az nem sok. - Érzem, hogy Fritz nyel egyet. Talán ideges? Nem csodálnám. Nem lehet kellemes egy olyan lánnyal keringeni a táncparketten a boldog párok között, akiről lerí, hogy mennyire nincs ínyére a dolog. Illene bocsánatot kérnem tőle, de jelen pillanatban csak egyetlen dolog foglalkoztat: hogy minél előbb megszabaduljak ezektől a kezektől. Azonban a remény, hogy esetleg hamarosan visszatelepedhetek Portia mellé a bárpulthoz, egy csapásra szertefoszlik, mikor a barátnőm beveti magát egy csapat osztálytársa közé, Cinna meg feláll, és az ajtó felé indul. Felsóhajtok, és lehunyom a szemeimet. Ennyit erről. Muszáj lesz addig keringenem ezzel a sráccal, míg vége nem lesz a dalnak. Mivel kizárt dolog, hogy egyszer csak elengedjen, és azt mondja: "Látom, mennyire nem bírsz, inkább lelépek", és én sem hagyhatom itt, beletörődöm a sorsomba, és próbálom a dolgok pozitív oldalát nézni. Semmi baj, ma valami olyat csinálok, amit eddig csak párszor. Lehet, hogy illene végre megváltoznom.
Teljesen belemerülök a gondolataimba, és csak akkor térek magamhoz, mikor Fritz egyszer csak megáll. Nem értem, miért, mert a halk, altató-szerű zene még mindig megy, ezért kinyitom a szemeimet, és abban a pillanatban tudom, hogy meg vagyok mentve. Cinna áll közvetlenül előttünk.
- Elkérhetem őt? - néz Fritzre. Aztán egy másodperc erejéig rám pillant, és ahogy találkozik a tekintetünk, nem bírom magamba fojtani a vigyorgást.
- Ühüm – enged el a srác. Nem sokat tétovázik: pár pillanat múlva már el is tűnik a többiek között.
Cinna most felém fordul, és elmosolyodik. - Szabad egy táncra? - kérdezi halkan.
- Persze – bólintok továbbra is vigyorogva. Átkarol, aztán forogni kezdünk a táncparketten, de ez már teljesen más, mint az előbb. Végre normálisan kapok levegőt, és nem érzem magam úgy, mint egy csapdába esett állat. - Honnan tudtad, hogy ide kell jönnöd megmenteni? - kérdezem.
- Egyértelmű volt – hangzik a válasz. Nem látom Cinna arcát, de hallom, hogy mosolyog. - Elég volt csak rád nézni.
- Egyszer még bosszút állok Portián – húzom össze a szemeimet.
- De csak miután lezajlott a Viadal, rendben? Addig szükségem van rá.
- Oké – nevetek fel.
Egy darabig csöndben vagyunk, aztán Cinna szólal meg. - Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni.
- Kiskoromban balettoztam – vallom be.
- Komolyan?
- Igen. Nem nézted volna ki belőlem, mi? - Annyi időm van, hogy a váratlan távolságot kihasználva egy
pillanatra felnézzek Cinnára, aztán felemeli a karomat, és megpördít. Ahhoz képest, hogy nem számítottam a dologra, nagyon jól nézhetett ki, mert néhány pár felénk néz, sőt, egyesek meg is tapsolnak minket. - Ezt miért csináltad? - kérdezem nevetve.
- Csak leellenőriztem a balett-tudásodat – mosolyodik el.
- Na és igazat mondtam? - vigyorodom el, de Cinnának nincs lehetősége válaszolni, mert egyszer csak meghallunk egy ismerős hangot.
- Hahó! Figyelem... Egy kis figyelmet kérnék.
Egyszerre fordulunk a színpad felé.
- Te jó ég! - kiáltok fel. - Az ott Zimon?!
- Úgy néz ki – vonja össze Cinna a szemöldökeit.
- Mire készül? - kérdezem, miközben elindulunk a színpad elejéhez.
- Valószínűleg mindjárt megtudjuk – hangzik a válasz.
És valóban, hamarosan tényleg fény derül a dologra. Befut Portia is, és hárman egymás mellett állva figyeljük,
ahogy Zimon kiáll a színpad közepére, és megfogja az állványra igazított mikrofont.
- Szóval – kezd bele -, tudjátok, hogy a Viadal Bál elengedhetetlen kelléke az élőzene, amit idén én fogok
szolgáltatni.
Olyan néma csend lesz a teremben, hogy szinte hallom a saját szívverésemet. Aztán valaki bekiabál valami olyasmit, hogy "Hajrá, JayZ!", és a többiek tapsolni kezdenek. Beszállok a tapsolásba, de olyan döbbent vagyok, hogy képtelenség lenne most megszólalnom. Zimon énekelni is tud? Mihez nem ért akkor? És még azt mondják róla, hogy ketyó. Persze ez nem igaz, már bizonyította. Nagyon jó arc.
A dob ritmusára kapok észbe. Zimon pisztolyt formál a kezéből, és vigyorogva felénk lő. Elindul a dallam, ő pedig énekelni kezd.

Régóta harcolok,
de ez teljesen más,
őket nem az hajtja,
ami engem.

Járom az utam,
de nem érzem,
hogy jó lenne,
amit teszek.

Aggódom értük,
tűzbe mennék,
mellettük lennék,
bármit megtennék.

Ti sosem fogtok
birtokolni engem,
sosem leszek a tiétek,
lángra gyújtok mindent,
mert szabad vagyok.

Óvatosan körbenézek. Nem, nem képzelődtem: tényleg tetszik az embereknek Zimon dala. Ő pedig nem semmi, nagyon jól csinálja. Ez az egész olyan... hátborzongató. Egy kicsit.
- Király vagy, Zimon! - kiabálja be Portia, de a hangját szinte teljesen elnyomja a basszusgitár dobhártyaszaggató ricsaja.

Vad vagyok
és kiszámíthatatlan,
titokzatos,
bármire képes.

Ide hoztatok,
pedig szabad vagyok...
Én sosem leszek
a tiétek!

Sosem fogtok
birtokolni engem,
lángra gyújtok mindent...

Egy pillanatra lehalkul a zene, Zimon pedig lehajtja a fejét. Aztán valami olyasmi történik, amit még életemben nem láttam. A fiú két kezével megmarkolja a mikrofont, és abban a pillanatban, hogy ismét a közönségre néz, a színpad két oldalán két hatalmas, vörös lángcsóva lövell a magasba.

...mert szabad vagyok!

Érzem a bőrömön a tűz forróságát, ezért muszáj hátrálnom egy lépést. A többiek sikoltoznak a hátunk mögött, mindenki a részesévé akar válni ennek a nagyszerű bulinak, de ennek ellenére senki sem lép közelebb a színpadhoz. Senki, kivéve Cinnát. Megbabonázva áll a még mindig lángoló tűzcsóva előtt, és a szemeivel a színek között kalandozik. Látszik rajta, hogy valahol nagyon messze jár.
Mivel Portia éppen a színpadra igyekszik, hogy egy hatalmas öleléssel adja Zimon tudtára, mennyire szuper volt, úgy döntök, egyedül kérdezem meg Cinnától, hogy mi lelte. Óvatosan lépdelek oda hozzá, mintha teljes lenne a csend, és én nem akarnám, hogy meghalljon, holott az egész termet betölti a lassan elhaló tűz, és az izgatott beszélgetés hangja.
- Szia – lépek mellé mosolyogva. - Mi olyan érdekes a tűzben?
- Lángra lobbant – suttogja -, a tűz lángra lobbant.
Összevonom a szemöldökeimet, és értetlenkedve megrázom a fejem. - Ezt hogy érted?
- Emlékszel, hogy Zimon azt mondta, a ma esti produkciójához kell a szén? - Rám néz, mire bólintok egyet, ő pedig folytatja. - Honnan van a szén? A Tizenkettedik Körzetből. Mit csinálunk a szénnel? Elégetjük. Tüzet csinálunk vele – magyarázza.
Egy pillanatig hallgatok, hogy összeszedjem a gondolataimat, aztán ismét csak a szemöldökeimet ráncolva szólalok meg. - Lehet, hogy este van már, én meg fáradt vagyok, és ez az oka... de még mindig nem értelek.
- A Tizenkettedik Körzetet kaptuk a Viadalon – folytatja Cinna. - Nem bányászruhában vagy szénporban lesznek a kiválasztottaik... Idén biztosan nem. Idén tüzet adunk rájuk.
- Tüzet? - hökkenek meg.
- Igen – bólint. - A Tizenkettedik női kiválasztottja lesz az, aki idén tűzbe borítja majd Panemet. - Cinna elgondolkodik egy pillanatra, aztán ábrándos hangon felsóhajt. - Ő lesz a lány, aki lángra lobbant.
- Hű – szaladnak magasba a szemöldökeim -, ez jól hangzik.
- Remélem, hogy az is lesz – mosolyodik el. - Portia merre van?
- Éppen gratulál Zimonnak – nézek a színpad felé. És valóban: a barátnőm éppen akkor szalad le a színpadról, arcán fülig érő mosoly virít.
- Eszméletlen ez a srác! - dicséri Zimont, aki már kezdi is a következő dalt.
A többiek visszatérnek a táncoláshoz, piáláshoz és kajáláshoz, mi pedig szintén azt tesszük, amit az előbb: a bárpulthoz sétálunk, ahol Cinna beavatja Portiát az ötletébe. Megbeszélik, hogy holnap nem jönnek be, hanem összeülnek és kidolgozzák a ruhákat, meg kitalálják, hogyan is legyen ez a tűz-dolog. Én meg csak ülök, és hallgatom őket. Mosolyogva figyelem, ahogy egymás szavába vágva magyaráznak, és arról áradoznak, hogy jövőhét ilyenkorra már mindenki a Tizenkettedik Körzet két kiválasztottjáról fog beszélni.
A bál elvileg éjfélig tart, de általában kettőig húzódik – azonban sosem várom meg a végét, mert ilyenkorra már a társaság nyolcvan százaléka holtrészeg, és majdnem minden sarokban van egy hatalmas adag hányás. Az ember azt hinné, hogy ezek a helyek csillognak és tiszták, azért ilyen boldog mindenki. Hát pedig nem. Ezért is van, hogy Portiával még éjfél előtt lelépünk, mielőtt eldurvulna a helyzet. Mivel Portia és Cinna most már hivatalosan is egy csapatot alkotnak, a fiú felajánlja, hogy hazavisz minket kocsival – persze nem ellenkezünk. Zimon még Portia unszolásának ellenében is marad, és tovább szórakoztatja az embereket. Megmondom őszintén: nekem bővel elég volt ez a majdnem négy óra ennyi szín, kaja meg ital között, a világ minden kincséért sem maradnék tovább. Eléggé ki vagyok ütve, pedig nem ittam semmit azon az egyetlen korty koktélon kívül, amitől majd' megfulladtam a bál elején. 
Csak ülök a kocsi hátsó ülésén, a homlokomat az üvegnek támasztom, és bámulok ki az éjszakába. Azt hallgatom, hogy Portiáék próbálják összehozni a tüzes ruhák kinézetét. Annyit veszek ki félmondatokból, hogy maga a cucc elég egyszerű lesz, és a vállakra csatolt hosszú palást fogja képviselni az igazi látványosságot. Szintetikus tűzzel akarják meggyújtani, mikor hétfőn kigördülnek majd a szekerekkel a Köröndre a kiválasztottak.
- Eszméletlen lesz sötétben! - áradozik Portia.
Hajnali egy van, mire ágyba kerülünk. A barátnőm ma is nálam alszik, ami majdnem olyan, amint a tegnapi eset, annyi eltéréssel, hogy holnap reggel egyedül indulok majd el az egyetemre, mert ő Cinnával találkozik, hogy megalkossák a lángoló ruhákat.
Az egyedül töltött nap pedig pont olyan, amilyennek gondoltam: borzasztó. Szerda van, egyik előadó sem tud normálisan tanítani, mert szinte mindenki másnapos. A mosdókban mennek a fájdalomcsillapító-cserék: az emberek próbálják beszerezni a bogyókat, hogy valamivel megenyhíthessék hasogató fejüket. Zimon is ki van ütve egy kicsit, sőt, még én is úgy érzem, mintha tegnap leittam volna magam. Lehet, hogy a levegőben is benne van ez a tipikus, nyomasztó hangulat, ezért vagyok ilyen nyomott. De lényeg a lényeg: borzasztóan telik a szerda. Csütörtökön tudok beszélni egy kicsit Portiával telefonon, de az nem az gazi. Elmeséli, hogy hogyan fog kinézni a ruha, amit a kiválasztottaknak csináltak: fekete, fényes bőr ruha, és egy hatalmas, piros és sárga szalagokkal ellátott köpeny, amit majd szintetikus tűzzel fognak lángra lobbantani.
- Pénteken sem megyünk be – tájékoztat Portia. - Muszáj utánanéznünk ennek a szintetikus dolognak.
- Nagyszerű – bámulom a plafont.
- Jaj, Rox! Tudod, hogy mennyit jelent ez nekem!
- Tudom – hunyom le a szemeimet -, és nem is úgy értem, csak én... egyedül vagyok nélküled.
- Bárcsak te is itt lehetnél velünk – sóhajt Portia.
- Nem mehetnék el? - vetem fel.
- Hidd el, én lennék a legboldogabb, de sajnos nem lehet. Alá kellett írnunk egy szerződést, miszerint vállaljuk, hogy teljes titokban tartjuk a ruhákat... vagyis érted, hogy mások nem láthatják őket rajtunk kívül – magyarázza.
- És mi van azokkal, akik segítenek nektek megcsinálni?
- Ők nem számítanak. - Portia hallgat egy darabig, aztán csendesen hozzá teszi: - Ugye tudod, hogyha most ott lennék melletted, megölelnélek?
- Igen, tudom – mosolyodom el.

Ez a beszélgetés ad annyi löketet, hogy túlélem a pénteket, bár az első órát úgy, ahogy van, lekésem. Azért Kalóz elkap a folyosón, és Portiáék felől érdeklődik. Elmagyarázom neki, hogy nem sokat beszélünk, mert rengeteg dolguk van. Nagy nehezen ugyan, de sikerül leráznom magamról, aztán miközben éppen a turmixomat iszogatom az egyik terem előtt ülve, és meghallom Cassy hangját, úgy döntök, nem lesz kedvem bemenni az utolsó két órámra. Felállok, összeszedem a cuccaimat, és el is indulok. Végigjárok pár butikot, veszek egy csomó édességet, otthon pedig beülök a tévé elé, és egész este mást sem csinálok, mint csokit eszem, és bámulom a képernyőt. Valahogy úgy nézhetek ki, akár egy tinédzser, akinek szerelmi bánata van. Pedig sem tinédzser nem vagyok, sem szerelmi bánatom nincsen. Egyszerűen csak hiányzik a legjobb barátnőm, és unatkozom. 

4 megjegyzés:

  1. Ó, köszönöm! És siess a kövivel. Bár most elutazok, de akkor is! :) Nagyon jó lett! Girl on fire <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké, majd hozom, de te is siess vissza!
      És köszönöm. :3

      Törlés
  2. Drága Bridget!

    Ez a rész különösen tetszett, főleg, amiért Rox és Cinna együtt táncoltak. Annyira édesek lennének, már alig várom, hogy erre ők is rájöjjenek. De aztán Cinnának megszületett ugye a híres tüzes ötlete, ezzel totálisan szétrebbentve a pillanatot. Megmondom őszintén, sokkal inkább örülnék, ha Rox lenne Portia helyében, mert akkor a fiú több figyelmet szentelne neki.
    Nagyon ügyes vagy, csodálatos rész lett! <3

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azy! <3
      Ismét köszönöm neked a kommentet, és azt is, hogy mindig írsz nekem, olyan jó látni! Ami pedig azt illeti, hogy mikor fognak rájönni arra, hogy mit rendelt a sors, majd meglátod... ;D

      Bridget :3

      Törlés