Tizenkettedik Fejezet - 'Ezt hogy érted?'

Sziasztok!

Meg is érkeztem a következő résszel, kicsit korábban, mint eddig, de most lettem készen vele, még friss, és azt mondtam, hogy akkor fogom hozni, ha elkészül. Nos, szóval itt van, és remélem, tetszeni fog nektek. Valamint köszönöm a pipákat és a kommenteket, nagyon hálás vagyok azért, hogy olvassátok a történetet, és vissza is jeleztek. Ezt a fejezetet pedig ajánlom a mi Katnissünknek, Jennifer Lawrence-nek, aki a minap ünnepelte a születésnapját. Boldog szülinapot! <3

Ölellek titeket: Bridget

_________________________________________________

Mikor letelepszem az egyetem udvarán az egyik padra, már egészen biztos leszek benne, hogy ki nem állhatom az utolsó hetet. Nem csinálunk semmi mást egész nap, csak arról beszélgetünk, hogy milyenek a kiválasztottak, és a hallgatók egymást túlkiabálva próbálják a másik tudtára adni, hogy szerintük ki lesz a nyertes. Ami azt illeti, éppen most is egy ilyen órán kellene lennem, de inkább úgy döntöttem, hogy kiszököm az udvarra, és felhívom Cinnát, hátha ráér. Szeretnék beszélni vele Katnissről, ahogy tegnap elterveztem, meg amúgy is rengetegen érdeklődnek felőle és Portia felől – hirtelen mindenki a barátjuk akar lenni. Ez a helyzet annyira komoly, hogy egyszer Zimonnak kellett kimentenie egy csapat őrült lány közül, akik mindenáron Cinnával akartak beszélni. Azóta Zimon megadta a telefonszámát, és a lelkemre kötötte, hogy ha bármi van, azonnal hívjam. Szerinte az őrült rajongók bármire képesek. "Én már csak tudom" – kacsintott rám vigyorogva.

Elmosolyodom, és előhalászom a táskámból a telefonomat. Délután fél egy van, ha minden igaz, ilyenkor rá kell érnie, mert a kiválasztottak éppen kiképzésen vannak. A vonal kicsöng, és Cinna szinte azonnal fel is veszi.

- Szia! - szól bele. Hallom a hangján, hogy mosolyog.

- Szia – köszönök vissza. - Nem zavarok?

- Nem, dehogy. Mondd csak.

- Igazából... inkább kérdeznék – magyarázom. - A kiválasztottakról. Milyenek? - Elég furcsán hangzik a kérdésem, de ennek ellenére Cinna normálisan válaszol rá.

- Nos... - Elgondolkodik egy pillanatra, aztán folytatja: - Különlegesek. Valószínűleg túl elfogult vagyok, de szerintem ők ketten teljesen másak, mint a többiek. Nem lehet eldönteni, hogy milyen a kapcsolat közöttük.

- Ezt hogy érted? - szaladnak össze a szemöldökeim.

- Úgy látszik, mintha nem kedvelnék egymást, aztán a következő pillanatban Peeta segít Katnissnek, eszébe juttatja a dolgokat. Összetett a dolog – teszi hozzá.

- Segített neki? Miben? - érdeklődöm.

- Tegnap este, a felvonulás utáni vacsoránál érdekes dolog történt. Katniss kiszúrta az egyik Avoxot, és azt állította, hogy ismeri.

- Egy Avoxot? - kerekednek el a szemeim. Ez teljesen kizárt dolog, hiszen az Avoxok bűnözők, akiket az állam megnémíttatott, és velük végeztetik el a szolgáknak való alantas feladatokat.

- Igen – magyarázza Cinna. - Mindannyian meglepődtünk, aztán mikor túl hosszúra nyúlt a csend, Peeta eszébe juttatta, hogy az Avox csak hasonlít egy régi iskolatársukra.

- Értem – bólintok. - Portia valami olyasmit emlegetett, hogy együtt fognak mutatkozni az interjúkon. Erre építkeztek?

- Valami olyasmi - helyesel. - Az emberek nagyon megkedvelték őket, már vagy milliónyi telefont kaptam a tüzes ötlettel kapcsolatban. Szeretnénk ennél maradni, és együtt a közönség elé állítani őket.

Ami azt illeti, az elkövetkezendő egy hétben minden pontosan úgy történik, ahogy Cinna mondta. Csütörtökön ér az első meglepetés: ezen a napon értékelik a kiválasztottakat a Játékmesterek, és Katniss az összeset túlszárnyalja, mert tizenegy pontot kap, de azért Peeta se rossz, ő nyolcat szerez. A pontok nagyon fontosak, mert ez nagyban befolyásolja azt, hogy egyes kiválasztottaknak hány támogatójuk lesz, míg bent vannak az arénában.

A pontozás után egyáltalán nem nézem a Viadalról szóló műsorokat, ami egyet jelent azzal, hogy egyáltalán nem nézek tévét. Egyedül szombat este telepszem le ismét a képernyő elé, s míg várom, hogy elkezdődjenek az interjúk, a mobilomon böngészem az évvégimet. Mert bizony, ez volt az utolsó hét az egyetemen, és most vár rám a szünet – legközelebb csak szeptemberben kell majd bejárnom előadásokra. Azt hiszem, itt az ideje, hogy valami gyakornoki, tanítói munka után nézzek a szünetben. Ez a gondolat akkor ereszt gyökeret a fejemben, mikor elkezdődnek az interjúk, és eljutva a Tizenegyedik Körzethez, Caesar, a műsorvezető a kis Rutával kezd beszélgetni. Az ajkamat harapdálva figyelem a lányt, igazán tündérien néz ki, a stílustanácsadója még szárnyakat is szerelt a hátára. Mint egy valódi kismadár. Azonban a kismadár után egy hatalmas, jól megtermett, izmos fiú következik, aki alig mond valamit, és sokszor egyszerűen csak csöndben marad. Elég ijesztő, nem szívesen futnék össze vele.

Aztán jön Katniss, a Tizenkettes lány. Résnyire szűkült szemekkel figyelem, ahogy feláll, és a színpad közepén kezet fog Caesarral. Be kell vallanom, hogy nagyon csinos a kékes-pirosas ruhában. Nem csodálom, hogy a közönség férfi tagjai jól megbámulják, és ők tapsolnak a legjobban. Elég rémültnek látszik, de ez csak hozzátesz a kisugárzásához. Kíváncsi vagyok, milyen stílusú személyiséggel fog előrukkolni.

- Nos, Katniss, a Tizenkettedik Körzet után biztosan érdekesnek tűnik a Kapitólium – kezdi Caesar. - Mi nyűgözött le a legjobban, mióta megérkeztél?

Katniss először csak bámul maga elé, aztán a közönséget fürkészi, majd elmélázik egy pillanatig, és csak aztán válaszol: - A bárányragu – feleli.

A nézők, és a műsorvezető is felnevet, az én számat pedig valami furcsa, horkantás szerű hang hagyja el. Ezt nevezem, a lány elég őszinte.

- Az aszalt szilvás? - kérdezi Caesar, majd ahogy Katniss bólint, hozzá teszi: - Ó, azt én is nagyon imádom. De ugye nem látszik? - fordul halálra váltan a közönség felé, miközben a hasát simogatja.

- Nem, nem látszik – fintorom el, aztán felsóhajtok, és a számba tömök egy marék cukorkát a csomagból, amit a dohányzóasztalon hagytam.

- Katniss – szólal meg egyszer csak újra a műsorvezető. - Amikor a nyitóünnepélyen megjelentél, szabályosan elállt a lélegzetem. Mit gondoltál arról a ruháról?

- Úgy érti, miután már nem paráztam, hogy elevenen megégek? - kérdez vissza a lány, és közben a közönség felé tekint. A közönség felnevet, és én is elvigyorodom. Őszinte és humoros.

- Igen, az jó lesz kiindulópontnak – nyugtázza Caesar.

- Úgy gondolom, Cinna zseniális, ez volt a legcsodálatosabb ruha, amit valaha láttam, alig hittem el, hogy ezt a ruhát én fogom viselni. Mondjuk az se semmi, ami ma rajtam van – teszi hozzá, majd szétteríti a fotelben a szoknyáját. - Ezt nézzék meg! - Egy pillanatra ismét a sorok közé bámul, aztán egyszer csak feláll, és megpördül.

- Ó, ezt még egyszer, ha kérhetném! - rikkantja Caesar.

Katniss erre a magasba emeli a karjait, és forogni kezd. A ruha tényleg fantasztikus, a szoknya csak úgy száll körülötte, mintha lángnyelvek nyaldosnák a testét, a reflektorok fénye megcsillan a – ha jól látom – gyémántokon, egyszerűen gyönyörű. A lány a negyedik-ötödik forgás után lassan megáll, és Caesarba kapaszkodik, nehogy elessen.

- Abba ne hagyd! - próbálja túlkiabálni a műsorvezető az ünneplő közönséget.

- Muszáj – vihogja Katniss. - Nagyon szédülök.

A továbbiakban Caesar segít leülni Katnissnek, majd szóba kerül Haymitch Abernathy is, a lány és Peeta mentora, aki elvileg lezúgott a színpadról az Aratás napján. Aztán érdekesebb dolog történik. Caesar Katniss tizenegy pontja felől érdeklődik, de a lány nem mond semmit, és nem is mondhat, ebben pedig nem más, mint Plutarch erősíti meg. Lekiabál a pódiumról. Azt hiszem, meg kell kérdeznem tőle, hogy mi történt... már ha nem utál. Annyira.

- Akkor beszéljünk arról a pillanatról, amikor az aratásnapon felolvasták a húgod nevét – szakítja félbe a gondolataimat a műsorvezető. - Te pedig önként jelentkeztél a helyére. Mesélnél róla?

Katniss arca megfeszül, majd a közönség sorai közé bámul. - Primnek hívják – kezdi. - Még csak tizenkét éves. És mindennél jobban szeretem. - A Köröndön síri csend lesz, mindenki a lány szavait hallgatja.

- Mit mondott neked a sorsolás után? - evez egyre mélyebbre a kínos témában Caesar.

- Megkért, hogy mindent tegyek meg a győzelemért – nyel egy hatalmasat a lány.

- És te mit mondtál neki?

- Megesküdtem neki, hogy úgy lesz – feleli Katniss mély, hideg hangon. Szerintem nem csalnak a szemeim, és tényleg fagyosak a szemei.

- Na, arra mérget vennék – bólint hatalmasat Caesar, majd utoljára megöleli a lányt, és megszólal a duda. Elköszön tőle, a közönség hangosan tapsol, míg vissza nem ül a helyére. Most Peetát szólítják.

A fiú mindenkit megnevettet a vicceivel, még én is kacagok néha, mert tényleg humoros a srác. Kicsit olyan, mint Portia. Vele is folyton nevetek.

- Mondja, Caesar, még mindig rózsaillatom van? - kérdezi meg egyszer csak a műsorvezetőt, mikor arról kezdenek beszélgetni, hogy a Kapitóliumban milyen furcsák a zuhanyzók. Caesar és Peeta szagolgatni kezdik egymást, majd ismét mélyebb vizekre terelődik a beszélgetés: Peeta barátnője kerül szóba. A műsorvezető azt kérdezi a fiútól, hogy várja-e otthon egy csinos lány, mire a kamera hirtelen Katnissre ugrik. Összeszaladnak a szemöldökeim, de nincs időm gondolkodni, mert Peeta megrázza a fejét, és máris folytatódik a beszélgetés.

- Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztos vár otthon egy különleges lány – erősködik Caesar. - Gyerünk, áruld el a nevét!

- Na jó, tényleg van egy lány – sóhajt fel Peeta. - Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem ő a létezésemről sem tudott az aratás napjáig.

- Mással jár? - kérdezi Caesar.

Gyorsan felugrok, és hozok egy üveg ásványvizet a hűtőből, míg Peeta válaszát hallgatom: - Nem tudom. De sok srácnak bejön.

- Megmondom, mit kell csinálnod – ül közelebb a fiúhoz Caesar. - Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ki fog kosarazni, nem? - kancsit rá.

- Nem hiszem, hogy ez menni fog – nyögi Peeta.

- És mégis miért nem? - hökken meg Caesar.

Összeszaladnak a szemöldökeim, és gyorsan belekortyolok a vízbe. A kamera egyenesen Peeta arcát mutatja, aki zavartan bámulja a színpad léceit, és pillanatról pillanatra egyre vörösebb lesz.

- Mert... mert... együtt jöttünk a Viadalra.

Míg a közönség felkiált meglepettségében, én a földre köpöm a vizet, és köhögni kezdek. Majdnem félre nyeltem, és most az erőlködéstől, hogy újra kapjak normálisan levegőt, könnyek szöknek a szemeimbe. A kanapé kárpitját markolászom, és hunyorogva próbálom kivenni az alakokat a képernyőn. A fejemben Cinna szavai visszhangoznak: "Szeretnénk ennél maradni, és együtt a közönség elé állítani őket."

Míg azt hallgatom, ahogy Caesar próbálja lecsillapítani a taps- és üvöltésvihart, amit Peeta hagyott maga után, összeszedem magam, letörlöm az államról a vizet, és a mobilom után nyúlok. Kikeresem Portia számát, és küldök neki egy SMS-t, amiben azt írom: "Te jó ég!! :O"

Úgy két perc múlva már jön is a válasz: "Vitte a pálmát! :o :DD"

Túl döbbent vagyok ahhoz, hogy visszaírjak neki, ezért inkább csak ülök, bámulom a tévét, amiben már megint Peetát mutatják, és közben emlékeztetik az embereket, hogy holnap reggel tíz órakor kezdetét veszi a hetvennegyedik Éhezők Viadala, ezért állítsák be az ébresztőóráikat, nehogy elaludjanak.

Szinte egész éjszaka azon agyalok, ami a mai interjún történt, vagyis hogy ez a Peeta valójában szerelmet vallott Katnissnek. Aztán arra gondolok, hogy vajon ez így volt-e megtervezve, vagy spontán jött az ötlet? Ki tudja. És talán Cinna meg Portia a kezdetektől tudta, hogy ez lesz?

Átfordulok az oldalamra, és felsóhajtok. Egy biztos: a Tizenkettedik Körzet mindenkit lesöpört a színpadról, és egészen biztos, hogy az emberek falni fogják őket. Lesznek támogatóik, mert ilyen még – legalábbis legjobb tudomásom szerint - sosem fordult elő a Viadalok történelmében, és nagyon úgy láttam, hogy a közönségnek tetszett a dolog. Elvégre, kinek ne keltené fel az érdeklődését egy fiú és egy lány, akik reménytelenül szeretik egymást, de hamarosan meg kell halnia egyiküknek? Nincs is ennél szívfacsaróbb.

Reggel elég korán fent vagyok, de eszem ágában sincsen bekapcsolni a tévét, hogy megnézzem a Viadal elejét. A kiválasztottak most vannak úton a aréna felé, én pedig úgy döntök, hogy veszek egy jó nagy fürdőt. Próbálok nem belegondolni abba, ami rájuk vár, mert egy idő után úgy belelovalom magam a dologba, hogy rosszul leszek mint tavaly, erre pedig semmi szükségem.

Egégsz nap nem csinálok semmi értelmeset, csak olvasgatok és gondolkodom, váltok pár SMS-t Portiával, és abban egyezünk meg, hogy a héten valamikor elmegyünk egyet valamerre, csak mi ketten. Erre végül szombaton kerül sor, mert akkor tud elszakadni egy pár órára az újonnan a nyakába szakadt, tengernyi tennivalótól. Este ötkor futunk össze a főtéren, és míg ezt az időpontot várom, egy hirtelen ötlettől vezérelve írok egy iskolának, hogy szeretnék tanítói gyakorlatot tenni, vagy legalább megnézni egy pár órát a kisebb gyerekekkel – hogy hogyan is néz ki ez a dolog.

Arra számítok, hogy legalább egy hét lesz, míg visszaírnak, de legnagyobb meglepetésemre, rá egy órára már jön is a válasz.

Tisztelt Mss. Haylen!

Örömmel venném, ha még ma találkozhatnánk. Várom a nap folyamán az iskola címén, az igazgatói teremben, hogy megbeszéljük a továbbiakat.

Tisztelettel: Amadeus W. Under, igazgató