Drága Olvasóim!
Nagyon köszönöm nektek az előző részhez érkezett visszajelzéseket, és cserébe azért, hogy az olyan későn jött, most itt a következő, kicsit előbb. Remélem, ez is tetszeni fog nektek, és írtok. Annyira jólesnek a szavaitok, köszönöm szépen! <3
Valamint:
Valamint:
***
Jelentkeztem a Kawaii Blog Design versenyére!
Szeretsz szerkeszteni? Akkor jelentkezz te is:)
***
Kellemes olvasást kívánok: Bridget S.
______________________________________________
Mi?
Ez az első és egyetlen dolog, ami szembe jut, mert az
agyam pár másodpercre teljesen leblokkol. Portia terhes? Ugyan
olyanok vagyunk mint a testvérek, természetesen nem várom el
tőle, hogy a magánélete legmélyebb részleteibe is bevezessen. De
ha ilyesmi történik...
Tudom, hogy mondanom kéne valamit, viszont mivel semmi
értelmes dolog nem jut eszembe, és a hosszú hallgatás a tehetetlen
sírás hangjával elég kellemetlen, kinyögök egy kérdést: - Ezt
hogy érted?
Portia felemeli a fejét, és résnyire tátott szájjal,
vörös szemekkel rám néz. Nyelek egyet. Talán mégis jobb lett
volna, ha csöndben maradok.
- Hogy értem? - suttogja rekedten. - Hogy értem? - Az
ajkai megremegnek, aztán ismét zokogni kezd. - Rox! Gyerekem
lesz! - kiált rám.
Az, hogy így viselkedik, megrémít. Ő az a személy,
aki mindig tud poénkodni, akármi történik is, de jelen
pillanatban elég távol áll a jókedvtől.
Lassan oldalra csusszanok, és a vállamra hajtom a
fejét. Tűröm, hogy sírjon, és a haját simogatva várom, hogy
végre megnyugodjon egy kicsit. Közben azon gondolkodom, hogy mit
fogok neki mondani. Valami tanács-féleséggel kéne előállnom,
vagy inkább egyszerűen vigasztaljam tovább? Az az igazság, hogy
fogalmam sincsen, sosem voltam még ilyen helyzetben. Egy gyerek
nagyon nagy felelősség, és Portia még csak egyetemre jár...
Ráadásul éppen most kezd igazán beindulni a karrierje.
Ahogy erre gondolok, nem tudom, miért, de hirtelen
görcsbe rándul a gyomrom. - Ki az apja? - bukik ki belőlem a jelen
pillanatban csöppet sem tapintatos kérdés.
Portia hatalmasat sóhajt, lassan felül, és míg
rászánja magát a válaszra, a kezébe nyomok egy zsebkendőt.
Eltelik pár perc, de aztán végül csak kinyögi a választ: -
Zimon.
- És... ez biztos?
- Te jó ég, igen! - csattan fel. - Minek nézel te
engem?
- Jaj, nem úgy értem... - simítom végig a
homlokomat. - A terhességről beszélek. Tuti, hogy az vagy?
- Igen – bólint, az ajkai megint megremegnek. Aztán
a táskájába nyúl, és a kezembe nyomja a tesztet. - Tessék, itt
a bizonyíték.
A számat rágcsálva, összevont szemöldökökkel
vizsgálom meg a kijelzőt. Semmi kétség: valóban pozitív. Sőt,
még azt is le lehet olvasni, hogy az embrió két hetes.
Felsóhajtok.
- Akkor történt, mikor Zimon hozott el az aratásnapi
buliról, igaz? - szegezem Portiának a kérdést.
- Aha – törli meg a szemeit. A szőnyeg rojtjaival
kezd babrálni, egy pillanatra se néz rám. Elég összetörtnek
néz ki.
- Ne haragudj rám. - Átkarolom a vállát, és a feje
búbjára hajtom a halántékomat. - Számíthatsz rám, melletted
vagyok, akármi történik majd ezután. Túl leszünk rajta, hallod?
- fogom meg a kezét.
- Igen – suttogja. - Túl leszünk rajta.
Egy pár percig hallgatunk, aztán eljutunk odáig, hogy
Portia összeszedi magát, és felállunk. Míg ő lemossa a lefolyt
sminket és rendbe hozza magát egy kicsit, én csinálok egy teát.
Aztán leülünk az asztalhoz, és a lehető legösszeszedettebben megbeszéljük a
továbbiakat.
- Mit akarsz most csinálni? - kérdezem, miközben
belekortyolok az italomba.
- Még nem tudom – rázza meg a fejét. - Először
Zimonnak kéne elmondanom valahogy...
- De a baba... - Nyelek egyet, mert még mindig alig
hiszem el, hogy Portia valóban terhes. - Ugye nem akarod elvetetni?
- Nem! - Úgy néz rám, mint egy őrültre. - Sosem
ölném meg a gyerekemet!
- Oké, oké, tudom - próbálom csitítani. - Csak
muszáj volt meggyőződnöm róla.
- A mi hibánk, nem az övé. Utálnám magam, ha ő
szenvedne helyettünk. Kegyetlenség lenne.
- Akkor megtartod? - kérdezem óvatosan. Most először
látom meg magam előtt Portiát, ahogy egy pici babát tart a
karjaiban, és valami fura, kellemes melegség önt el.
- Nem tudom – bicsaklik le a feje.
- Figyelj – szólítom meg kedvesen -, egy gyerek nem
olyan rossz! Gondolj csak bele, hogy mennyi boldogságot okozhat! - Hirtelen már nem is tűnik olyan ijesztőnek a dolog, mint az előbb.
Portia arca elfelhősödik, az állkapcsa megfeszül. -
Rox. Ha te várnál gyereket most, akkor is ezt mondanád?
Ú. Ez talált. A teámra kapom a tekintetemet, és úgy
teszek, mint aki erősen gondolkodik. - Nem tudom – nyögöm ki
végül.
- Na látod. - Portia szórakozottan lötyögteti az
italát, és közben nagyokat sóhajt.
Oldalra húzom a számat, ahogy ránézek. Arra
gondolok, hogy vajon mit fognak szólni a szülei a terhessége
híréhez. Még az is elképzelhető, hogy örülni fognak neki,
hiszen már huszonegy éves felnőtt nő, nem tinédzser, ráadásul
neki van a legjobb fej anyja az egész világon. Az biztos, hogy ő
mellé fog állni. Az apja már más tészta, őt nem is ismerem
annyira. Aztán ott van még Zimon, aki nem is tud róla, hogy
hamarosan apa lesz.
- Szerinted ő mit fog szólni hozzá? - Alany nélkül
teszem fel a kérdést, hiszen mindketten tudjuk, hogy kit értek "ő"
alatt.
- Zimon – sóhajt fel Portia. Hirtelen nem tudom
eldönteni, hogy bosszú, vagy vágyakozás hallatszik-e ki a
hangsúlyából. - Nem tudom – vallja be. - Fogalmam sincsen...
- Mikor mondod el neki?
- Majd ha felkészülök rá.
- Na és... mi lesz a karriereddel? - puhatolózom.
Talán tapintatlanság ennyi mindent kérdezni, de ismerem
Portiát, és tudom, hogy így tud a legjobban rendet rakni a
fejében.
- Semmi – vonja meg a vállait. - Minden megy tovább
ugyan úgy. Egy pocak nem fog megakadályozni. - Hirtelen
elvigyorodik, ahogy a hasa elé tartja a kezét, és úgy tesz,
mintha máris hatalmasra nőtt volna. Erre nekem is nevetnem kell.
A továbbiakban nem sokat beszélünk, szavak nélkül
is megértjük egymást: mindketten a gondolatainkkal vagyunk
elfoglalva, nem zavarjuk a másikat. Újra lejátszom magamban a kínos incidenst az
iskolaigazgatóval, aztán mosolyogva harapdálom a számat, ahogy
arra gondolok, mikor Cinna kimentett. Valami oltári nagy balhéba
kell keverednie, hogy segíthessek neki... Csak így fogom tudni
visszafizetni a segítségét.
- Azt hiszem, lelépek – ránt vissza egyszer csak
Portia hangja a valóságba.
- Nem alszol itt? - ajánlom fel.
- Nem – rázza meg a fejét, és már indul is az
ajtóhoz. - Jobb lesz, ha egyedül maradok egy kicsit. - Mielőtt
átlépné a küszöböt, jó szorosan átölel. - Köszi mindent –
suttogja.
- Ez a dolgom – mosolyodom el.
Portia halkan felnevet, de hallom a hangján, hogy most
nem őszinte. Még utoljára rám néz, aztán eltűnik az
éjszakában.
Másnap reggel arra ébredek, hogy csörög a telefonom.
Hunyorogva felnyögök, aztán egy párnába temetem az arcomat a
fény elől, és a kezemmel kitapogatom, hogy hol van a mobilom. Nagy
nehezen ugyan, de végül a hátamra fordulok, és felveszem a hívást.
- Igen? - morgom. Nem szeretem, mikor felébresztenek.
Ilyenkor általában úgy viselkedem, mint egy serdülő tinédzser.
- Szia! - szól Cinna hangja a túloldalról. - Te még
aludtál?
- Fogjuk rá – motyogom. - Miért, mennyi az idő?
- Öt perc múlva dél.
- Mi? - szorítom össze a szemeimet. - Uh. -
Felsóhajtok, kihangosítom a telefont, és lassan felülök az
ágyamban.
- Figyelj, azért hívlak, mert szükségem lenne a
segítségedre – magyarázza Cinna. - Ráérsz?
- Hát – simítom végig az arcomat egy hatalmas
ásítás közben -, szerintem igen.
- Remek. Összefuthatnánk valahol – tanácsolja.
Miután megbeszéljük, hogy egy óra múlva találkozunk
a főtéren, valahogy eljutok a fürdőszobába, és rendbe hozom
magam. Mihelyt a hideg víz az arcomhoz ér, eszembe jut a tegnapi
nap, és azonnal Portiára gondolok. Remélem, minden rendben van
vele... Aztán azon kezdem törni a fejem, hogy vajon miben kell
segítenem Cinnának. Megkérdezhettem volna, de nem volt annyi
lélekjelenlétem. Szerencsére az, hogy mire végzek a reggeli
teendőkkel, egy normális Roxanne néz vissza rám a tükörből,
észhez térít, így teljesen nyugodtan lépek ki az ajtón.
Ugyan egy kicsit késésben vagyok, de gyorsan beugrom
az egyik pékségbe egy kávéért meg valami reggeliért, ahol a
kaja mellett egy kis információt is beszerzek a Viadallal
kapcsolatban: ismét Katniss és az a kislány van adásban, és
éppen hatalmas, zöld levelekkel borított ágakat hordanak
kupacokba. Kíváncsi vagyok, hogy mire készülnek, azonban tudom,
hogy jelenésem van, így hát kisurranok az ajtón, és rohanok
tovább.
Nem nehéz megtalálnom Cinnát a főtéren: már felém
tart, mikor észreveszem. A szemem sarkából látom, hogy egy
csomóan felismerik.
- Szia – mosolyodom el, mikor összeérünk.
- Köszönöm, hogy eljöttél – mosolyodik el ő is.
- Nincs mit – bólintok. - De már csak eggyel jövök
neked – mutatom fel vigyorogva a hüvelykujjamat.
- Megpróbálom beosztani – nevet fel halkan. - De
most inkább induljunk.
- Hová megyünk amúgy? - kérdezem, ahogy megindulunk
az egyik mellékutca felé. Kényelmesen szürcsölgetem a kávémat,
míg a választ hallgatom.
- Egy ruhaszalonba. Vagyis... az én
ruhaszalonomba, ami...
- Neked van saját szalonod? - szakítom félbe. - Hű,
de jól megy valakinek!
- Nos... igen – vakarja meg a tarkóját. - Szóval
van ott pár ruha, amit szeretném, ha felpróbálnál.
A "pár" ruha enyhe kifejezés volt. Erre
akkor jövök rá, mikor belépünk az üzletbe. Igen, semmi kétség,
ez a hely Cinnáé. Olyan letisztult, egyszerű és elegáns, mint ő
maga. Több tucat ruha van a helységben, legalább száz darab, a
rengeteg kiegészítőről már nem is beszélve.
- Ezeket mind te tervezted? - kérdezem álmélkodva. Teljesen letaglóz a látvány. Szemben, a leghátsó fal előtt áll
egy szürke bábu, ami gyönyörű esküvői ruhát visel: a karjai a földet súrolják, és mindenhol gyöngyök díszítik.
Egyszerűen fantasztikus.
- Igen – bólint Cinna. Látom,
ahogy egy állványhoz lép, és az egyik vállfáról leakaszt egy
aranyszínű ruhát. - Felvennéd ezt, kérlek?
- Persze. - Odalépek hozzá, és átveszem a darabot.
- Hű, de gyönyörű.
Cinna elmosolyodik, és a hátam mögé mutat. - Ott van
próbafülke.
Lassan lépkedek hátra a fülkéhez, aztán gyorsan
ledobálom a cuccaimat, és felveszem a ruhát. Annyira tökéletesen
követi az alakomat, és olyan kényelmes, hogy alig érzem, hogy
rajtam van. Finom tüllök alkotják a szoknya részét, a pántjai
pedig valami furcsa, halványan átlátszó anyagból vannak. Apró
hímzések teszik igazán különlegessé.
- Na, milyen? - lépek ki a függöny mögül.
Cinna felém kapja a fejét, és valami furcsa, elfogult
csillogást látok a szemeiben, ahogy meglát. - Csodás.
További két másik ruhát próbálok még fel: egy
zöldet, és egy vászonból készült, testhezálló darabot.
- Megkérdezhetem, hogy miért pont engem hívtál? -
nézek Cinnára, ahogy visszaadom neki az utolsó ruhát. Van egy
olyan érzésem, hogy más is van a dologban, nem csak az, hogy
"jövök neki kettővel". Biztos, hogy egy csomó modell
közül válogathatna, akiknek sokkal jobb az alakjuk mint nekem, és
a ruhák is jobban állnak rajtuk, mint rajtam. Ahogy meglátom, hogy
a kérdésemre aggodalom suhan át az arcán, biztos leszek a
sejtésemben. - Cinna? - kérdezem halkan.
- Te jobban hasonlítasz rá – feleli, aztán
megnyom egy alig látható gombot a falon, mire bekapcsolódik a
tévé, amit két állvány közé építettek.
- Kire? - vonom össze a szemöldökeimet.
- Katnissre.
- Ó – felelem döbbenten. Szóval erről van szó.
Cinna egy bábuhoz lép, és a rajta lévő ruhával
kezd foglalkozni. Látszik rajta, hogy ezer meg ezer gondolat kavarog
a fejében.
A tekintetem ide-oda pattog: hol a tévében lévő
Viadalt nézem, hol pedig azt, ahogy Cinna beveszi a ruha derekát.
Halkan felsóhajtok, és már éppen megindulnék felé, mikor
egyszer csak hatalmas, robbanásszerű hangot hallok. Egyszerre
nézünk a képernyőre: Katniss a földön fekszik, körülötte
mindenhol föld-, és fémdarabok hevernek. A következő pillanatban
a Hivatásos kiválasztottakat mutatják, akik meghallják a hangot,
és elindulnak visszafelé. Valami tűzről hadoválnak, aztán már
csak azt látom, ahogy Katniss kétségbeesetten próbál lábra
állni.
Lopva Cinnára nézek: egyik keze a bábu vállán
nyugszik, a másikat lassan ökölbe szorítja. Elindulok felé, és
megállok mellette.
- El fog tűnni onnan – suttogom.
Hála Istennek, igazam lesz, pedig talán én sem
gondoltam komolyan, amit mondtam. Katniss összeszedi magát, feláll,
és elkezd a csalitos felé támolyogni. Pár lépés után térdre
esik, és a fülére szorítja az egyik tenyerét. Legalább annyira
megrémül, mint mi, mikor meglátja, hogy vérzik. Tapogatózva,
négykézláb halad előre, míg egy újabb robbanás a földnek nem
nyomja. Végül összeszedi minden erejét, és az utolsó
pillanatban eltűnik a bokrok között. Éppen idejében: a
Hivatásos Kiválasztottak abban a pillanatban jelennek meg a tisztáson, ahol a robbanás volt. Látom, hogy a legnagyobb fiú
valóságos dührohamot kap, és csak ekkor veszem észre, hogy a
szívem hangosan kalapál. Egy pillanatra összeszorítom a
szemeimet, mikor a Második Körzetes ránt egyet az egyik kisfiú
fején, aki abban a pillanatban meghal.
Akárhogy is próbálom tartani magam, megfordulok, hogy
ne lássam a képernyőt. Oldalra nézek, és Cinnát figyelem. Ajkai
hangtalanul mozognak néha, amit nem tudok mire vélni. Talán
Katniss életéért imádkozik?
Ágyúdörrenéseket hallok, aztán megszólal a
Kapitólium himnusza. Cinna lassan felém fordul, és rám néz. Én
is felnézek rá. Egy hosszú másodpercig csak bámulunk bele egymás
szemébe, aztán megrázom a fejem. A hangom reszket, ahogy
megszólalok:
- Utálom a Viadalokat.
Cinna lesüti a szemeit, és megfeszíti az állkapcsát.
- Ki fog jönni onnan – feleli. Meglepő könnyedséget hallok ki a
szavaiból.
- Ezért tervezel neki ruhákat?
Ahogy ismét rám néz, állom a tekintetét.
- Igen – feleli.
Wow, ilyen szuper korán fejezet:D És pont ma, amikor szülinapom van! Jól időzítettél :D
VálaszTörlésAmi Portiát illeti azt sejtettem :) Remélem boldogul majd! Cinna megint édes volt, hogy így aggódik, ugyanakkor bízik is benne :D És, hogy már az esküvői ruha is megvan...hmm :D
Ölel: Petra
Boldog szülinapot, bár egy kicsit megkésve ugyan... :3
TörlésKöszönöm, hogy írtál, és remélem, tetszik a folytatás is! <3
Hali :))
VálaszTörlésElég nehezen tudnám elmondani, hogy mennyire vártam ezt a fejezetet :) Nagyon nagyon megleptél a múltkoriban, és most örülök, hogy megtudtam, ki is az apa. Zimon.... tyűha, nagyon kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle, hogyan reagál, ha ezt megtudja stb. Nos még valami. Az, hogy Cinna pont Roxot kérte meg, hogy próbálja fel a ruhákat, jelenthet valamit.. :) Ó komolyan megkedvelteted velem Cinnát, annyira aranyos. Ja és az is nagyon tetszik, hogy mutatsz részleteket a Viadalból, hogy igaz Rox egész napját nem a Viadal nézése teszi ki,de még is látja, hogyan zajlik. És hogy már Cinna esküvői ruhákat is tervez... hát bízik Katnissben :) Nagyon várom a folytatást :)
Clove <3
Sajnálom, hogy csak most válaszolok, de azért köszönöm, hogy írtál! A kommenteket mindig olvasom, még akkor is, ha nem reagálok rájuk azonnal.
TörlésNos, igen, Cinna őt kérte meg, és talán ez jelent valamit... ^^ Remélem, az új fejezet is meglep majd. :)
Drága Bridget!
VálaszTörlésEz a fejezet nagyon jó lett, komolyan mondom. Valahogyan Portia terhessége sem tűnik annyira nehéz ügynek, ha beszélnek róla. Cinna és Roxanna pedig annyira édesek lennének együtt, és örülök, amiért a Viadal megint szóba került, mert így valamennyire tudom, hogy időben hol járunk, Gyorsan hozd a következőt, már kíváncsian várom! <3
Puszi, Azy
Ismét köszönöm a kommentedet, Azy, megint megmelengetted vele a szívemet. <3
TörlésItt is a következő, remélem, az is tetszik. :)