Kilencedik Fejezet - "Üdv a klubban"

Sziasztok!

Nem szeretnék sokat írni a fejezet elé, csak annyit, hogy köszönöm azoknak, akik elolvassák és reagálnak, nagyon sokat jelent! <3

Bridget

_______________________

Szombatra az egész Kapitólium olyan lesz, mint egy hatalmas, nyüzsgő méhkas. Mindenki be van zsongva a vasárnapi Aratás miatt, mikor kiválasztják majd a körzetekből a gyerekeket. Ilyenkor csak abban az esetben szabad kilépni az utcára, ha az ember alaposan fel van készülve a hatalmas, embertelenül színes poszterekre, kivetítőkre, és a hangos zenére. Sokfelé tartanak koncerteket, és arra is lehetőség van, hogy a barátaiddal együtt nézd meg az eddigi Viadalok legjobb (vagyis legvéresebb) részeit. Egyes helyeken még felvonulások meg karneválok is vannak. Utálom ezt a felhajtást, egyszerűen borzalmas. És mivel ma is az van, mint minden Aratás előtti napon, én is azt csinálom, amit mindig szoktam ezen a napon. 

Alaposan besötétítek a függönyökkel, bekapcsolom a légkondit, és jó hangosra állítom a zenét, amit a HiFi ont magából. Közben nyomkodom a laptopomat, és várom, hogy megérkezzenek Portiáék. Mert bizony, ma végre elérkezik a pillanat, hogy újra látom a legjobb barátnőmet, ráadásul Cinna is vele tart.

Délután kettő van, mire befutnak. Először alig hallom meg a csengőt a hangos zenétől, de végül sikeresen lehalkítom a HiFit, és ajtót nyitok. Portiával szó szerint a földre teperjük egymást, olyan hirtelen jön az ölelés. Csak azután tűnik fel, hogy csupa víz, miután elengedem.

- Ne kérdezd – rázza meg a fejét, mire fekete, nedves fürtjei csak úgy repkednek ide-oda. - Az eső mindig tudja, mikor kell jönnie.

Ezek szerint esik, de leszek annyira udvarias a vendégeimhez, hogy nem rohanok ki az utcára. Pedig szívesen megtenném, mert nagyon szeretem az esőt. Annyit azért megengedek magamnak, hogy pár hatalmas szippantással magamba szívjam a víz friss illatát és magamban hálát adjak, hogy elmossa ezt a sok hangot meg plakátot. Aztán Cinnát is üdvözlöm.

- Ugye nem baj, ha neked nem ugrok a nyakadba? - vigyorgok rá, mire elmosolyodik, és megrázza a fejét.

- Nem, azt hiszem...

- Kölcsön veszek egy türcsit! - szakítja félbe Portia, aki máris a fürdőszobámban kutakodik valami után, amivel megszáríthatja a haját.

- ...kibírom – fejezi be Cinna.

- Hol vannak a türcsik? - ordít a barátnőm.

Végigsimítom a homlokomat, és felsóhajtok. - Egy pillanat – nézek Cinnára. Nem válaszol, csak mosolyogva elnéz a hang irányába, én pedig gyorsan Portia segítségére sietek.

- A fölső polcon – lépek be a fürdőszobába. - Ott – mutatok rájuk.

- Ó – kiált fel -, köszike.

Miután Portia a fejére csavarja a törülközőt, mind a hárman letelepszünk a nappaliban. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat fogok megtudni azokról a tüzes ruhákról, de azért próbálkozni szabad, így rögtön rá is térek a lényegre.

- Na szóval – nézek végig rajtuk -, milyenek lesznek a cuccok?

- Hé! Mondtam már, hogy titok – vigyorodik el a barátnőm.

- Nem, te azt mondtad, hogy rajtatok és a segédeken kívül senki se láthatja őket – javítom ki.

- Igazából most akkor se mennél sokra, ha látnád a ruhákat – mosolyog rám Cinna. - A lényegük az, hogy ég, és ettől lesznek látványosak.

- Bezony – bólint rá Portia. - Majd hétfőn meglátod. Sőt, mindenki meglátja!

- Azért kíváncsi vagyok rá, hogy fogjátok meggyújtani szegény kiválasztottakat – ráncolom a szemöldökeimet.

- Nos... csak szintetikus tüzet fogunk használni, nem igazit – magyarázza Cinna. - Még akkor se lenne baj, ha a bőrükhöz érne, mert nem okoz sérüléseket. De amúgy se maga a ruha fog égni, csak a köpeny – teszi hozzá.

- A lényeg az, hogy nagyon király lesz – vigyorog Portia. - Biztos vagyok benne, hogy a lángra lobbant kiválasztottak nagy sikert fognak aratni. Ki fogják egészíteni egymást.

- Remélem, tényleg így lesz – mosolyodom el. - Azért ne szálljatok el, mikor híresek lesztek, rendben? - vigyorgok.

- Nem fogunk – bokszol vállba a barátnőm. Egy pillanatra elgondolkodik, majd a füle mögé tűr egy gyöngyökkel díszített tincset. - Figyelj, ha már itt tartunk... ma szóltak nekünk, hogy holnap lesz egy ilyen buli, tudod, a stílustanácsadóknak. Együtt nézzük meg az Aratást.

Érzem, hogy a szám résnyire szűkül, a gyomrom pedig pingpong labda méretűre zsugorodik. Ez annyit jelent, hogy egyedül kell elmennem anyámékhoz Aratást nézni. Tudom, anya nem szereti Portiát, de a kiválasztottak sorsolásánál általában annyira belelkesedik, hogy még őt is megtűri maga mellett, ezért Portia minden Aratáskor eljön velem anyáékhoz, és segít túlélni a dolgot.

- Ne csináld – rázom meg a fejem.

- De ott lesz egy csomó tökre híres stylist! Befolyásosak, meg minden... - Felsóhajt, és a padlóra szegezi a tekintetét.

- Kötelező elmennetek? - bukik ki belőlem a kérdés. Szörnyen igazságtalannak és önzőnek tartom magam, de jelen pillanatban csak azon kattog az agyam, hogy nem lesz kibe kapaszkodnom, mikor kihúzzák azokat a szerencsétlen gyerekeket.

- Nem, de szeretnék ott lenni – válaszolja halkan. Felnéz, egyenesen a szemeimbe, mire gyorsan megölelem.

- Ha az anyukád lennék, nem engednélek el – motyogom.

- De nem vagy az anyukám – motyogja vissza. Hallom a hangján, hogy mosolyog.

- Ezért azt sem mondhatom meg, mit csinálj – engedem el.

- Akkor nem haragszol?

- Miért haragudnék? - mosolyodom el.

- Mert egyedül kell Aratnod az anyáddal – húzza oldalra a száját.

- Hát... majd valahogy túlélem – bólintok.

- Nekem semmi kedvem ahhoz a bulihoz – szól közbe halkan Cinna. - Ha akarod, szívesen elkísérlek.

- Ne! - kiáltom, de a következő pillanatban már kezdem is menteni magam. - Úgy értem... nekem nincs bajom veled, ne érts félre, de sosem szabad megismerned az anyámat – rázom meg hevesen a fejem.

- A saját érdekedben – helyesel Portia.

- Miért nem? - vonja össze a szemöldökeit Cinna.

- Hát... mert... - A barátnőmre nézek segítségért, aki csak a vállait vonogatja.

- Nézd, ha nem szeretnéd, ha veled mennék, akkor semmi baj – mosolyog rám. Az ajkamba harapok. Szörnyen érzem magam.

- Nem! - kapok a homlokomhoz. - Én csak... Ó. - A tenyereimbe temetem az arcom, és lehunyom a szemeimet. Egy kicsit összezavarodtam. Igazából szeretném, ha Cinna velem jönne, de attól félek, hogy anyám teljesen kikészítené, ő meg egy életre megutálna.

Érzem a szobában a kínos csendet, így veszek egy jó mély levegőt, és leengedem a kezeimet. - Én örülnék, ha jönnél – erőltetek magamra egy mosolyt -, de csak akkor vállalkozz a dologra, ha erős lelked van.

- Ha nem lenne erős lelkem, nem vállaltam volna a stílustanácsadói állást – jegyzi meg halkan.

Ismét az ajkamba harapok, de megint veszek egy jó nagy levegőt. - Semmiért nem vállalok felelősséget – jelentem ki.

Mikor látom, hogy Cinna elmosolyodik, én is megkönnyebbülök. A továbbiakban abban egyezünk meg, tizenegyre idejön, és expresszel megyünk el anyámékhoz, nem kocsival – ugyanis ragaszkodom hozzá, hogy a vonatot válasszuk. Sok sikert kívánok Portiának, aztán elköszönök tőlük, és magamra maradok a feladattal, hogy felhívjam anyát, és tájékoztassam róla, hogy idén nem Portiával megyek hozzájuk aratni.

Lehuppanok a kanapéra, és törökülésbe helyezkedve feltárcsázom a számot.

- Szia anya – szólok bele a vonalba, miután hallom, hogy felvette.

- Roxanne, remélem nem azért hívsz, hogy lemondd a holnapi látogatásodat! - tér a lényegre.

Neked is szia, gondolom magamban keserűen. - Nem azért hívlak – válaszolom hidegen. - Csak tájékoztatni szeretnélek róla, hogy nem Portiával megyek.

- Akkor kivel?

- Egy barátommal, Cinnával.

- Cinna? Sosem hallottam még róla. Mióta ismered?

- Nem olyan régóta. - A pólóm aljával babrálok, és közben a számat rágcsálom. - Tudod volt most egy lehetőség az egyetemen: kiválasztottak egy stylistot, aki valódi stílustanácsadó lehet az idei Viadalon. Cinnát választották ki, ő pedig maga mellé választotta Portiát, és holnap lesz egy buli-féleség az összes stílustanácsadónak, együtt nézik az Aratást...

- És Portia ezért nem jön el veled? - szakít félbe anyám.

- Igen – szorítom össze a fogaimat. Már hallom is a megvető horkantást a vonal túlsó végéről.

- Jó kis barátnő.

- Cinnának nincs kedve elmenni erre a bulira, ezért felajánlotta, hogy szívesen elkísér hozzátok – folytatom ahelyett, hogy reagálnék arra, amit mondott.

Anyám hallgat pár másodpercig, és csak aztán válaszol. - Rendben, várunk titeket.

Miután kinyomom a telefont, egy hosszú percig csak némán bámulok magam elé, és azon gondolkodom, hogy mit is tettem. Élből el kellett volna utasítanom Cinna ajánlatát, de önző voltam, és csak magamra gondoltam. Azt kellett volna mondanom neki: "Nem, ezt nem engedhetem. Bunkóság lenne, ha megtenném." De ehelyett azt válaszoltam: "Semmiért nem vállalok felelősséget" – aztán meg megkönnyebbültem.

A tenyereimbe temetem az arcomat, és alaposan leszidom magam.

Az előző esti gondolataim ellenére másnap késő délelőtt széles mosollyal az arcomon fogadom Cinnát. Nem lepődöm meg azon, hogy elegáns, mert mindig az – legalábbis mióta ismerem, azóta biztosan. Sötétkékben és fehérben van, ami azért furcsa, mert én is. Pedig nem beszéltünk össze.

- Ez fura – húzom össze a szemöldökeimet.

- Az – bólint. Látom rajta, hogy mosoly bujkál a szája sarkában, de nekem lefagy a képemről a jókedv, mert arra gondolok, amire anyám asszociálni fog ebből az összeöltözésből. Elég sokáig állhatok így, a sötétkék zakót fürkészve, mert Cinna hangja kell ahhoz, hogy visszatérjek a megnyugtató valóságba. - Mehetünk? - kérdezi óvatosan.

- Persze – pislogok egy hatalmasat.

Gyorsan felkapom a táskámat meg a cipőmet, bezárom az ajtót, és elindulunk. Próbálom megőrizni a hidegvéremet, ahogy Cinna mellett lépkedek, de valahogy nem megy.

- Te hogy maradsz mindig ilyen nyugodt? - kérdezem tőle, miközben a szemeimmel Caesar Flickerman arcát fürkészem egy hatalmas plakáton, amit az egyik sárgás betontömb oldalára ragasztottak fel.

- Azt hiszem, családi vonás – vonja meg a vállait. - És te miért vagy ilyen ideges? Elvégre a csak családodhoz megyünk, nem?

- Az pont elég – fújom ki hosszan a levegőt. - Te nem ismered az anyámat... Tuti, hogy legközelebb te is olyan feszült leszel, mint én. Ja, nem – teszem hozzá gyorsan -, nem is lesz legközelebb. Soha többé nem akarsz majd találkozni vele.

- Ugyan már – mosolyodik el -, biztosan nem olyan szörnyű.

- De, de az – tűrök a fülem mögé egy tincset.

- És az apád? Ő is olyan kiállhatatlan? - néz rám. Látom a mosolyán, hogy tényleg nem hisz nekem.

- Apámat elég régóta nem láttam már – sóhajtok. - Lelépett egy szőke csajjal, mikor még tizenegy éves voltam, most pedig valahol a Kapitólium másik végében él.

- Ó, sajnálom – válaszolja halkan. - Nem tudtam. De ezek szerint egy cipőben járunk, csak kicsit másképp.

- Ezt hogy érted? - vonom össze a szemöldökeimet.

- Az én szüleim is elváltak, elég régen. Nem is emlékszem rá pontosan, hogy mikor.

- Hát – nézek rá -, üdv a klubban.

Erre elvigyorodik és hátra simítja a haját, de nem válaszol.

Felszállunk az expresszre, ahol rákérdezek, hogy Cinnának miért nincsen kedve elmenni arra a bulira, amit a stílustanácsadóknak tartanak, hogy velük együtt nézze meg az Aratást.

- Azért – feleli -, mert semmi humorom a sok magakellető pojácához.

Aztán elmeséli, hogy Portia és ő is kaptak maguk mellé egy három személyből álló előkészítő csapatot, akiknek az lesz a dolguk, hogy letisztítsák, és – szó szerint – előkészítsék a kiválasztottakat, mielőtt találkoznak majd a stylistjukkal.

- Elég bizarrul hangzik – húzom oldalra a számat.

- Tényleg az – bólint Cinna. - De muszáj elvégezni az alapvető simításokat a gyerekeken, mielőtt rájuk adjuk a ruhákat.

Muszáj kinéznem az ablakon, ahogy meghallom a válaszát. Bámulom a hatalmas, egyszínű, ronda, kopár épületeket, és ismét arra gondolok, hogy ezek még csak gyerekek. Az iskolában lenne a helyük, ahol a számolni, és nem a Kapitóliumban, ahol gyilkolni tanulnak.

- Kegyetlenség az, amit velük csinálunk – suttogom, miközben a saját tükörképemet fixírozom.

- Tudom – mondja halkan Cinna, ahogy a tekintetünk találkozik az üvegben.

- Azt hittem, ki fogsz nevetni – fordulok felé.

- Miért tenném?

- Mert az itteni emberek mind azt gondolják, hogy a Viadal kiváló lehetőség a gyerekeknek arra, hogy bizonyítsanak. Hogy ez csak egy játék... - harapom el a mondat végét.

- Én nem így nézek a Viadalra – fürkészi az arcomat.

- Én sem – válaszolok halkan.

- Hát – mosolyodik el lassan -, üdv a klubban.