Hatodik Fejezet - 'Csajos este'

Drága Olvasóim!

Itt is van az új fejezet, remélem, elnyeri a tetszéseteket, és továbbra is írtok nekem. Ezúton is szeretném megköszönni a visszajelzéseket és a pipákat, rengeteget jelent! <3

Bridget :)

____________________________

Az biztos, hogy anyáék alaposan megleptek ezzel a házasság dologgal. És ha meglepő dolgot hallok, pláne, ha ennyire meglepőt, akkor először mindig Portiát értesítem róla. Legszívesebben már akkor felhívnám, mikor az expresszen ülök, és hazafelé tartok, de úgy döntök, hogy várok vele, míg megérkezem. Aztán legnagyobb meglepetésemre ő hív engem.

- Nem fogod elhinni, mi történt! - kiabálja a vonalba. 

Egy kicsit elhúzom a fülemtől a mobilt, olyan hangosan beszél, de aztán mikor belépek a lakásba és lerakom a táskámat, végre szabaddá válik mindkét kezem, kihangosítom a vonalat, majd leteszem a mobilomat az asztalra.

- Te sem! - kiáltok vissza neki.

- De az tuti, hogy ezt nem gondoltad volna! - kontrázza. Rettentően izgatott a hangja. Gyorsan lehuppanok a kanapéra, és a veszek egy mély levegőt.

- Három... - kezdem. Mindig ezt csináljuk, mikor ilyen helyzet áll fel. Visszaszámolunk háromtól, aztán egyszerre kiabáljuk el, hogy mi a nagy hír.

- Kettő... - jön a vonal végéről a fojtott hang.

- Egy! - kiáltjuk egyszerre. Szintén ugyanakkor acsítjuk azt is, hogy mi történt. Portia talán még engem is túlkiabál, de mikor elismétlem, amit mondott, tényleg alig hiszem el a dolgot.

- Te mész Cinnával a Viadalra?! - Hátradőlök a kanapén, és a lábaimmal úgy rúgok a levegőbe, mint egy óvodás. Portia nem válaszol, csak felsikolt, mire én is sikítozni kezdek. Úgy nézhetünk ki, mint a gyerekek, de nem érdekel.

- Anyudék megházasodnak?! - kérdez vissza pár pillanat múlva.

Megint csak sikítozunk. Ennyi jó hírt szerintem úgy összességében egész héten nem kaptunk. Jól kibeszéljük, hogy mennyire örülünk, közben pedig persze néha kiabálunk is egy sort. Még jó, hogy ezt rajtunk kívül nem látja más.

- Megmondom, mi lesz – veszem komolyra a szót. - Pakolj össze, aztán gyere át hozzám, és mindent megdumálunk, oké?

Úgy fél órám van, míg Portia ideér. Addig gyorsan bedobok a mikróba egy popkornt, és hozatok pár üdítőt is. Mivel szeretem a rendet és a tisztaságot, nem kell takarítanom – ráadásul egész nap itthon sem voltam. Már éppen kipattog a kukorica, mikor kopognak az ajtón. Portia valósággal a nyakamba ugrik, mihelyt beengedem. Sugárzik az örömtől, és nem képes megállni egy helyben.

- El sem hiszem! - kiabálja, miközben körbeugrál a nappaliban.

- Nyugi már! - nevetek. - Felvered az összes szomszédot.

- Kit érdekel? - veti le magát a kanapéra. - Ha megkérdezik, hogy mi a bajom, majd elmondom nekik, hogy híres leszek!

- De ha híres leszel – préselem be magam mellé két üdítővel meg egy tál popkornnal -, akkor nem csinálhatod ezt. Hülyének fognak nézni.

- Éppen ezért élvezem ki a hátralévő pillanatokat – markol bele a kukoricába.

- Na és... hogy is történt pontosan? - Törökülésbe helyezkedem, és szembefordulok Portiával. Ő is hasonló pozíciót vesz fel, aztán elkezdődik az igazi csajos beszélgetés. Olyan régen csináltunk már ilyet, és még csak most jövök rá, hogy mennyire hiányzott.

- Hát ma, úgy dél körül Cinna dobott rám egy SMS-t, hogy mit szólnék hozzá, ha én mennék vele a Viadalra. Először azt hittem, hogy csak poénkodik, de mikor úgy fél órára rá felhívott, hogy akkor mi a válaszom, rájöttem, hogy tök komoly a dolog. - Kivesz egy marék kukoricát, aztán a szájába tömi, és felnevet. - Annyira király! Stylist leszek! Igazi stylist!

Együtt nevetünk, és megint sikítozunk egy kicsit. Végül Portia megkér, hogy én is számoljak be részletesebben anyáékról.

- Már akkor sejtettem, hogy itt valami nem stimmel, mikor mások voltak a kaják. Aztán ebéd után átvonultunk a nappaliba, ahol egyszer csak Plutarch bejelentette, hogy szerintük elég régóta ismerik már egymást anyával ahhoz, hogy összeházasodjanak – magyarázom. - Valamikor októberben lesz az esküvő, és nagy lagzit akarnak, szóval te is jössz.

- Szuper! - vigyorodik el a barátnőm.

A nap további részét azzal töltjük, hogy tovább beszélgetünk a történtekről, és próbáljuk kitalálni, hogy vajon melyik körzet lenne a legjobb választás. Portia szerint Cinna fogja eldönteni, hogy melyiket kérik, de szerintem azért biztosan megkérdezi majd őt is. Aztán vicceket meg régi emlékeket mesélünk egymásnak, és jókat nevetünk. A kanapé mögötti szőnyegen fekszünk, a plafont bámuljuk, összefonjuk a hajunkat, Portia rajzait nézegetjük, csinálunk egy divatbemutatót a ruháimból, ami valamilyen rejtélyes módon azzal végződik, hogy popkornnal dobáljuk egymást, és nem kapunk levegőt a nevetéstől. A nap lezárásaként Portia előveszi a tollát, és lerajzol minket a keddi bálon. Talán a három év óta, mióta ismerem, először engedi, hogy nézzem alkotás közben.

Úgy este tizenegy óra van, mire odáig jutunk, hogy akkor most elmegyünk aludni. Gyorsan lezuhanyzunk, aztán valahogy előrángatjuk a falból a vendégágyat, és fél óra múltán, miután az utolsó szavakat is kibeszéltük magunkból, leoltom a lámpát. A sötétbe bámulok, és azon gondolkodom, hogy ma délután úgy viselkedtünk, mint két tinilány, akiket hatalmas szerencse ért. Az biztos, hogy ma csupa jó hírt kaptunk, és az is biztos, hogy nem vagyunk már gyerekek. De én azért nagyon szeretem ezeket a Porttal közös estéket, mikor mindenféle kölykös dolgot csinálunk, és közben hatalmasakat nevetünk.

Mikor először találkoztunk, az is valahogy így végződött. Itt, a Kapitóliumban van egy olyan elég fura szokás, hogy azoknak, akik az első napjukat töltik az egyetemen, mint elsőévesek, egész éjjel bent kell maradniuk az épületben. Ez azt jelenti, hogy nem megyünk haza, hanem az előadások után ott maradunk, és az egyetemben alszunk. Ezzel elvileg azt fejezzük ki, hogy az iskolát tekintjük második otthonunknak, és hogy teljes mértékben képesek vagyunk együttműködni a többiekkel. Az biztos, hogy a topisok közül Portia Cheadlich volt az egyetlen, akivel az első pillanattól fogva megtaláltam a közös hangot. A mai napig emlékszem arra a napra. Éppen az egyetemi folyosón bolyongtam az éjszaka közepén, mert ki kellett mennem, és sehol sem találtam a mosdót. Végül egyszer csak belebotlottam Portiába. Mindketten felsikoltottunk, aztán behúzott a fal mögé, még mielőtt egy tanár ránk talált volna. Megmutatta, hol a mosdó (azóta is csak oda járunk), és nagyon jól elbeszélgettünk. Kiültünk az udvarra éjjeli kettőkor, szereztünk valahonnan valami kaját, aztán egészen addig ott csöveztünk, míg Kalóz el nem küldött minket aludni. Vele is akkor találkoztam először. A mai napig sem tudom, hogy vajon hogyan került oda az udvarra, de talán jobb is így. Aztán Portiával onnantól kezdve egyszerre elválaszthatatlanok lettünk. Mindenhová együtt jártunk, folyton együtt voltunk, és a szabadidőnket is szívesen töltöttük a másik társaságában. Igazi legjobb barátok vagyunk a mai napig is, és összeveszni sem szoktunk olyan sokszor.

Reggel az ébresztőmre ébredünk. Mindketten elég kómásak vagyunk, de abban a pillanatban, hogy eszünkbe jut a tegnapi nap, és hogy mik történtek, egyszerre ugrunk ki az ágyunkból. Egész hamar elkészülünk, így nem vagyunk késében. Még az egyetemre is időben érkezünk, sőt, még reggelizni van időnk Portia első órája előtt, mert nekem nincs ma olyan.

- Akkor délben tali itt? - néz rám a barátnőm, ahogy felnyalábolja a cuccait az udvari asztalról.

- Ühüm, legkésőbb – bólintok. Mivel ma kezdődik a díszítés a holnapi bálra, csak délig vannak normális órák.

- Akkor szia – vigyorog rám Portia. Integetek neki, aztán magamra maradok.

Úgy döntök, hogy olvasom tovább a rómás könyvemet, mert amúgy is nemsokára vissza kell vinnem a könyvtárba. Szóval élvezem a napsütést, ami egyre erősebb lesz, és persze a csendet, ami ilyenkor betölti az egyetem udvarát. Hatalmas, színes plakátok borítják a legtöbb falat, melyek a holnapi bált népszerűsítik. Igazából semmi értelme annak, hogy ilyesmire költsék a pénzt, mert mindenki tud az eseményről, de mindegy. A Snow Folk sosem szenvedett hiányt anyagiak terén, így azt hiszem, ismét csak hülyének néznének, ha szóba hoznám a pazarlást.

Éppen felnézek a könyvemből, mikor meglátom Cinnát. Elfog a vágy, hogy elmondjam neki, mekkora jófejség volt tőle, hogy Portiát választotta maga mellé, de sajnos nem erre tart. Éppen az egyetem főépületéből jött ki, most pedig a büfébe igyekszik, ha jól látom. Biztos Lichie-től szabadult, ami azt jelenti, hogy már bejelentette a döntését. Mikor eltűnik a sárga ajtó mögött, ismét belekezdek Róma tanulmányozásába, és hagyom, hogy mosoly húzódjon a számra. Úgy érzem, az életem nem is lehetne szebb ebben a pillanatban. Bárcsak örökké így maradhatna minden...

- Cső – áll meg előttem valaki. Kisöpröm a hajamat az arcomból, és felnézek. Zimon az. - Leülhetek? - kérdezi, de meg sem várja a választ, már le is teszi a hátsóját a fapadra. - Köszi.

- Szia – mosolygok rá összehúzott szemekkel. - Csak nyugodtan.

- Nincs első órád? - harap bele hatalmas szendvicsébe.

- Nincs – rakom el a könyvemet. Ennyit az olvasásról.

- Az jó – csámcsogja a srác. Elgondolkodik egy pillanatra, majd ismét harap egyet, és gyorsan az asztal fölé hajol, nehogy a cuccok, amik kifelé potyognak a kajájából, a nadrágjára essenek. - Hé, hallottam, hogy Portia megy a Viadalra Cinnával. Igaz a hír, vagy a nyafka megint pletykálkodik?

Gondolom a nyafka alatt Cassyt érti. Sejthettem volna, hogy ő lesz az első, aki mindenkinek beszámol majd a dologról.

- Igaz – bólogatok -, tényleg Portia a szerencsés.

- Királyság – törli meg a száját Zimon.

- De Cassy honnan tud róla? - teszem fel a kérdést. - Szerintem Cinna még csak most járt a dirinél.

- Pff – legyint a fiú -, az a csaj mindenről tud. Ráadásul nem is hinnéd, mekkora patáliát csapott.

- Hogy érted? - szaladnak össze a szemöldökeim.

- Pénteken ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérhesse Cinnát, és folyton szegény srác nyakán lógott. Tökre kikészíthette...

- Azért nem annyira – hallom meg Cinna halk hangját. A mellettem lévő hely mögött áll, és egy ásványvízzel a kezében vigyorog. - Leülhetek?

- Persze – bólintok.

- Ja, nem annyira... - utánozza a hangját Zimon. - A srácokkal már arra gondoltunk, hogy szerzünk valahonnan egy vizes tömlőt, és azzal távolítjuk el a közeledből.

Felnevetek, ahogy elképzelem Cassyt, aki csupa víz. Lefolyt a sminkje, a haja az arcára tapadt, a flitterek és stólák cuppognak. Nagyon komoly lenne.

- Semmi szükség ilyesmire – rázza meg a fejét Cinna.

A két fiú arról kezd vitatkozni, hogy Cassy vajon mennyire káros az emberekre, és a végén abban állapodnak meg, hogy nagyon. Zimon indulatosan, hatalmas karcsapásokkal magyaráz, míg Cinna inkább halkabban, nyugodtabban adja elő az érveit. Igazából ez nem is vita, hiszen mindketten azon a véleményen vannak, hogy a lány semmiképpen sem építő társaság. Én meg csak ülök, és néha jókat nevetek egy-egy elhangzott mondaton. Arra a következtetésre jutok, hogy Zimon nagyon jó fej, Cinna pedig örökké megőrzi a hidegvérét. Még akkor is, mikor a másik fiú kikapja a kezéből a vizet, és az egészet benyakalja.

- Nem sokára úgyis milliomos leszel – vonja meg a vállait, aztán rákacsint. - Mit neked egy üveg víz?

- Ó, ha már itt tartunk – ragadom meg az alkalmat -, azt hiszem, tartozom neked egy köszönömmel, amiért Portiát választottad.

Cinna rám néz, kedvesen elmosolyodik, és felvonja az egyik szemöldökét. - Miért kéne megköszönnöd?

- Nem is tudom – vonom meg a vállaimat. - Mert a barátnője vagyok.

- Erre semmi szükség – néz az asztalra. Olyan halkan kezd beszélni, hogy talán még Zimon is alig hallja. - Szükségem van rá, és a Tizenkettedik Körzetnek is ránk.

- Mi? - szaladnak magasba a szemöldökeim. - A Tizenkettediket választottad?

- Választottuk – javít ki. - Ma reggel összefutottam Portiával a folyosón, és megbeszéltük a dolgot.

- De miért pont azt a körzetet? - rázom meg a fejem. Egész Panemben a Tizenkettedik a legcsóróbb, ott szenet bányásznak. Semmi értelmes ruhát nem lehet nekik csinálni... Persze ki tudja, ennek a kettőnek mi fog kipattanni a fejéből.

- Hát tudod - néz rám Cinna finoman mosolyogva -, hogy javítsuk a színvonalat.

Az első óra után kétszer is Kalóz tartja az előadást, de sosem az anyagról beszél, hanem folyton a Viadalról. Bevezet minket a fogadások rejtelmeibe, és megtippelteti velünk, hogy idén melyik körzet lesz a győztes. Mázlimra valahová jó hátulra ülök mindig, így nem feltűnő, hogy oda sem figyelek. A táskám mögött SMS-ezek Portiával, akinek éppen külön van órája. Aztán délben találkozunk az udvaron annál az asztalnál, ahol reggel elváltunk, és elindulunk, hogy felvegyük a töménytelen mennyiségű selymet és vásznat. Az egész harmadik év díszítésre van beosztva, így hát van társaságunk. Nagyjából mindenkivel jóban vagyunk, kivéve persze Cassyt. A végén ismét Zimon és Cinna mellett kötünk ki. Utóbbi fel van mentve a díszítgetés alól, sőt, igazából bejárnia sem muszáj, de azt mondja, azért nem marad ki, mert szereti az év végét. Erre persze csak nevetek. A továbbiakban is rengeteget nevetünk: Zimon magára tekeri az összes selymet, és eljátssza, hogy ő Cassy. Nagyjából leginkább nagyra nőtt óvodásoknak nézhetünk ki, de ez egyikünket sem zavarja. Talán egyedül Cinna az, aki nem röhög velünk, hanem csak mosolyog, és néha elvigyorodik. Ennek ellenére úgy néz ki, ő is jól érzi magát. Szerintem mindannyian jól érezzük magunkat, mert ez a díszítősdi így együtt egész jó buli.