-->

2013. szept. 12.

Tizenhatodik Fejezet - 'Gyáva vagy'

       DRÁGA OLVASÓIM!
Ma még csak csütörtök van, tudom, de mivel ma fejeztem be ezt a fejezetet, ezért ma hozom. Az az igazság, hogy talán jobb lenne holnap, de annyira kíváncsi vagyok a reakcióitokra... Mit gondoltok majd erről a részről?? Tényleg nagyon, nagyon érdekelne! Kérlek, írjátok meg nekem, akár csak pár szóban is, akárhogy, a lényeg, hogy őszinték legyetek. Tetszett? Nem tetszett? Erre számítottatok? Csalódtatok valakiben? És ezzel most talán már el is mondtam valamit... Szóval nem húznám tovább a szót, de köszönök minden eddigit, minden biztatást, amit tőletek kaptam, sokat jelent! Tudom, hogy ezt mindig elmondom, de ha kifejezhetném akárhogy máshogy a hálámat nektek, akkor úgy is megtenném. Amíg viszont csak betűkkel és szavakkal vagyok képes kommunikálni veletek, addig így fogok - remélem, nem bánjátok. :) 
U.I.: Hogy tetszik az új design? Nekem nagyon bejön! <3
Millió szeretettel: Bridget S.

=====================================================




 - ÜDVÖZLET A HETVENNEGYEDIK VIADAL KÉT UTOLSÓ VERSENYZŐJÉNEK. Felülvizsgáltuk és visszavontuk a korábbi szabálymódosítást. A szabálykönyv alaposabb áttanulmányozása után arra a következtetésre jutottunk, hogy a Viadalnak csak egy győztese lehet. Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Portia felkiált, én pedig résnyire tátott szájjal bámulom a képernyőt. Mi van? Ez most komoly? Ebben a pillanatban mindennél jobban szeretném szemre hányni Plutarchnak, hogy mennyire pitiáner dolgot csináltak. Először lelkesen bejelentik, hogy ketten is megnyerhetik a Viadalt, ha ugyan abból a körzetből származnak, most meg, hogy már csak Katniss és Peeta maradtak, visszavonják az egészet.
- Ez szemétség! - akad ki Portia. - Ilyen nincs! Valami tévedés történt...
- Direkt erre hajtottak – felelem rekedt hangon. Gyorsan megköszörülöm a torkomat, és hozzá teszem: - Undorító.
- Ne... - Portia lassan elpityeredik, ami akkor válik igazi sírássá, mikor Peeta elkezd Katniss felé bicegni. Szegény fiúnak hatalmas seb tátong a lábán, épp, hogy életben maradt. Halkan motyog valamit, aztán előhúzza a kését, és annak a tónak a vizébe dobja, amely mellett állnak. Katniss egyenesen a fiú szívére céloz az íjjal, de mikor meglátja, hogy az megszabadult a fegyverétől, ő is leereszti a sajátját.
- Ne. Tedd meg – szól Peeta.
- Nem tudom megtenni – rázza meg a fejét a lány. - Nem fogom megtenni.
- De meg kell tenned. Mielőtt újra ránk szabadítják a mutánsokat, vagy kitalálnak valami mást. Nem akarom úgy végezni, mint Cato.
- Akkor ölj meg te! - csattan fel Katniss. - Lőj le, aztán menj haza, és élj együtt a tudattal, hogy a gyilkosom vagy!
- Tudod, hogy képtelen vagyok rá. - Peeta félredobja az íjat, aztán letépi a lábáról a kötést, ami eddig visszatartotta a vért. - Rendben van, akkor is én hagyom el az arénát elsőnek.
- Nem, ezt nem teheted, nem ölheted meg magad! - sikoltja Katniss. Kétségbeesetten próbálja visszatekerni a gézt Peeta lábára, és még az sem érdekli, hogy a vér teljesen eláztatja.
Arról kezdenek vitatkozni, hogy addig nem lesz vége a Viadalnak, míg nincsen győztes, aztán Katniss arckifejezése egyszer csak megváltozik. Tisztán látom, ahogy eszébe jut valami.
Az övéhez nyúl, és Peeta tiltakozásának ellenére mindkettejük markába pár szem sötét színű bogyót önt. Portia megragadja a kezemet, én pedig elhaló hangon suttogni kezdek.
- Az nem az a mérgező bogyó? - kérdezem.
- De – könnyezi. - Az egyik lány ezektől halt meg. - Hirtelen felcsattan: - Nem lehetnek öngyilkosak! - Aztán a vállamra hajtja a fejét úgy, hogy ne lássa a tévét, és ismét sírni kezd. Elég érzékeny lett már most, pedig még csak négy hetes terhes.
- Háromra, rendben? - kérdezi Katniss.
- Háromra.
Peetával egymásnak háttal állnak, összekulcsolják a szabad kezük ujjait.
- Mutasd meg nekik – mondja elszántan a lány. Látom, hogy idegesen nyel egyet, ahogy lenéz a tenyerében feketéllő bogyókra. - Azt akarom, hogy mindenki lássa.
- Egy – kezdik a számolást. - Kettő... - Portia olyan erősen markolja a kezemet, hogy a körmei belevájnak a bőrömbe, de nem szólok neki. - Három!
Egyetlen másodperc, egyetlen tizedmásodperc késés, és mindketten meghalnak, és nincs győztese a hetvennegyedik Éhezők Viadalának. De abban a pillanatban, ahogy a bogyók a két utolsó kiválasztott ajkaihoz érnek, megszólalnak a harsonák, és fülsüketítő zajjal töltik be az egész arénát. Portia felkapja a fejét, és zihálva a képernyő felé fordul.
- Állj! Állj! - üvölti a konferanszié. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai!
***
A Kapitólium valósággal megőrül. Az elkövetkezendő egy hétben még a csapból is az folyik, hogy ketten nyerték meg a Viadalt. Ez persze jó, Portia úszik a boldogságtól, a jókedvét egyedül az keseríti meg, hogy a szülei és Zimon még mindig nem tudnak a babáról. Úgy döntött, hogy azután tájékoztatja őket, miután Katniss és Peeta visszatértek a Tizenkettedik Körzetbe, és véget ér ez az egész felhajtás, ami most körülöttük folyik.
Ami pedig Cinnát illeti, igazából fogalmam sincsen, hogy mi van vele. Az óta a bizonyos nap óta nem tudok kiigazodni a vele kapcsolatos érzéseimen: egyszerre szeretném látni, és akarok tőle a lehető legtávolabb maradni. Eddig kétszer fordult elő, hogy találkoztunk, de akkor is csak a városban, és mindketten – de legalábbis ő – rohantunk, így nem volt sok időnk beszélgetni. Váltottunk pár szót, aztán már tovább is álltunk... Én tényleg nem tudom. Nem értem ezt az egészet, és rájöttem, hogy minél többet agyalok rajta, annál rosszabb lesz, így hát egy ideje eldöntöttem: nem fogok foglalkozni ezekkel az érzésekkel. Ha kell történnie valaminek, akkor fog. Ha nem, akkor meg nem.
Inkább arra a napra koncentrálok, amelyikre Portia a vallomást tervezi Zimonnak.
- Szóval – vág bele. A hangja izgatott, és tudom, hogy sík ideg. - Bújj el valahol egy akármicsoda mögött, és ha bármi baj lenne, akkor gyere oda, oké?
A szemeimet forgatom. - Mi baj lehetne? Előránt egy revolvert az övéből, és lelő?
- Nem tudom! - csattan fel. - Bármi. Akármi...
Végül megegyezünk, és elérkezik az a nap is. Portia egy parkba beszélt meg találkozót a fiúval, aki – a telefonból kiszűrődő hangfoszlányokból ítélve – örömmel fogadta a dolgot.
- Biztos, hogy jó ez a cipő? - pördül meg a barátnőm a tükör előtt.
- Te vagy a stylist, nem én – vonom meg a vállaimat.
- Össze vagyok zavarodva – sóhajt fel. - Azt se tudom, hogy milyen nap van ma.
Elmosolyodom, és Portia mögé állok. Ahogy a tekintetünk találkozik a tükörben, átnyúlok a vállai fölött, és a két kezembe fogom az arcát.
- Jó lesz a kék cipő – felelem. - Gyönyörű vagy, ne aggódj.
- Ó... - Megfordul, aztán magához ölel. Most pontosan érzem, mennyire kalapál a szíve. - Köszi. Köszi mindent.

A parkba vezető úton Portia folyamatosan beszél, én meg csendben hallgatom: tudom, hogy így vezeti le a feszültséget. Mindenféle hülyeséget hord össze, de nem szólok rá, mert azzal csak rontanék a helyzeten.
Mikor aztán az egyik padnál kiszúrjuk Zimont, még utoljára sok sikert kívánok Portiának, és behúzódom egy márványtömb mögé, majd aggódva figyelem, ahogy elindul a fiú felé. Egy jó hosszú öleléssel üdvözlik egymást, aminek úgy szakad vége, hogy Portia hangosan felnevet. Kihallom a hangjából az idegességet. Aztán leülnek a padra, és úgy tűnik, egy ideig teljesen hétköznapi dolgokról csevegnek.
- Mondd már el neki – morgom az orrom alatt.
Ebben a pillanatban, mint egy varázsütésre, Portia vállai megemelkedek, mintha valami hatalmas terhet akarna kiadni magából. Aztán ahogy ismét leereszkednek, Zimon arca elkomorul. Lélegzetvisszafojtva figyelem az eseményeket, de pár másodperig semmi sem történik. Mikor már azt hiszem, örökké mozdulatlanná dermedtek, beindulnak az események.
A fiú felpattan, és elkezd hátrálni. Nem látom pontosan, mert Portia is lábra áll, és a felét eltakarja. Hallani viszont hallok:
- Kizárt dolog! - kiáltja Zimon. Elég arrogánsan viselkedik, sosem láttam még ilyennek.
Portia felé lép, próbálja megfogni a kezét, de az lerázza magáról. Hatalmas karcsapásokkal gesztikulál, mintha a legjobb barátnőm csak valami értetlen őrült lenne, aki egyedül így képes felfogni a dolgokat.
Kilépek a márványtömb mögül, és abban a pillanatban indulok meg feléjük, ahogy a fiú hátat fordít Portiának.
- Zimon! - kiáltom. Tuti, hogy a parkban sétáló emberek nagy többsége most engem bámul, de nem érdekel. Az viszont annál inkább, hogy a személy, akinek szóltam, tudomást se vesz rólam. Így hát megismétlem magam: - Zimon! - Futni kezdek, elrohanok Portia mellett, és még éppen sikerül utolérnem a fiút. - Állj már meg! - Elkapom a fölsője ujját, mire megpördül, és rám néz.
- Mi van? - fújtatja. A mellkasa olyan szaporán emelkedik fel-le, hogy attól félek, mentem lángra gyullad és szétrobban a szikráktól, amik a szemeiből pattognak.
- Miért mész el?
- Mert úgy tartja kedvem! - üvölti. Megpróbálja kiszabadítani a csuklóját az ujjaim közül, de nem engedem el. - Talán baj?
- Nos – nevetek fel idegesen -, igen, baj.
- Na és miért? - Lehajol, egyenesen a szemeimbe bámul, és gúnyosan magasba vonja az egyik szemöldökét.
- Azért, mert Portiának szüksége van rád!
- Neked ehhez mi közöd van?! Szakadj már le rólam! - Ránt egyet a karján, mire a ruha anyaga kicsusszan a kezemből.
- Rox, hagyd... - hallom meg Portia nyöszörgő hangját a hátam mögül.
- Úgy van! - emeli Zimon a magasba a kezeit. - Foglalkozzatok egymással, engem meg hagyjatok békén! - Azzal sarkon fordul, és hatalmas, indulatos lépésekben elindul a park kijárata felé. A kavicsok megcsikordulnak a cipője alatt. Talán ez az a hang, ami kiráz a döbbenetből, és elég erőt ad ahhoz, hogy minden erőmet összeszedve kimondjam a következő szavakat:
- Szánalmasan gyáva vagy! Hatalmasat csalódtam benned, Zimon!
Azonnal megtorpan, és lassan ismét felém fordul. Az arcára tisztán kiül a hitetlenkedés.
- Mi van...? - Úgy préseli ki magából a hangokat, mintha sajnálná őket rám.
- Az van, hogy nem ilyennek ismertelek meg! - magyarázom még mindig kiabálva.
Zimon elindul visszafelé, aztán megáll közvetlenül előttem.
- Mit... mit tudsz te rólam? - sziszegi a fogai közül.
- Semmi érdekeset azon kívül, hogy teherbe ejtetted a legjobb barátnőmet, és most, hogy tudomást szereztél a dologról, itt akarod hagyni!
Portiából kitör a hangos zokogás, és a szemem sarkából látom, ahogy leroskad a padra. Eközben Zimon arcára lassú, mély döbbenet ül ki. Szinte látom rajta, ahogy lassan leesik neki, milyen komoly dologról is van szó. Megpróbálom kihasználni az alkalmat, hogy sikerült rést ütnöm a makacsságán, és folytatom.
- Ne hagyd egyedül. Szüksége van rád. - A hangom ellágyul, majd ahogy a szemembe néz, megadom a kegyelemdöfést: - Kérlek!
Zimon lesüti a szemeit, és pár pillanatig a földet bámulja. Érzem a testéből áramló forróságot, de nem hátrálok meg. Tudom, hogy meg fogja adni magát, és be fogja látni, hogy Portia mellett a helye. Együtt csinálták a bajt, most együtt is kell megoldaniuk.
Ám ehelyett pont az ellenkezője történik. A fiú hirtelen felemeli a fejét, és ahogy az enyémbe fúrja a tekintetét, magamban hálát adok azért, hogy nem tud ölni vele.
- Ha nem lennél csaj, most simán beverném a képedet. - Azzal sarkon fordul, és megállíthatatlanul kivágtat a parkból.
Tátott szájjal, a döbbenettől lefagyva bámulok utána. Tényleg ezt mondta? Ez lenne hát az igazi Zimon?
- Roxanne! - ránt ki Portia zaklatott hangja a gondolataimból. Kerek szemekkel fordulok felé, mert még mindig a történtek hatása alatt vagyok. Azt sem fogom fel, hogy nem a becenevemen szólított. - Mit csináltál?! - Próbálja visszatartani a zokogást, de nem megy neki. A hasára szorítja a kezét, és kicsit meghajlított háttal üvöltözni kezd velem. - Elrontottál mindent! Mondtam, hogy hagyd! Idővel megbékélt volna, de te elrontottad! Miért kellett beleszólnod?
- Portia... - suttogom összevont szemöldökökkel. Még csak most veszem észre, hogy idő közben egy csomó ember gyűlt körénk, és most mind minket bámul. Biztos örülnek, hogy történik valami – elvégre a Viadalon egy idő után már elég unalmas lehet csámcsogni.
- Ne! - üvölti. - Hagyj békén! Nem vagyok rád kíváncsi! Utállak!
Egyetlen mozdulattal fordul meg, és rohan el. Én meg csak bámulok utána, és nem hiszem el. Nem hiszem el... Utál? A legjobb barátnőm ezt mondta nekem? Semmit sem akartam elrontani... Ő kért meg, hogy lépjek közbe, ha baj lesz. Nem volt baj, csak én láttam rosszul?
Zavartan járatom körbe a tekintetemet az embereken, akik egymás között sutyorognak, és mind engem bámulnak. Lehet, hogy páran felismerték Portiát... És most már mindenki tudni fogja, hogy a stylist, aki Peetát öltözteti, utál.
Olyan apróra húzom össze magam, amennyire csak tudom, és gyors léptekkel átverekszem magam a tömegen. Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemeimbe. Szeretnék eltűnni valahová, szeretnék megszűnni, megnyugodni valami csöndes helyen, de ahelyett, hogy hazafelé venném az irányt, a lábaim önkéntelenül kezdenek a főtér felé rohanni.
Zihálva kapkodom a levegőt, ahogy befordulok egy apró utcába két halványkék épület között. Egészen az üvegajtóig megyek, aztán nem kopogok, csak megragadom a kilincset, és benyitok.
Azonnal meglátom Cinnát. Az arcán egyetlen másodperc alatt játszódik le minden, ami itt és most eszébe jut rólam. Gondolom először szólni akar, hogy a szalon nincs nyitva, aztán mikor észreveszi, hogy én vagyok az, meglepődik, és megdöbben. Ez abból is látszik, hogy ellép a ruhaállvány mellől, és pár lépéssel azonnal előttem terem. Látom rajta, hogy aggódik értem. Nem várom meg, hogy bármit is mondhasson, bele se
merek gondolni a reakcióiba, amik majd ezután következhetnek. Sőt, nem is én cselekszem: a karjaim akaratomon kívül nyúlnak ki felé, és kulcsolják át a nyakát. Most már tényleg képtelen vagyok visszatartani a sírást.
- Hé... - A hangjától belém hasít a felismerés, hogy valószínűleg mindjárt eltol majd magától, de mikor a kezeim meglazulnak, ahelyett, hogy elengedne, érzem, ahogy a tenyerei a hátamra simulnak. - Mi történt? - suttogja.
Attól, hogy viszonozza az ölelésemet, és tényleg érdekli, hogy miért érzem magam ilyen rosszul, újabb zokogás tör rám – bár ez inkább ettől a kellemes, biztonságos érzéstől, ami lassan teljesen eláraszt.
Pár pillanat, vagy perc telik el? Nem tudom. Nem is érdekel. Nem vagyok jó biológiából, nem tudom, hogy hányszor kell a szívnek egy perc alatt összerándulnia, de Cinna szíve pontosan nyolcvankétszer dobban, míg engedi, hogy magamhoz öleljem.
Az enyém legalább százhatvannégyszer.

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Először is nagyon tetszett az, hogy ennyire kívülállóként, távolról mutattad be a Viadalt. Az, hogy nem ez dominált. :)
    Zimonnal kapcsolatban: őszintén szólva én pont valami ilyet vártam. Érdekes lesz, hogy mit csinál később. Portia reakcióját pedig megértem. Nyilván baromi zaklatott, és mindenre ugrik, de meg fog enyhülni előbb-utóbb :)
    Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Petra,
      köszönöm, hogy írtál, és igen, most egyszerre minden összejött, főleg Portia és Zimon, de reménykedünk benne, hogy megbékélnek, ugye? :D

      Törlés
  2. Drága Bridget!

    Az igazság az hogy a fejezet nekem egyszerre volt jó és rossz. Nem azért volt rossz, mert rosszul írsz vagy hasonló, hanem a dolgok miatt amik történtek.
    Először is hatalmasat csalódtam Zimonban. Tudom, hogy ez elvileg így volt logikus, de nekem Zimon hatalmas kedvencem volt/és van. Hiába minden ármánykodásod én még mindig bírom és remélem hogy a végén visszajön és heppyend lesz a kapcsolatuk vége.
    Azonkívűl Portia is meglepett, hogy mennyire kiakadt és hogy miket mondott szegény Roxra.

    Viszont így bekövetkezett a csoda és Rox végre megtette! Ó igen! Szereti CInnát és Cinna is szereti Roxszot.

    Oh... most hogy szépen megírtam az első pár mondatot a fejemből, jöhet az a rész amikor olyanokat írok, amilyeneket fogok:

    Szóval, még mindig nagyon jól fogalmazol, mondhatnám úgy is hogy brilliánsan. Szinte megjelenik előttem a kép és egy filmként pereg le. A párbeszédek nagyon jók! Elhiszem, hogy ez így történik, hogy így beszélgetnek, mert illenek a szavak a karakterek szájába, a reakciók emberiek karakterhűek.
    Imádom, ahogy azt írok, hogy Rox mennyire nem érti, hogy igazából mit is érez és nem tudja hova tenni a dolgokat... Hogy szeretné ha vele lenne, de közben szeretné, ha minnél távolabb lenne tőle.
    Szeretem ahogy a Viadalról írsz. Egy teljesen más szemszög és mégis hihető, elképzelhető.imádom. kiderül hogy mi történik, de egyáltalán nem ez a fő szála a történetnek. Mert ez szerintem nem is egy igazi fanfiction. inkább úgy mondanám hogy egy másik történetre épült, teljesen egyedi és borzalmasan jó történet. Azt hiszem ez a helyes kifejezés az Élten átra.

    És végül, de nem utolsó sorban: még mindig imádom ahogy írsz. Azt hiszem ez a történet a kedvencem az összes fanfiction közül, bár ez nem is igazi fanfiction, mint már az előbb is említettem.
    Igazából azt hiszem "csak" ennyit szerettem volna írni.

    és ne feledd: író vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biri,
      még mindig nagyon szeretem a kommentjeidet, szóval köszönöm, hogy írtál ( :D )!
      Ami Zimont illeti, az ő karakterén még nagyokat fogtok nézni, legalábbis remélem, mert eszembe jutott valamelyik nap, hogy milyen volt az eredeti, echte Zimon, akit én még anno kitaláltam. Szóval lesznek meglepetések. Portia pedig csak terhes, tudod... a terhes nők néha furcsa dolgokat mondanak/csinálnak. xd
      Annyira örülök, hogy azt gondolod, hogy jól írok! Én próbálok, szeretnék nem nagyzolni, csak egyszerűen bepötyögni, amit a fejemben gondolok, és azt hiszem, ez az én stílusom, ha fogalmazhatok így. Valamint, hogy nem is fanfictionnak gondolod a történetet... Nos, ez aztán igazán jól esik, mert az Életenát nagyon hozzám nőtt, nem is tudom, egyik történetemmel sem éreztem még így, mióta felcsaptam "írónak", csak talán a Nyitott szemekkel - de azzal sem ennyire.
      Szóval köszönök mindent, még egyszer! <3

      Törlés
  3. Drága Bridget!

    Na jó, most totális sokkban vagyok! Annyi dolog történik ebben a részben, és annyira tetszik minden! Az elején azt írtad, hogy kíváncsi vagy, mit szólunk hozzá. Elmondjam én mit gondolok jelen pillanatban? Lassan kezdek megveszni, amiért minden Roxanne-re zúdul, de imádom! Tetszik, amiért összegyűltek a dolgok Portia és Zimon életében, és ezt rajta vezették le, mert azt hiszem kicsit jó, ha nem minden olyan idilli a lányok között. Emellett ne felejtsük el, hogy pont Cinna vigasztalja meg, ami csak hab a tortán.
    Ez a rész szörnyen tetszett, a kedvencemmé vált, ami csak Neked köszönhető! Még mindig tehetséges vagy, nagyon hozzám nőtt ez a történet, remélem még sokáig fogod írni! <333

    Sok puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Azy!
      Lassan kezdesz megveszni? :DD Hát rendben, de azért maradj itt, oké?
      Mindenki azt várta, hogy mikor indulnak majd be az események, hát most itt van, beindultak. Lassan ismét elérkezik majd a történet egy olyan szakaszhoz, amit szeretni fogok - legalábbis az elejét, és szerintem ti is csak addig. És ezzel már el is árultam valamit... :)

      Bridget <3

      Törlés