Drága Olvasóim!
Ki tudja, hányan vagytok pontosan, de ettől függetlenül szeretnék nektek kellemes nyarat kívánni! Élvezzétek ki a szabadságot, ne felejtsetek, de (írók) írjatok, olvassatok sokat, és épüljetek a szabadidőtökben is.
Mikor ezt a bejegyzést megkapjátok, én már valahol messze járok. Nem, nem megszöktem, csak nyaralni mentem. Szombaton (07.06) jövök haza, addig pedig itt van ez a rész. Remélem, pár kommenttel, és sok-sok pipával vártok majd vissza.
Valamint van egy fontos bejelenteni valóm: mostantól nem részleteket fogok hozni, hanem teljes fejezeteket,DE ez a rész még nincsen meg egy fejezetnyi. Ez azt jelenti, hogy hetente fog érkezni az új rész (szerintem szombatonként), és teljes fejezet-hosszúságúak lesznek. Más blogok is így csinálják, és szerintem ez beválik.
Valamint van egy fontos bejelenteni valóm: mostantól nem részleteket fogok hozni, hanem teljes fejezeteket,
Szóval még egyszer: happy Summer Time, and may the odds be ever in your favor!
Bridget
______________________________
- Köszönöm – bólint egyet, aztán
a választékot jelző világító táblákra néz. - Mit kérsz?
- Hogy érted? - szaladnak össze a
szemöldökeim.
- Nem emlékszel? Tegnap meghívtalak
egy ebédre – emeli fel egyik tenyerét, melyen halványan még
mindig látszanak a telefonszámomat alkotó számok. - Jó erős
tintát használsz – mosolyog rám.
- Óóó... - harapok az ajkamba. - De
az csak vicc volt...
- Hát, most már mindegy – vonja
meg a vállait. - Szóval?
Én is a táblákra nézek, és egy
perc keresgélés után sikerül döntenem. - Egy turmixot kérek. -
Aztán gyorsan hozzáteszem: - De csak ha tényleg komolyan
gondolod.
- Tényleg komolyan gondolom –
mondja. - Nem zavar, ha veled tartok? - Lopva oldalra néz, mire
elvigyorodom, és alig tudom tartóztatni magamat, nehogy
felnevessek. Úgy látom, menekülőre fogta.
- Dehogy – rázom meg a fejem. -
De tudnod kell, hogy nem leszek képes visszaverni a rajongóid
támadását – nézek fel rá, miközben drámaian kihúzom
magamat.
A kezeim között görgetem a turmix
műanyag poharát, és Cinnával együtt Portiát várom. Szokásához
híven késik egy kicsit, de aztán befut. Mikor meglátja a fiút, gyanakodva rám néz, én meg elvigyorodom.
- Sziasztok- huppan le Cinna mellé.
Nem néz fel, csak elővesz a táskájából egy magazint, és
elkezdi nézegetni szendvicsevés közben.
Megbököm a lábammal az asztal alatt,
de semmit sem reagál. Úgy tesz, mintha nem is vette volna észre,
ez pedig nem sok jót jelent. Összevont szemöldökökkel mered az
újságba, de én tudom, hogy nem olvassa. Talán az zavarja, hogy
Cinna is itt van? Portia nem az a sértődős fajta, és irigykedni
sem szokott... Azonban más oka nem nagyon lehet, mert mikor
elváltunk, még egész jól volt. Egyszóval fogalmam sincsen, hogy
mi baja, és nem éppen megfelelő az alkalom arra, hogy megkérdezzem
tőle.
- Ez így nem is jó – mordul fel
egyszer csak. Cinnával egyszerre nézünk rá: előkap a táskájából
egy filctollat, lerántja a kupakját, beállítja a színt feketére,
és elkezdi satírozni az újságot. Összeszaladnak a szemöldökeim.
- Mit csinálsz? - kérdezem, ahogy
lassan áthajolok az asztal fölött, hogy jobban lássam.
- Hülyeséget ír a magazin –
motyogja, majd beleharap a szendvicsébe, és strasszkövekkel díszített halántékát megtámasztja egyik tenyerén. - Az ilyen
alakúaknak nem áll jól a szűk szabás. És Michella szeméhez se
megy a piros.
Cinnára nézek, aki beleiszik az
üdítőjébe, aztán összehúzza a szemeit, és belemered Portia
magazinjába. Tiszta komoly, ahogy tanulmányozza a ruhákat. Szinte
látni, ahogy a fejében végigzongorázza az összes létező színt,
szabást és összeállítást, aztán kiválasztja, hogy melyik
lenne a legjobb. Egy pár pillanatig csöndben figyeli, ahogy Portia
dolgozik a filccel, aztán mikor ő befejezi, maga is az újságért
nyúl.
- A nyaka is túl magas – fogja a
kezébe a filcet. Középre húzza a magazint, és pár vonallal
felvázolja, hogy mire gondolt az állítólagos magas nyak helyett.
- És ujjak sem kellenek – bólint
rá Portia. Ismét a kezébe veszi a filcet, hogy belerajzoljon az
újságba.
- Húzd össze a derekát – mondja
Cinna, aztán szélesen elmosolyodik, mikor a barátnőm végez az
átalakítással.
- Ijesztőek vagytok – kotyogok
közbe vigyorogva. Cinna csak mosolyog, de Portia már kész is van a
válasszal.
- Hmm, nem is rossz. - Megfordítom a
magazint, hogy megnézzem a címlapját. Nem tévedtem, ez tényleg a
Capitol Couture. Portia nem
is olvas mást, csak ezt. Az elején Effie Trinket pózol halványlila
selyemruhában. - Vajon megint a Tizenkettedikhez fogják beosztani?
- adom át a barátnőmnek az újságot.
- Effie Trinketet? - kérdez vissza. -
Elképzelhető. Nem csodálkoznék rajta... Mondjuk elég híres, szóval nem értem, miért mindig a Tizenkettedikbe kell
mennie...
- Lehet, hogy pont ezért – vonja
meg a vállait Cinna. - Hogy emelje egy kicsit a színvonalat.
- Ó, ha már itt tartunk – kezdek
dobolni az ujjaimmal az asztalon -, melyik körzetet fogod
választani?
- Még nem pontosan tudom. - A fiú az
üdítőt bámulja, és a száját húzogatja. - Rengeteg ötletem
lenne a Második és a Hetedik Körzethez, de Kalóz a Gyűlés után
azt mondta, hogy ezt is hétfőig kell kiválasztanom.
- Nem kéne mennünk? - kotyogja közbe
Portia. Összevont szemöldökökkel bámul rám, és én pontosan
értem, hogy mire céloz. Nem kéne mennünk, hiszen nem
vagyunk időhöz kötve, de ő szívesen menne.
- De – állok fel egy hatalmas sóhaj
közepette -, azt hiszem, jobb lenne, ha elindulnánk, mielőtt még
leszakad az ég. - Abban a pillanatban, hogy ezt kimondom, az arcomra
esik az első esőcsepp. Portia kihasználja az alkalmat, hogy minél
hamarabb összepakolhasson: villámsebességgel dobja a táskájába
a filctollat, a magazint, és a maradék szendvicset.
Elköszönünk Cinnától - aki szintén
indul, csak pont a másik irányba -, és az egyetem kapuján kilépve
utunkat vesszük, hogy levadásszunk pár ruhát keddre.
- Merre akarsz menni? - kérdezi
Portia, miközben a fejünk fölé tartja valahonnan előkerített
esernyőjét. A hangja már sokkal vidámabb és felszabadultabb,
mint volt.
- Hmm... Nem is tudom. Mit szólnál a
Sedlayn-hoz? - vonom
meg a vállaimat.
- Megnézhetjük – bólint rá. - De
abba a pici butikba is mindenképpen be kell mennünk, ami ott van a
sor legvégén.
Három órán keresztül járjuk a
boltokat. Mindegyikben felpróbálunk legalább négy-öt ruhát egy
csomó különféle kombinációval, de természetesen az én
tetszésemet egyik összeállítás se nyeri el. Portia szinte
azonnal talál magának egy megfelelő, kék-zöld darabot, ami
tényleg csodásan áll rajta. Szerinte nekem azért nem tetszik egy
ruha sem, mert túl válogatós vagyok. Lehet, de akkor sem fogok
olyan cuccban megjelenni a bálon, amiben nem érzem jól magam.
- Gyere már – rángat ki a boltból
Portia -, még megnézzük azt a butikot is, amit én mondtam. Ha ott
sem találsz semmit, majd nálam kerítünk neked valamit.
Ez kicsit megnyugtat, de mikor belépünk
az alig öt négyzetméteres helységbe, és meglátom a ruhát, még
a maradék aggodalmam is elszáll.
- Nekem ez kell – ragadom meg.
Enyhén átlátszó, fekete és rózsaszín flitterekkel kivart,
kicsit térd fölé érő, szűk egyberészes ruha.
- Nem rossz – ismeri el Portia is.
Miután kifizetem a darabot, még
veszünk kék, zöld, rózsaszín és fekete lemosható festéket a
hajunhoz, beszerzünk pár ékszert, díszt, stasszkövet és
körömlakkot, aztán a nap lezárásaként beülünk egy kávézóba
kicsit beszélgetni.
- Holnap anyudékhoz mész, nem? -
kérdezi a barátnőm, miközben beleiszik narancsos kávéjába.
- Pontosan – sóhajtok fel.
- Nem nagyon akaródzik, mi? - néz
rám együttérzően. Mikor megrázom a fejemet, átnyúl az
asztalon, és megfogja a kezemet. - Ne már, Rox! El sem tudom
képzelni, hogy milyen lenne a saját életem az anyám nélkül.
Miért nem békültök ki végre? Sokkal könnyebb lenne.
- Nem, ez nem... ez nem olyan. Mi
állítólag sosem vagyunk összeveszve, csak éppenséggel anyám
mindig talál valamit, amibe beleköthet. Teljesen kikészít.
Beszélünk egymással, meg minden, de folyamatosan azon parázom,
hogy vajon mikor fog mondani valami olyat, ami majd jól odavág. -
Megkavargatom a szívószállal a kávémat, és az asztalnak
szegezem a tekintetemet. - Fenntartja a látszatot, hogy minden
rendben, és csak velem van a baj... Ez pedig rosszabb, mintha még
beszélőviszonyban sem lennénk.
- Na és az a Plutarch fickó? -
próbálkozik Portia. - Ő mit csinál, mikor ott vagy náluk?
- Plutarch más tészta. Vele lehet
normálisan dumálni. - Eszembe jut, mikor hangosan felröhögtünk
egy ilyen kávézóban, és elmosolyodom. Anyám az utolsó személy
egész Panemben, akivel ezt meg lehetne csinálni. - És ő anyával
is szót ért.
- Miért nem kérsz tőle tanácsot? -
hangzik a lehetőség.
- Na ne már – horkanok fel. - Csak
nem fogok a saját anyám élettársától rokonkapcsolati tanácsokat
kérni...
- Akkor mondjuk beszélgessetek.
- Szoktunk beszélgetni.
- Akkor...
- Jaj, Port... - simítom hátra a
hajamat. - Nézd – kapom el a tekintetét -, igazán köszönöm,
hogy próbálkozol, de az, hogy hányadán állok anyámmal, nem
rajtam, és nem is rajtad múlik. Majd ha ő úgy dönt, hogy képes
embernek nézni, akkor megváltoznak a dolgok. De amíg nem... addig
nincs mit tenni.
Portia hallgat pár másodpercet, aztán
a keze közé fogja az ujjaimat, és bágyadtan elmosolyodik. -
Oké... Csak annyira rossz látni, hogy ennyire nem jöttök ki...
Azért remélem, még egyben visszakaplak hétfőre.
- Ezt én is remélem – nevetek fel.
Drága Bridget!
VálaszTörlésEgyszerűen elbűvöl az egész történet, még úgyse olvastam ilyesmit. Tetszik az egész világ, amit megjelenítesz, és az is furcsán jó, hogy az Éhezők Viadala itt nem akkora tragédia, tényleg sokkal inkább mulatságnak számít. Remélem Cinna Portiát fogja választani, hiszen megérdemli, és jó csapat lennének együtt.
Izgatottan várom a folytatást, hiszen az előző részekből is kiderült már, hogy nem lesz unalmas a történet!
Sok puszi, Azy
Azy,
Törlésköszönöm szépen a kommentedet, sokat jelent! <3
Annyira örülök, hogy tetszik neked a történet... Próbálom olyan "kapitóliumosan" beállítani és bemutatni az egészet, ezért olyan buli a Viadal. De lesznek még itt furcsaságok, ne félj. ;)
Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy olvasol!
Ölel, Bridget <33