Kedves, drága Olvasóim, akik csaknem kilenc évvel ezelőtt hétről-hétre osztoztatok velem azon az örömön, amit ez a blog és történet adott, illetve azok, akik idő közben tévedtetek be!
Elképesztő ide visszatérni. Bevallom, időről-időre mindig belestem a blogra, végig pörgettem néhány fejezetet, beleolvastam a sztoriba, nosztalgiáztam... Az elmúlt egy hétben pedig az elejétől a végéig újra elolvastam az Egy életen át-ot, és hát elég rendesen visszahozta azt a régi, jóöreg, semmihez sem hasonlítható életérzést, ami akkor járja át az embert, ha fanfiction formájában magáévá tesz egy számára fontos történetet. Az Éhezők Viadala tényleg nagy fejezet volt az életemben, ez a blog pedig a szívem csücske. Egyszerűen csak annyira szerettem írni - a szereplői pedig annyira hozzám nőttek, hogy látjátok, a mai napig se tudtam őket teljesen elengedni. Arról már nem is beszélve, micsoda különleges, online barátságok születtek itt bloggerina és bloggerina között...
Ma vettem a bátorságot, bekukkantottam az oldal analitikájába, és leesett az állam, mert azt láttam, hogy hetente még mindig több százan (!) kattintotok erre a blogra. El se mertem hinni... Nem tudom, valóban van-e még mindig itt valaki más is néha rajtam kívül, de ha szabad hinni a kimutatásoknak, akkor van. Itt vagytok? Régi kedves Olvasóim? Esetleg új, drága idetévedők? Jelentkezzetek, jelezzetek, osszátok meg a gondolataitokat, hadd örüljek, mint régen! Bárkik is vagytok, sziasztok, hálás vagyok, hogy olvassátok ezt a történetet! <3
Arra gondoltam, hogy ti, akik évekkel ezelőtt olvastátok a blogot és még (esetleg) emlékeztek rá, talán örülnétek egy kis extrának... Akik pedig most olvassátok, lehetséges, hogy ti is örülni fogtok neki (de csak akkor lessétek meg, ha végeztetek a sztorival)! Következzen hát így, kilenc évvel később... Remélem, tetszeni fog nektek. :)