Első fejezet - II. rész

Kedves Olvasók!

Hányan vagytok már? ;) Többen, mint eleinte? Nagyon remélem, hogy igen, és azt is remélem, hogy tetszeni fog az új rész. Várom a véleményeiteket! 

_______________

Lehuppanok Portia mellé, aztán hosszan, halkan kifújom a levegőt. Oké, ezen is túl vagyunk.

- Ha láttad volna, milyen fejet vágsz! - kuncogja a barátnőm. Elkerekednek a szemei, aztán ijedten körbenéz, és hebegve, elvékonyított, affektálós hangon utánozni kezd. - Elnézést a késésért, én csak...

- Fogd már be! - vágom oldalba, mire felnevet. - Ms. Cheadlich, maga egyáltalán nem vicces – vetek rá pár gyilkos pillantást, de nagyon nem hatom meg.

- Ó, igazad van, te sokkal viccesebb vagy, mint én. A világért se akarnám elvenni ezt tőled. - Komolyságot erőltet az arcára, és megfogja a kezemet. - Rox, ez a te cuki-jegyed. Annyira sajnálom.

Felsóhajtok, és mosolyogva megrázom a fejem. Volt már időm megszokni Portiát, de valahogy minden körülmények között tudok szórakozni a humorán. Még akkor is, ha a vicc tárgya éppen én vagyok, hiszen tudom, hogy sosem komolyan mondja az ilyesmit.

- Minden rendben ott hátul? - hallom meg Kalóz hangját. Portával egyszerre vágjuk magunkat vigyázzba, és szintén egy emberként bólintunk. - Akkor jó, ugyanis fontos bejelenteni valóm van. Mindenki tudja, hogy jövőhét vasárnap kezdődik a hetvennegyedik Éhezők Viadalának számunkra is látható procedúrája, melynek első mozzanata az Aratás lesz. Ennek örömére iskolánk ismét megrendezi a Gyűlést, melyen – mint azt ti is tudjátok – kö-te-le-ző a megjelenés. - Oldalra húzom a számat. Ez miért is olyan rendkívül fontos? Minden évben elmondják mindenkinek, ezért az összes egyetemista tud róla. Teljesen felesleges. - A Gyűlésre holnap fog sor kerülni... - Ez meg a másik. Miért kell olyan napra tenni ezt az értelmetlenséget, mikor a normális emberek otthon vannak, és kávét iszogatva nézik a híreket a fotelükből? - ...a nagyteremben. Van ezen kívül még valami más is, ami idén egy különleges, soha vissza nem térő lehetőség a tervezőknek. - Érzem, hogy Portia megfeszül mellettem, és előre dőlve issza magába a tanár szavait. - A Snow Folk-ot az a megtiszteltetés érte, hogy mivel a Kapitólium legjobb divattervezőit és stílustanácsadóit adja a fővárosnak, ezért egy diákunk idén részt vehet a Viadalon, mint stylist. Felhívnám a figyelmet, hogy nem mint segítő, hanem mint stylist. Mindenki érti?

***

- Gondolj csak bele! - Az egyik kezemmel tartom a táskámat, míg a másikkal éppen megpróbálok benyomni egy köteg könyvet a szekrényembe, miközben Portiát hallgatom, aki a falnak dőlve, ábrándos tekintettel bámulja a plafont, és nekem ábrándozik. Reggel óta ezt csinálja. - Ennyi lehetőség az életben nem hullana még egyszer az ölembe! Csomó pénz, ruhák, csillogás, ismertség... - Felsóhajt, és megrázza a fejét. - De nem hiszem, hogy...

- Kalóz azt mondta, az éves munkák és eredmények alapján döntik el holnap, hogy ki megy stylist-nak – szakítom félbe. Miután megvívom a csatát a szekrényemmel, a hátamra kapom a táskámat, és Portiával az oldalamon elindulok a büfé felé. - Szerintem simán lehetsz te az a "szerencsés".

- Jaj, Rox! - fakad ki. - Te olyan elfogult vagy! Ezren vannak, akik jobbak nálam.

- Nos...

- Nem voltál még egyetlen óránkon sem – kocogtatja meg a vállamat. - Fogalmad sincsen arról, ami ott folyik. – Hosszan megnyújtja a "g" betűt, hogy ezzel nyomatékosítsa magát.

- Lehet, hogy jobb is – vigyorgok rá, majd az épületből kilépve összehúzom magamon az ingemet. Május van, a második szemeszter vége, de még elég hűvösre jár az idő.

- Hááát, lehet... - vonja meg a vállait Portia, aztán mikor oda érünk a szökőkút elé, megállunk. - Hová ülünk?

A nyakamat nyújtogatva vizslatom a tengernyi asztalt és széket, míg végül kiszúrok egy üreset valamivel közelebb a falhoz. - Oda – mutatok az irányába.

- Oké, akkor majd tali – bólint Portia, majd egyszerre indulunk el a kedvenc büfénk felé. Egy egész óránk van a kajálásra, így nem kell sietnünk, de ez így mégis egyszerűbb, mintha először én megvárnám őt, aztán ő engem, mert míg Portia a bal oldali büfékocsikat részesíti előnyben, én a jobb oldaliakat. Tudom, elég furán hangzik, de ez van. Úgy öt perc alatt kiállom a sort, kérek egy salátát meg egy üdítőt, aztán letelepszem az asztalhoz, amit kiválasztottunk. Mivel úgy látom, elég nagy a sor Portia felé, nekilátok a kajálásnak. Miközben eszem az ebédemet, előkeresek a táskámból egy könyvet, amit még hét elején kölcsönöztem ki. Egy régi hellyel, Rómával foglalkozik. A szél eléggé megkeseríti a dolgomat, de végül sikerül valahogy úrrá lennem a lapokon, meg a műanyag tálon és villán. Úgy öt percig sikerül olvasnom, aztán végre megérkezik Portia is. Ha ő itt van, akkor abból nem lesz olvasás, az tuti. Sikerül úgy beállnia, hogy eltakarja előlem a Napot, és így egy kicsit fázni kezdek. Mikor pár másodperc elteltével se mozdul, felsóhajtok, és felnézek a könyvemből. Döbbenet ül ki az arcomra, mert ez nem Portia.