Drága Olvasóim!
Itt is van az új fejezet, remélem, elnyeri a tetszéseteket, és továbbra is írtok nekem. Ezúton is szeretném megköszönni a visszajelzéseket és a pipákat, rengeteget jelent! <3
Bridget :)
____________________________
Az
biztos, hogy anyáék alaposan megleptek ezzel a házasság dologgal.
És ha meglepő dolgot hallok, pláne, ha ennyire meglepőt, akkor
először mindig Portiát értesítem róla. Legszívesebben már
akkor felhívnám, mikor az expresszen ülök, és hazafelé tartok,
de úgy döntök, hogy várok vele, míg megérkezem. Aztán
legnagyobb meglepetésemre ő hív engem.
- Nem fogod elhinni, mi történt! -
kiabálja a vonalba.
Egy kicsit elhúzom a fülemtől a mobilt, olyan
hangosan beszél, de aztán mikor belépek a lakásba és lerakom a táskámat, végre
szabaddá válik mindkét kezem, kihangosítom a vonalat, majd leteszem a mobilomat az asztalra.
- Te sem! - kiáltok vissza neki.
- De az tuti, hogy ezt nem gondoltad
volna! - kontrázza. Rettentően izgatott a hangja. Gyorsan
lehuppanok a kanapéra, és a veszek egy mély levegőt.
- Három... - kezdem. Mindig ezt
csináljuk, mikor ilyen helyzet áll fel. Visszaszámolunk háromtól,
aztán egyszerre kiabáljuk el, hogy mi a nagy hír.
- Kettő... - jön a vonal végéről
a fojtott hang.
- Egy! - kiáltjuk egyszerre. Szintén
ugyanakkor acsítjuk azt is, hogy mi történt. Portia talán még
engem is túlkiabál, de mikor elismétlem, amit mondott, tényleg
alig hiszem el a dolgot.
- Te mész Cinnával a Viadalra?! -
Hátradőlök a kanapén, és a lábaimmal úgy rúgok a levegőbe,
mint egy óvodás. Portia nem válaszol, csak felsikolt, mire én is
sikítozni kezdek. Úgy nézhetünk ki, mint a gyerekek, de nem
érdekel.
- Anyudék megházasodnak?! - kérdez
vissza pár pillanat múlva.
Megint csak sikítozunk. Ennyi jó hírt
szerintem úgy összességében egész héten nem kaptunk. Jól
kibeszéljük, hogy mennyire örülünk, közben pedig persze néha
kiabálunk is egy sort. Még jó, hogy ezt rajtunk kívül nem látja
más.
- Megmondom, mi lesz – veszem
komolyra a szót. - Pakolj össze, aztán gyere át hozzám, és
mindent megdumálunk, oké?
Úgy fél órám van, míg Portia ideér. Addig gyorsan bedobok a mikróba egy popkornt, és hozatok pár
üdítőt is. Mivel szeretem a rendet és a tisztaságot, nem kell
takarítanom – ráadásul egész nap itthon sem voltam. Már éppen
kipattog a kukorica, mikor kopognak az ajtón. Portia valósággal a
nyakamba ugrik, mihelyt beengedem. Sugárzik az örömtől, és nem
képes megállni egy helyben.
- El sem hiszem! - kiabálja, miközben
körbeugrál a nappaliban.
- Nyugi már! - nevetek. - Felvered az
összes szomszédot.
- Kit érdekel? - veti le magát a
kanapéra. - Ha megkérdezik, hogy mi a bajom, majd elmondom nekik,
hogy híres leszek!
- De ha híres leszel – préselem be
magam mellé két üdítővel meg egy tál popkornnal -, akkor nem
csinálhatod ezt. Hülyének fognak nézni.
- Éppen ezért élvezem ki a
hátralévő pillanatokat – markol bele a kukoricába.
- Na és... hogy is történt
pontosan? - Törökülésbe helyezkedem, és szembefordulok
Portiával. Ő is hasonló pozíciót vesz fel, aztán elkezdődik az
igazi csajos beszélgetés. Olyan régen csináltunk már ilyet, és
még csak most jövök rá, hogy mennyire hiányzott.
- Hát ma, úgy dél körül Cinna
dobott rám egy SMS-t, hogy mit szólnék hozzá, ha én mennék vele
a Viadalra. Először azt hittem, hogy csak poénkodik, de mikor úgy
fél órára rá felhívott, hogy akkor mi a válaszom, rájöttem,
hogy tök komoly a dolog. - Kivesz egy marék kukoricát, aztán a
szájába tömi, és felnevet. - Annyira
király! Stylist leszek! Igazi stylist!
Együtt nevetünk, és megint sikítozunk
egy kicsit. Végül Portia megkér, hogy én is számoljak be
részletesebben anyáékról.
- Már akkor sejtettem, hogy itt
valami nem stimmel, mikor mások voltak a kaják. Aztán ebéd után
átvonultunk a nappaliba, ahol egyszer csak Plutarch bejelentette,
hogy szerintük elég régóta ismerik már egymást anyával ahhoz,
hogy összeházasodjanak – magyarázom. - Valamikor októberben
lesz az esküvő, és nagy lagzit akarnak, szóval te is jössz.
- Szuper! - vigyorodik el a barátnőm.
A nap további részét azzal töltjük,
hogy tovább beszélgetünk a történtekről, és próbáljuk
kitalálni, hogy vajon melyik körzet lenne a legjobb választás.
Portia szerint Cinna fogja eldönteni, hogy melyiket kérik, de
szerintem azért biztosan megkérdezi majd őt is. Aztán vicceket
meg régi emlékeket mesélünk egymásnak, és jókat nevetünk. A
kanapé mögötti szőnyegen fekszünk, a plafont bámuljuk,
összefonjuk a hajunkat, Portia rajzait nézegetjük, csinálunk egy
divatbemutatót a ruháimból, ami valamilyen rejtélyes módon azzal
végződik, hogy popkornnal dobáljuk egymást, és nem kapunk
levegőt a nevetéstől. A nap lezárásaként Portia előveszi a
tollát, és lerajzol minket a keddi bálon. Talán a három év óta,
mióta ismerem, először engedi, hogy nézzem alkotás közben.
Úgy este tizenegy óra van, mire odáig
jutunk, hogy akkor most elmegyünk aludni. Gyorsan lezuhanyzunk,
aztán valahogy előrángatjuk a falból a vendégágyat, és fél
óra múltán, miután az utolsó szavakat is kibeszéltük
magunkból, leoltom a lámpát. A sötétbe bámulok, és azon
gondolkodom, hogy ma délután úgy viselkedtünk, mint két
tinilány, akiket hatalmas szerencse ért. Az biztos, hogy ma csupa
jó hírt kaptunk, és az is biztos, hogy nem vagyunk már gyerekek.
De én azért nagyon szeretem ezeket a Porttal közös estéket,
mikor mindenféle kölykös dolgot csinálunk, és közben
hatalmasakat nevetünk.
Mikor először találkoztunk, az is
valahogy így végződött. Itt, a Kapitóliumban van egy olyan elég
fura szokás, hogy azoknak, akik az első napjukat töltik az
egyetemen, mint elsőévesek, egész éjjel bent kell maradniuk az
épületben. Ez azt jelenti, hogy nem megyünk haza, hanem az előadások után ott maradunk, és az egyetemben alszunk. Ezzel elvileg azt
fejezzük ki, hogy az iskolát tekintjük második otthonunknak, és
hogy teljes mértékben képesek vagyunk együttműködni a
többiekkel. Az biztos, hogy a topisok közül Portia Cheadlich volt
az egyetlen, akivel az első pillanattól fogva megtaláltam a közös
hangot. A mai napig emlékszem arra a napra. Éppen az egyetemi
folyosón bolyongtam az éjszaka közepén, mert ki kellett mennem,
és sehol sem találtam a mosdót. Végül egyszer csak belebotlottam
Portiába. Mindketten felsikoltottunk, aztán behúzott a fal mögé,
még mielőtt egy tanár ránk talált volna. Megmutatta, hol a mosdó
(azóta is csak oda járunk), és nagyon jól elbeszélgettünk.
Kiültünk az udvarra éjjeli kettőkor, szereztünk valahonnan
valami kaját, aztán egészen addig ott csöveztünk, míg Kalóz el
nem küldött minket aludni. Vele is akkor találkoztam először. A
mai napig sem tudom, hogy vajon hogyan került oda az udvarra, de
talán jobb is így. Aztán Portiával onnantól kezdve egyszerre
elválaszthatatlanok lettünk. Mindenhová együtt jártunk, folyton
együtt voltunk, és a szabadidőnket is szívesen töltöttük a
másik társaságában. Igazi legjobb barátok vagyunk a mai napig
is, és összeveszni sem szoktunk olyan sokszor.
Reggel az ébresztőmre ébredünk.
Mindketten elég kómásak vagyunk, de abban a pillanatban, hogy
eszünkbe jut a tegnapi nap, és hogy mik történtek, egyszerre
ugrunk ki az ágyunkból. Egész hamar elkészülünk, így nem
vagyunk késében. Még az egyetemre is időben érkezünk, sőt, még
reggelizni van időnk Portia első órája előtt, mert nekem nincs
ma olyan.
- Akkor délben tali itt? - néz rám
a barátnőm, ahogy felnyalábolja a cuccait az udvari asztalról.
- Ühüm, legkésőbb – bólintok.
Mivel ma kezdődik a díszítés a holnapi bálra, csak délig vannak
normális órák.
- Akkor szia – vigyorog rám Portia.
Integetek neki, aztán magamra maradok.
Úgy döntök, hogy olvasom tovább a
rómás könyvemet, mert amúgy is nemsokára vissza kell vinnem a
könyvtárba. Szóval élvezem a napsütést, ami egyre erősebb
lesz, és persze a csendet, ami ilyenkor betölti az egyetem udvarát.
Hatalmas, színes plakátok borítják a legtöbb falat, melyek a
holnapi bált népszerűsítik. Igazából semmi értelme annak, hogy
ilyesmire költsék a pénzt, mert mindenki tud az eseményről, de
mindegy. A Snow Folk sosem szenvedett hiányt anyagiak terén, így
azt hiszem, ismét csak hülyének néznének, ha szóba hoznám a
pazarlást.
Éppen felnézek a könyvemből, mikor
meglátom Cinnát. Elfog a vágy, hogy elmondjam neki, mekkora
jófejség volt tőle, hogy Portiát választotta maga mellé, de
sajnos nem erre tart. Éppen az egyetem főépületéből jött ki,
most pedig a büfébe igyekszik, ha jól látom. Biztos Lichie-től
szabadult, ami azt jelenti, hogy már bejelentette a döntését.
Mikor eltűnik a sárga ajtó mögött, ismét belekezdek Róma
tanulmányozásába, és hagyom, hogy mosoly húzódjon a számra.
Úgy érzem, az életem nem is lehetne szebb ebben a pillanatban.
Bárcsak örökké így maradhatna minden...
- Cső – áll meg előttem valaki.
Kisöpröm a hajamat az arcomból, és felnézek. Zimon az. -
Leülhetek? - kérdezi, de meg sem várja a választ, már le is
teszi a hátsóját a fapadra. - Köszi.
- Szia – mosolygok rá összehúzott
szemekkel. - Csak nyugodtan.
- Nincs első órád? - harap bele
hatalmas szendvicsébe.
- Nincs – rakom el a könyvemet.
Ennyit az olvasásról.
- Az jó – csámcsogja a srác.
Elgondolkodik egy pillanatra, majd ismét harap egyet, és gyorsan az
asztal fölé hajol, nehogy a cuccok, amik kifelé potyognak a
kajájából, a nadrágjára essenek. - Hé, hallottam, hogy Portia
megy a Viadalra Cinnával. Igaz a hír, vagy a nyafka megint
pletykálkodik?
Gondolom a nyafka alatt Cassyt érti.
Sejthettem volna, hogy ő lesz az első, aki mindenkinek beszámol
majd a dologról.
- Igaz – bólogatok -, tényleg
Portia a szerencsés.
- Királyság – törli meg a száját
Zimon.
- De Cassy honnan tud róla? - teszem
fel a kérdést. - Szerintem Cinna még csak most járt a dirinél.
- Pff – legyint a fiú -, az a csaj
mindenről tud. Ráadásul nem is hinnéd, mekkora patáliát
csapott.
- Hogy érted? - szaladnak össze a
szemöldökeim.
- Pénteken ragaszkodott hozzá, hogy
hazakísérhesse Cinnát, és folyton szegény srác nyakán lógott.
Tökre kikészíthette...
- Azért nem annyira – hallom meg
Cinna halk hangját. A mellettem lévő hely mögött áll, és egy
ásványvízzel a kezében vigyorog. - Leülhetek?
- Persze – bólintok.
- Ja, nem annyira... - utánozza a
hangját Zimon. - A srácokkal már arra gondoltunk, hogy szerzünk
valahonnan egy vizes tömlőt, és azzal távolítjuk el a közeledből.
Felnevetek, ahogy elképzelem Cassyt,
aki csupa víz. Lefolyt a sminkje, a haja az arcára tapadt, a
flitterek és stólák cuppognak. Nagyon komoly lenne.
- Semmi szükség ilyesmire – rázza
meg a fejét Cinna.
A két fiú arról kezd vitatkozni,
hogy Cassy vajon mennyire káros az emberekre, és a végén abban
állapodnak meg, hogy nagyon. Zimon indulatosan, hatalmas
karcsapásokkal magyaráz, míg Cinna inkább halkabban, nyugodtabban
adja elő az érveit. Igazából ez nem is vita, hiszen mindketten
azon a véleményen vannak, hogy a lány semmiképpen sem építő
társaság. Én meg csak ülök, és néha jókat nevetek egy-egy
elhangzott mondaton. Arra a következtetésre jutok, hogy Zimon
nagyon jó fej, Cinna pedig örökké megőrzi a hidegvérét. Még
akkor is, mikor a másik fiú kikapja a kezéből a vizet, és az
egészet benyakalja.
- Nem sokára úgyis milliomos leszel
– vonja meg a vállait, aztán rákacsint. - Mit neked egy üveg
víz?
- Ó, ha már itt tartunk – ragadom
meg az alkalmat -, azt hiszem, tartozom neked egy köszönömmel,
amiért Portiát választottad.
Cinna rám néz, kedvesen elmosolyodik,
és felvonja az egyik szemöldökét. - Miért kéne megköszönnöd?
- Nem is tudom – vonom meg a
vállaimat. - Mert a barátnője vagyok.
- Erre semmi szükség – néz az
asztalra. Olyan halkan kezd beszélni, hogy talán még Zimon is alig
hallja. - Szükségem van rá, és a Tizenkettedik Körzetnek is
ránk.
- Mi? - szaladnak magasba a
szemöldökeim. - A Tizenkettediket választottad?
- Választottuk – javít ki. - Ma
reggel összefutottam Portiával a folyosón, és megbeszéltük a
dolgot.
- De miért pont azt a körzetet? -
rázom meg a fejem. Egész Panemben a Tizenkettedik a legcsóróbb,
ott szenet bányásznak. Semmi értelmes ruhát nem lehet nekik
csinálni... Persze ki tudja, ennek a kettőnek mi fog kipattanni a
fejéből.
- Hát tudod - néz rám Cinna finoman
mosolyogva -, hogy javítsuk a színvonalat.
Az első óra után kétszer is Kalóz
tartja az előadást, de sosem az anyagról beszél, hanem folyton a
Viadalról. Bevezet minket a fogadások rejtelmeibe, és
megtippelteti velünk, hogy idén melyik körzet lesz a győztes.
Mázlimra valahová jó hátulra ülök mindig, így nem feltűnő,
hogy oda sem figyelek. A táskám mögött SMS-ezek Portiával,
akinek éppen külön van órája. Aztán délben találkozunk az
udvaron annál az asztalnál, ahol reggel elváltunk, és elindulunk,
hogy felvegyük a töménytelen mennyiségű selymet és vásznat. Az
egész harmadik év díszítésre van beosztva, így hát van
társaságunk. Nagyjából mindenkivel jóban vagyunk, kivéve persze
Cassyt. A végén ismét Zimon és Cinna
mellett kötünk ki. Utóbbi fel van mentve a díszítgetés alól,
sőt, igazából bejárnia sem muszáj, de azt mondja, azért nem
marad ki, mert szereti az év végét. Erre persze csak nevetek. A
továbbiakban is rengeteget nevetünk: Zimon magára tekeri az összes
selymet, és eljátssza, hogy ő Cassy. Nagyjából leginkább nagyra
nőtt óvodásoknak nézhetünk ki, de ez egyikünket sem zavarja.
Talán egyedül Cinna az, aki nem röhög velünk, hanem csak
mosolyog, és néha elvigyorodik. Ennek ellenére úgy néz ki, ő is
jól érzi magát. Szerintem mindannyian jól érezzük magunkat,
mert ez a díszítősdi így együtt egész jó buli.
Drága Bridget!
VálaszTörlésTermészetesen hamarosan megyek tovább a következő fejezetre, de nem szeretném egybemosni a kettőt, így külön írok. :)
Először is nagyon megörültem, amiért Cinna Portiát választotta, viszont fogalmam sincs mi lesz így Roxanne sorsa. Azért remélem, hogy össze fog valamikor jönni Cinnával, mert olyan aranyos pár lenne belőlük!
Egyébként nagyon gördülékenyen fogalmazol, élvezet olvasni, és a történet is megfogott! Csak így tovább! <3
Puszi, Azy
Azy,
Törlésismét csak köszönni tudom a szavaidat, olyan jól esnek! :3
Nyugi, semmi sincsen veszve, lesz még itt egy-két olyan dolog, amit biztosan nem vártál volna, szóval alakulni fog a helyzet, ezt megígérem. ;)
<3