Kedves Olvasóim,
azért hozom ilyen korán ezt a fejezetet, mert a következőt majd 24-én szeretném kitenni. Remélem, nem bánjátok, és elmondjátok nekem a véleményeteket. Szerintem eddig ez lett az egyik - ha nem a - legvidámabb rész az egész történetben, szerettem írni. Valamint szép számhoz érkeztünk, ez a 'jubileumi' harmincadik fejezet! :3
Mindenkinek előre is boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok! <3
Dorine Osteen
______________________________________________
Az ujjaim úgy ragadják meg a vázlatfüzetet, mintha az
életembe kapaszkodnék. Ez az, ez az, ez az! Vigyor kúszik az
arcomra, mert tudom, hogy megtaláltam a tökéletes ajándékot
Cinnának. Nincs az a divattervező a világon, aki ne örülne egy
ilyen hatalmas, vastag füzetnek. Ráadásul még szép is, és akár
írhatok bele, hogy mikor kinyitja, mindig én jussak eszébe.
- Ezt is megvesszük – szorítom magamhoz a könyvet.
- Mi az? - nyújtogatja a nyakát Mira.
- Egy vázlatfüzet Cinnának – felelem.
- Minek? - horkant a kislány. - Már egy csomó van
neki!
- Az lehet, de ezt tőlem kapja – erősködöm.
Mira szemei megcsillannak, és oldalba bök, mikor
beállunk a kasszához vezető sorba. - Óóó, értem! - kacsint
rám.
Kifizetem a holmikat, aztán két hatalmas csomaggal a
kezünkben megbeszéljük, hogy mivel van még egy óránk, beülünk
valahová meginni egy turmixot. Mira mutat egy aranyos, családias
hangulatú, sütemény illatú kis kávézót, ami elvileg nincs
messze a kori pályától, ahová végül menni fogunk. A cuccokat
berakjuk egy csomagmegőrzőbe, aztán letelepszünk egy ablak
melletti asztalhoz. Látom Mirán, hogy kérdezni akar valamit.
Tegnap óta ismerem, de már tudom, milyenek a hatalmas, barna
szemek, mikor rágódnak valamin.
- Mi az? - teszem meg az első lépést. Belekortyolok
az italomba, és várom, hogy válaszoljon.
- Hmm – sóhajt fel. A turmixa mögül bámul rám,
végül megtámasztja az állát az egyik kézfején, és
szórakozottan lóbálni kezdi a lábait. - Csak azon agyalok, hogy
kérdezzek-e valamit – vonja meg a vállait.
- Csak nyugodtan – mosolyodom el.
- Na jó – rázza meg a fejét. - Ti tegnap... izé,
szóval akkor most összejöttetek? - A végén az ajkába harap,
olyan izgatottan várja a válaszomat.
Néhány másodpercig hallgatok. A legfurcsább az az
egészben, hogy nem tudom a választ. Történt köztünk valami
tegnap, az biztos, de hogy pontosan mi, azt csak körvonalakban
ismerem. Az tuti, hogy nem hamarkodjuk el a dolgot. - Nem tudom –
felelem végül őszintén.
- Akkor bizony ki kell derítenünk – bólint Mira.
- És mégis hogyan? - ráncolom a homlokomat.
- Még nem tudom, de majd kitaláljuk – bizonygatja.
- Oké. - Beletörődően rázom a fejem, és a
turmixomba temetkezem.
A továbbiakban nem sokat beszélünk, aminek főleg az
az oka, hogy végig kifelé bámulok az ablakon, és próbálok
tisztázni magamban valamit. Egészen pontosan azt, amiről az előbb
szó volt. Tegnap annyira szépnek látszott minden, de ma már semmi
olyan nem történt, ami arra engedne következtetni, hogy az álom
folytatódhatna. Ideges remegés fut át a hasamon, mire felsóhajtok.
- Mi lenne, ha elindulnánk? - kérdezem, de nem nézek
Mirára.
- Felőlem mehetünk – vonja meg a vállait.
Úgy döntünk, a cuccokat a megőrzőben hagyjuk. Míg
a pálya felé baktatunk, próbálom magam valahogy felvidítani, de
ezektől a gondolatoktól azonnal mély letargiába esem. Mikor egy
hatalmas, olajzöld, fehér rózsákkal felfuttatott boltív alatt
meglátom Cinnát és Caeciliát, furcsa idegesség fog el. Mira
előre rohan, azonnal beszámol nekik, hogy találtunk ajándékokat,
de én csak lassan, csendben érek oda. Mosolygok, de minden
bizonnyal elég feszültnek tűnhetek, mert Cinna egyszer csak mellém
lép, és megfogja a kezemet. Biztosan tudom, hogy ez most olyan
kézfogás: az ujjai melegen fonódnak össze az enyémekkel.
- Minden rendben? - kérdezi kedvesen.
Felnézek rá, megengedem, hogy egy pillanatra elvesszek
a tekintetében, aztán mosolyogva bólintok. - Persze – felelem.
Furcsa, de mintha hirtelen tényleg minden egy csapása rendbe jönne.
- Rendben. - A fülem mögé tűr egy tincset, és
megérinti az orrom hegyét. - Csak olyan letörtnek tűntél.
- Minden oké – bizonygatom, és hogy
nyomatékosítsak, elvigyorodom.
Ha egy kicsit engedtem is magam mélyre süllyedni a
saját hülyeségeimben, a következő pár percben minden
megváltozik. Újra boldogságot érzek, ahogy átsétálunk a
hatalmas boltív alatt. Mira folyton ugrándozik, be nem áll a
szája, arról magyaráz, hogy milyen király dolog a korizás, meg
hogy biztos sokszor fogunk elesni, és hogy ez mennyire vicces.
Először még mindig nem értem, hogy miről van szó, de mikor
meglátom a hatalmas, téglalap alakú jégpályát, már kezdem
rebesgetni a dolgot. Aztán előkerülnek a furcsa cipők is.
- Ezt kéne felvennem? - vonom össze a szemöldökeimet.
Ahogy jobban szemügyre veszem az eszközt, feltűnik, hogy nem is
cipő, hanem valami hálószerű szerkezet, aminek éles, fémből
készült sín van az alján.
- Aha! - Mira leültet, és pár pillanat alatt a
talpamra varázsolja. - De most fel ne állj! Várj meg minket is,
különben tényleg el fogsz tanyázni!
A számat rágcsálva engedelmeskedem. Nem kell sokáig
várnom, néhány percen belül indulásra készek vagyunk. Caecilia
nem jön velünk a jégre, Cinna szerint nem szereti a csúszkálást,
és még van pár dolog, amit el szeretne intézni. Így hát rajtunk
a sor, hogy meghódítsuk a hatalmas jégtengert.
Vigyorogva próbálok
felállni, de mikor tényleg majdnem elesek, idióta vihogásba
kezdek.
- Nekem ez nem fog menni – rázom meg a fejem.
- Dehogynem – mosolyog Cinna. - Gyere, segítek.
Megfogom a kezét, aztán felhúz. Ismét meginognak a
lábaim, de mivel kapaszkodom valakibe, nem zuhanok vissza.
Folyamatosan vigyorgok, képtelen vagyok levakarni az arcomról.
Minden lépésnél azt hiszem, hogy a következőnél tuti elnyúlok
a földön, ám meglepő módon kitartok egészen a jég széléig.
Mira hangosan nevet, azt hiszem, rajtam, de nem tudok rá haragudni.
Én is saját magamon vihogok, meg ezen az egész helyzeten, annyira
vicces.
- Készen állsz? - Cinna rám néz, felvonja az egyik
szemöldökét.
- Nem – rázom meg a fejem. Próbálom visszatartani
a nevetést, de minél jobban igyekszem, annál nagyobb erővel
pukkan ki belőlem. - Nem fog... nem fog sikerülni! - Egy pillanatra
Cinna vállának támasztom a homlokomat, hogy megigazítsam a sálam,
ám ez épp elég ahhoz, hogy átkarolja a derekam, és behúzzon a
jégre. Hangosan felsikítok, aztán még hangosabban nevetek. - Hé!
Erről nem volt szó! Te jó ég!
- Nem is olyan nehéz, látod? - Cinna megpróbál egy
kicsit eltávolodni tőlem, de átölelem a nyakát, és nem engedem.
- Ne hagyj itt! - kérlelem, a hangom akadozik a
nevetéstől. - Ne már! - Valamit nagyon rosszul csinálhatok, mert
az egyik pillanatban még minden rendben van, a következőben pedig
egyszer csak kicsúszik a lábam alól a talaj, és elterülök a
földön. Szerintem Cinna simán állva maradna, de magammal rántom.
A sálam eltakarja az arcom, fuldoklom a nevetéstől, a hópelyhek
a szemebe esnek, de mégis úgy érzem, minden tökéletes.
Valahonnan távolról zene szól, csengettyűk és zongora ütemes
dallama keveredik a gyerekek kacagásával és az emberek
beszélgetésével. Ahogy oldalra fordítom a fejem, Cinnát látom.
Valahogy lábra állt, és most felém nyújtja a kezét, hogy nekem
is segítsen. - Nem – rázom meg a fejem.
- Roxanne, gyere – vigyorodik el.
- Nem, nem megyek sehová!
- Felolvasztod a pályát, szöszi! - csilingeli Mira.
Éppen mellettem fékez le, a jégpor a hajamra hullik. - Ha nem
állsz fel, kivitetünk a biztonságiakkal! - biccent a pálya széle
felé.
- Hűha, erre nem tudok mit mondani – billentem
oldalra a fejem. Ismét Cinnába kapaszkodom, aki felhúz, és nem
engedi, hogy megint elessek.
A következő történik: úgy egy percig sikerül állva
maradnom, sőt, egész magabiztos is leszek. Odáig jutok,
hogy képes
leszek magamtól megállni a jégen. Elég viccesen nézhetek ki,
mert Mira majd' megpukkad minden egyes alkalommal, mikor rám néz.
- Ne nevess! - kiáltok felé kacagva. Nem válaszol,
mert pár kecses mozdulattal azonnal a pálya másik végére siklik.
Ellenben Cinna még mindig mellettem van, én pedig
belekarolok, nehogy megint elbukjak. - Mit gondolsz, tehetünk egy
újabb próbát? - kérdezi mosolyogva.
- Igen – válaszolom, ám hirtelen elvesztem az
egyensúlyom, és hadonászni kezdek. - Bocsi – nevetek -, őrület
ez az egész. Inkább maradok, ha nem baj.
- De baj – rázza meg a fejét.
- Akkor te menj nyugodtan, és meg lecsücsülök arra
a csinos kis padra ott oldalt, oké? - nézek a pálya széle felé.
A fiú válaszként csak felvonja a szemöldökeit, és lassan
elvigyorodik. Kikerekednek a szemeim, azt hiszem, tudom, mire készül.
- Ne – rázom hevesen a fejem. - Ne!
Ám ekkor már késő. Cinna elhúzódik mellőlem,
megfogja a kezem, és elkezd maga után húzni. Hangosan nevetek,
folyamatosan, meg sikítozok, hogy álljon meg, de esze ágában
sincs ilyesmit tenni. - Cinna! - kiáltom gurgulázva. És a
következő pillanatban megtörténik a baj: a lábaim összeakadnak,
és másodpercek alatt a földön termek. Úgy döntök, csúnya
bosszút állok ezért a kis akcióért. - Áu! - Összeszorítom a
szemeimet, úgy teszek, mintha fájna a csuklóm. Cinna azonnal
mellettem terem, és tudom, hogy tényleg aggódik, mert azt hiszi,
hogy valami bajom esett.
- Mi történt? - kérdezi.
- A kezem – pihegem.
- Mutasd – kér. Felé nyúlok, és mikor meg akarja
vizsgálni a csuklómat, megragadom a kabátját. Egy határozott
mozdulattal a földre rántom, aztán rákönyöklök a mellkasára,
és fölényesen elvigyorodom. - Ezt azért, mert berángattál ide!
Cinna halkan felnevet, és becsukja a szemeit. -
Reménytelen vagy – vigyorogja. - Azt hittem, történt valami.
- Persze, hogy azt hitted – bizonygatom. - De csak
mert jól játszottam. Ha nem vette volna el az eszem a történelem,
biztosan színésznő leszek.
- Annak nem örülnék – rázza meg a fejét.
- Miért nem? - kérdezem csodálkozva. - Na tessék,
még a végén kiderül, hogy nem tudsz örülni mások sikerének –
húzom össze vigyorogva a szemöldökeimet.
- Erről szó sincs. - Cinna felkönyököl, az ajkaira
szelíd mosoly kúszik. - Csak akkor nem biztos, hogy megismerlek –
teszi hozzá halkan.
Lesütöm a szemeimet, érzem, hogy azonnal elpirulok. A
szívem nagyot dobban, a számat kezdem rágcsálni. Hát akkor mégis
igaz, hogy van köztünk valami. Akármilyen ünnep is ez a
Karácsony, remélem, még sokszor megünnepelhetem, mert ha ilyen
csodák történnek közben... akkor az lenne a legjobb, ha minden
nap Karácsony lenne.
- Bomba! - Mira hangja hasítja keresztül a levegőt,
aztán ő maga is megérkezik. Két méterrel előttünk térdre
ereszkedik, és mikor Cinnához ér, ráveti magát. - Mi folyik itt,
hmm? Remélem nem valami olyasmi, amihez semmi közöm, mert akkor
hagyjátok abba! Ellenőrzés alá foglak vonni titeket. - Ránk
sandít, és mikor összenézünk Cinnával, mindketten elnevetjük
magunkat.
Szinte az egész napot a pályán töltjük, egyedül
akkor vagyunk hajlandóak lemenni a jégről, mikor Caecilia ránk
szól – mint a gyerekekre -, hogy ideje indulni. És tényleg úgy
is viselkedünk, akár a gyerekek. Hógolyóval dobáljuk egymást,
Mira ragaszkodik hozzá, hogy vegyünk valami finom, meleg italt, ami
végül négy hatalmas pohár krémes forró csoki lesz. Kivesszük a
csomagokat a megőrzőből. Megpróbálom valahogy elrejteni őket,
de sehogy sem megy, csak akkor, mikor végre berakhatom őket a kocsi
csomagtartójába. Hazafelé menet végig karácsonyi dalok szólnak,
én pedig magamban megállapítom, hogy a Karácsony egyik fő
velejárója lehet a csengő és a gyerekek hangja. Mosollyal az
arcomon veszem elő a mobilomat, hogy készítsek egy fotót, amit
aztán elküldök Portiának egy "Boldog Karácsonyt!"
üzenettel. Válaszként azt kapom: "Nem tudom, mi az, de neked
is! <3"
A házban gyorsan felcipeljük Mirával a cuccokat a
szobámba, megmutatja, hogy melyik szekrénybe tudom eldugni őket a
legjobban, aztán lemegyünk, hogy segítsünk Caeciliának
elkészíteni az ebédet. Mivel többen vagyunk, viszonylag hamar
elkészülünk. Az ételek ismét mennyeiek, mire a desszerthez
érünk, úgy érzem, kipukkadok. A végén nem engedem magam
lerázni, hogy vendég vagyok, hanem maradok, és az elpakolásban is
segédkezem. Közben beszélgetek Caeciliával, és megbizonyosodom
benne, hogy valóban kedves nő, sokkal nagyobb szíve van, mint azt
első ránézésre gondoltam. Ezt úgy értem, hogy egyből
sejtettem, milyen aranyos, de azt például nem, hogy minden évben
segít egy jótékonysági szervezetben ilyenkor, a hideg hónapok
alatt.
Mivel neki még van "egy kis dolga pár papírral", ahogy
ő fogalmazott, miután rendbe rakjuk a konyhát, elindulok, hogy
megkeressem a többieket. Úgy hallom, Mira a szobájában van, és
minden bizonnyal telefonál. Cinnát viszont a nappaliban találom.
Nem megyek be azonnal, hanem a félfának támaszkodva megállok az
ajtóban, és kényelmesen körbejáratom a tekintetemet a szobán. A
redőnyök lehúzva, a bíborszínű, meleg falakon táncot jár a
halvány asztali lámpák, meg a kandallóban lobogó tűz fénye.
Mahagóni bútorok, egy puha kanapé - rajta Kiba szuszog -, egy hatalmas tévé. Cinna a
kandalló előtt ül az egyik hintaszékben, és hol a tüzet nézi,
hol ír vagy rajzol valamit a papírra, amit a kezében tart. Olyan
átadottan dolgozik, hogy egy pillanatra eszembe jut, hogy talán nem
kéne megzavarnom. Ennek ellenére a lábaim elindulnak felé. Mikor
felnéz és meglát, elmosolyodik.
- Mit csinálsz? - kérdezem halkan, nehogy megtörjem
a csodálatos összhangot, ami összeköti őt a tűzzel. Mióta
befuttatta Katnisst, mint a lángra lobbant lányt, úgy érzem,
valami különös kapocs áll közte és a tűz között.
- Csak gondolkodom, és jegyzetelek – feleli,
miközben én is leülök mellé a másik hintaszékbe.
Felhúzom a lábaimat, majd vetek egy pillantást a
papírra. - A tűzön gondolkodsz?
- Fogjuk rá – mosolyog rám. Aztán ismét a lángok
felé fordul, én pedig a profilját kezdem tanulmányozni. A tűz
sárgásra festi a szemeit.
- Mi újság... Katnisszel? - Először tűzlányt
akarok mondani, de végül meggondolom magam. Elvégre van normális
neve is. Magam is meglepődöm a kérdésemen, azonban nem bánom meg.
Tényleg érdekel.
- Katniss – ismétli a nevét Cinna. Kíváncsi
vagyok, őt látja-e viszont a táncoló lángokban. - Jól van –
feleli végül. - Bár elég régen beszéltem vele. Azt hiszem,
lassan itt az ideje, hogy felhívjam.
- Értem. - Csak ennyit tudok kinyögni. Nem mondanám,
hogy megint rám tört a féltékenység, mert ez tényleg nem igaz,
de akkor sem tudom hová tenni azt, ahogyan Cinna Katnissről beszél.
Szerintem szereti őt, de nem úgy, ahogy fiú szokott lányt
szeretni, sokkal inkább úgy, ahogy egy bátty szereti a húgát.
Ebben aztán biztos leszek, és megnyugszom tőle.
- Nézd a tüzet – mondja egyszer csak Cinna. A
kandalló felé bök a ceruzával, mire oda kapom a fejem.
- Mi van vele? - kérdezem.
- A tüzet fa táplálja, vagy szén, de az is fából
van... Szerinted a szén az erősebb, vagy a tűz? - ráncolja a
homlokát.
- Nos – vonom meg a vállam -, mindkettő erős, nem?
Mind forró, ugyanúgy égetnek.
- Gondolj csak bele – halkul le a hangja. - Ha egy
izzó széndarabot dobsz a kiszáradt ágak közé, az egészet
lángra fogja lobbantani. - Lefirkant valamit a lapra, és míg az
utolsó betűt írja, újra megszólal. - És onnantól nincs
megállás. Terjedni fog, akár a futótűz.
- Még sosem próbáltam – rázom a fejem mosolyogva.
- Te aztán szereted a tüzet – jegyzem meg, mikor ránézek.
- Rájöttem, hogy sok mindent kilehet hozni belőle –
magyarázza. - Portiával a Viadal után rengeteg időt töltöttünk
a tűz tanulmányozásával, azóta megtanultam róla egy s mást.
Lehet, hogy a Mészárlás résztvevőit idén szénbe öltöztetjük
– teszi hozzá.
- Idén is stylistok lesztek? - lepődöm meg.
- Igen – bólint Cinna. - A sikerünk miatt
felajánlották, hogy ha szeretnénk, maradhatunk, megkapjuk biztos
állásnak.
- Ó, értem. - Összeszaladnak a szemöldökeim, mert
Portia ezt egy szóval sem említette. - És melyik körzet lesz a
tiétek? - kérdezem végül.
- Valószínűleg maradunk a Tizenkettediknél –
válaszolja.
A továbbiakban nem sokat beszélünk, de úgy érzem,
ez egyikünket sem zavarja. Azon kapom magam, hogy az ujjaink újra
összekulcsolódtak, Cinna a kézfejemet cirógatja, és együtt
bámuljuk a fodrozódó tüzet. Azt kívánom magamban, bárcsak
örökké tarthatna ez a pillanat, bárcsak örökké így
maradhatnánk. Ilyen nyugodtan, ilyen közel. Nem tudom, hogy a többi
lány mire vágyik, de nekem az, ami most történik köztünk,
teljesen elég. Rossz lenne, ha rögtön minden egyszerre jönne.
Viszont így van időnk megismerni egymást, tudunk beszélgetni, és
ez... ez így jó.
Természetesen az idő repül, hamarosan kattan az óra,
és máris este tíz van. Caecilia magunkra hagy minket, csak addig
jön be, hogy jó éjszakát kívánjon és elmondja, hogy holnap
egész délelőtt nem lesz itthon, mert el kell végeznie az utolsó
nagy bevásárlást Karácsony előtt. Felajánljuk, hogy vele
megyünk és segítünk neki, de azzal ráz le minket, hogy korán
reggel indul. Ezzel pedig nem tudunk ellenkezni, mert mindketten
fáradtak vagyunk. Éppen ezért hamarosan az ágyamba kerülök, és
pillanatokon belül el is nyom az álom.
A másnap reggel nyugalmasan telik. Először
elcsodálkozom, hogy milyen kevés ideje vagyok itt, tegnapelőtt
jöttem, de máris mennyi idő eltelt. Holnap van Karácsony, vagy
ahogy Mira hívja, Szenteste. Ezért reggeli után a kislány
felajánlja, hogy segít becsomagolni az ajándékokat, míg Cinna
elintéz egy telefont Katnisszel. Egész hamar megvagyunk: minden
ajándék szép, fémes színű borítást kap, vörös szalagokkal
átkötve.
- El kell játszanod, hogy meglepődsz –
figyelmeztetem Mirát, és az ő ajándékára bökök.
- Nem lesz gond – bólogat vigyorogva.
Miután elpakolunk, ő elvonul a szobájába, én pedig
lesietek a konyhába. Arra számítok, hogy Cinna még mindig
telefonálni fog, de tévedek. A konyhapultra támaszkodik, és
összevont szemöldökökkel bámul maga elé. Úgy látom,
gondolkodik valamin.
- Minden rendben? - kérdezem aggódva.
Felkapja a fejét, és elmosolyodik, mikor meglát. -
Igen, persze – bólint.
- Min töröd a fejed? - lépek mellé.
- Csak azon, hogy... - Elharapja a mondatot, mire karba
tett kezekkel, háttal nekidőlök a konyhapultnak.
- Hogy...? - vonom fel az egyik szemöldökömet.
- Hogy esetleg segíthetnél egy kicsit – mosolyog
rám.
- Miben? Nem akarok lángra lobbanni – rázom meg
vigyorogva a fejem.
- Te nem is fogsz – pillant a sütőre -, legalábbis
remélem. Viszont biztosan jobban sütsz, mint én.
- Sütni? - nevetek fel. - Te sütni akarsz?
- Valami olyasmi – bólint.
Aztán pillanatokon belül előkerülnek a hozzávalók,
bár magam sem tudom, hogy van bátorságunk belevágni ebbe az
egészbe. Talán csak azért nem próbálom lebeszélni, mert jó mókának tűnik. Én sem vagyok konyhatündér,
azt pedig biztosra veszem, hogy Cinna egyenesen borzasztó szakács.
Ami azt illeti, a sejtésem hamarosan beigazolódik. Lehet – vagyis
biztos -, hogy ő az egész Kapitólium legjobb divattervezője, de
sütni... na azt nem tud. És ez már az első pillanatban ki is
derül.
- Ne! Jaj... - Kiveszem a kezéből a csokit, és
lerakom a pultra. - Ezt ne így – rázom meg a fejem. - Először
azt és azt – mutatok a lisztre és a vaníliára. - Mikor ruhát
csinálsz, egyből a kiegészítőkkel kezded? - szegezem neki a
kérdést, amivel példát próbálok illusztrálni.
- Nem – válaszol, miközben a tálba önti a
cuccokat. - Azok maradnak a végére.
- Na látod – bólogatok -, itt sem egyből a
csokival kezdjük. Először álljon össze a tészta.
- És ezt hová? - kérdezi, ahogy a kezébe fogja a
dobozt, amiben a liszt van.
- Azt is... - Elhallgatok, és összevonom a
szemöldökeimet. - Sehová, liszt már van ben... - Folytatni
akarom, de nem tudom, mert Cinna fog egy marék lisztet, és az
egészet a hajamba szórja. Tátva marad a szám, de mikor felnézek
rá, vigyorogja az állam alá nyúl, és feltolja.
Nem válaszolok. Helyette felkapok egy tojást,
nekivágom, és szétkenem a mellkasán. Most az ő szája marad
tátva, és én csukom be. Természetesen ellentámadásba lendül:
újabb adag lisztet szór rám, mire félig sikítva, félig nevetve
ugrom arrébb. A kezembe fogom a vajat, és elkezdem vele dobálni,
miközben a lisztfelhő elől menekülök.
Cinna a derekamnál fogva felkap, így nem tudom
kivédeni a ragacsos cuccot, amit az arcomra mázol. Egyet tehetek,
az pedig a támadás: ott kenem össze vajjal, ahol tudom. A nyakát,
a homlokát és a haját sikerül elérnem.
- Ez nem is rossz – vigyorogja. - Beraklak a sütőbe,
rendben? Úgyis minden rajtad van.
- Megennél? - tettetek felháborodást.
- Minden gondolkodás nélkül – bólint.
- Fúj! - nevetek fel. Megfogom az állát, de az
ujjaim lecsúsznak az arcáról a vaj miatt, ezért gyorsan felkapom
a csokit, és az egészet az ingébe dörzsölöm. - Tegyél le! -
parancsolok rá, de aztán megint nevetnem kell.
Cinna letesz, de képtelen vagyok megállni a lábamon,
ezért lecsúszom a konyhapult mögé, és a hasamat fogom. Amúgy is
le akarom húzni magam mellé, de aztán magától jön.
- Na mi van... - kezdeném, de jelez, hogy maradjak
csendben. Próbál komoly fejet vágni, de a végére mindig
elvigyorodik. - Mi történt? - suttogom. Feltérdelek, a tenyeremet
a fehér konyhabútorra illesztem, araszolva elindulok felfelé, hogy kinézzek,
ám azzal nem számolok, hogy az ujjlenyomataim ottmaradnak a tiszta
felületen. Óvatosan kandikálok ki a pult mögül, Cinna próbál
visszahúzni, de a keze csúszik a vajtól, így nem sikerül neki.
Mikor meglátom Caeciliát, aki éppen akkor akasztja
fel a kabátját a fogasra, rájövök, hogy valószínűleg
szobafogságra leszünk ítélve.
Drága Bridgetem.^^
VálaszTörlésMint te is írtad a fejezet legelején, hogy ez talánl a legvidámabb és legboldogabb hangulatú fejezeted, és igazad van. A részből árad valami karácsonyiasság, ami most amúgy is belengi a világot, hiszen nemsokára itt is és a történetben is karácsony lesz. Nagyon örülök hogy pont úgy hozod a részeket hogy szenteste nálunk is és náluk is szenteste legyen. Ugye jól gondolom, így tervezted?:)
Mirát egyre jobban kedvelem. Kedvelem mert szereti Roxot és szeretné hogy összejöjjenek Cinnával és ez annyira aranyos tőle, és felteszi azokat a kérdéseket is, amiket az olvasók is feltennének. És ez nagyon jó^^
Tetszett a vásárlós rész és ahogy megtalálta Rox, CInna ajándékát... erről inkább nem írok semmit, mert az a többieknek erősen SPOILERES lenne. De az a lényeg hogy nagyon szépen és jól megoldottad. Különösen tetszett ahogy Rox azt mondja, hogy: De ezt tőlem kapja.
A korcsolyázós jelenet, azt hiszem az egyik kedvencemmé avanzsálódott. Elképesztően aranyosan mutattad be ezt az egész jelenetet, az olvasók szeme előtt megjelentek a táncoló hópelyhek, a korcsolyázó emberek, a szánkból kitörő kis felhőcske, szinte éreztem a forró csoki és a forralt bor illatát^^
Cinna és Rox a legeslegeslegkedvencebb párosításom. Egymásnak lettek teremtve, egymásnak teremtetted őket. Kiegészítik egymást és támogatják egymást. Igazán olyanok, akikre az ember ránéz és azt mondja: Igen, ők valamit tudnak.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a fejezet végén lévő kajacsatás rész. Ha így leírom hogy kajacsata, fene gondolná hogy annyira romantikus is lehet mint ahogy azt most olvashattuk. Nincs annál aranyosabb mint amikor Cinna beleszórja a lisztet Rox hajába. talán a szarvasok. de ők is csak egy icipicit aranyosabbak.
És akkor kiemelném a kedvenc részemet a fejezetből: Avagy amikor ülnek a kandalló előtt és beszélgetnek.
Az a rész az, amikor az ember beleborzong a célozgatásokba. Amikor az ember rájön, hogy Cinna nagyon jól tudja, hogy mit fog elindítani/ mit indított el már ekkor Katniss. Imádom, hogy ROx egy kicsit féltékeny Katnissre, olyan vicces. És a legjobb az, hogy megmutatod hogy egy normális szemlélődő kapitóliuminak milyen volt kívűlről ez az egész. Hiszen Rox semmit sem sejt. Egyenlőre.^^
Ezen kívül még, az is jó volt amikor Rox SMS - t ír portiának hogy boldog karácsonyt. az olyan aranyos. :3
szóval azt hiszem ennyi. POntosan tudod Bridget, hogy mit írsz és hogy mit fogsz majd írni. Fantasztikus érzés egy ilyen jól felépített történetet olvasni, ilyen kidolgozott karakterekkel.^ . ^
örökké hálás az élményért: biri♥
Kedves birim,
Törlésannyira szeretem olvasni a kommentjeidet, jaj. :33 Örülök, hogy tetszett neked, és köszönöm, hogy így sorra vetted a dolgokat, amik ebben a részben történtek. Nem terveztem előre, hogy így jön majd ki a fejezet, de mikor rájöttem, hogy összejön, akkor már készültem rá. Szóval ez van, de szerintem szuper. :D
Cinna és Rox szerintem is összeillik, nagyon szeretem írni a részeket, mikor együtt szerepelnek. Annyira örülök, hogy Roxanne karaktere megszületett a fejemben, és az a legfurcsább, hogy adta magát, nem sokat gondolkodtam rajta. Egyszer csak ott volt, még emlékszem a napra, sőt, az első saját gondolatára is. Ő hozzám tartozik (már csak Dianna Agron karakterét kéne levédetnem, tudod xd).
Köszönöm szépen, hogy írtál! <33
Kedves Bridget!
VálaszTörlésHűű, hát ez egy fantasztikus fejezet volt. Most ahogy elolvastam a korcsolyázást, a havat, a gyerekek nevetését mégjobban karácsonyi hangulatom lett. Nyugodt és nagyon jó rész volt, ahogy olvastam valahogy végigvigyorogtam az egészet :D Cinna és Rox. Annyira bírom, hogy nem siettetik el ezt a "jöjjünk össze" dolgot, és a korcsolyapályától kezdve a sütisütésig olyan aranyosak voltak, és komolyan mondom, lassan Cinna is a kedvenc szereplőm lesz. Olyan kedves, visszafogott, aranyos meg romantikus. (Zárójelben megjegyzem, hogy Roxnak baromi nagy mázlija van) És Mirát, ezt a kedves és vicces kislányt is nagyon bírom, és örülök neki, hogy ilyen jól megvannak Roxal. Ez az egész fejezet nagyon tetszett, és várom a következőt, amit írtad, hogy Szenteste hozod. Én is egyetértek birivel: köszönöm ezt az élményt, és azt is, hogy még jobban karácsonyi hangulatba hoztál engem :)
Clove <3
Ó igen, tudom, hogy te nagy karácsonyos vagy. xd
TörlésCinna és Rox tényleg nem hamarkodják el a dolgokat, ami talán néhányaknak furcsa lesz, de a saját erkölcsömhöz tartom magam, és mikor elkezdtem ezt a sztorit, azt is el kellett döntenem, hogy betartom a szabályaimat. Roxnak tényleg baromi nagy mázlija van... :D:D
Én köszönöm, hogy itt vagytok nekem! <3
Drága Dorine!
VálaszTörlésOké, ez így eléggé mulatságos, nehogy azt hidd, hogy egy nap kellett a rész elolvasásához, csupán nekiültem olvasni már rángattak is el karácsonyozni... Nagyon sajnálom, de késve itt vagyok!
És hű. Ez a történet azért ennyire szerethető, mert valósághű. Mármint minden, ami Rox és Cinna között van, a hangulat, a szereplők, egyszerűen minden tökéletes. Imádom, hogy lassan haladnak, hogy ilyen jól szórakozik a családdal. Komolyan mindent. Az egész részt mosolyogva, és hol felnevetve olvastam, mert iszonyú jól sikerült. Nem is tudom miképpen tudtad ezt így összehozni, komolyan oda voltam érte! Rettenetesen tehetséges vagy, ne felejtsd el! <333333
Sok puszi, Azy
Kedves Azy,
Törlésköszönöm szépen a kommentedet, annyira jól esett! Bocsi, hogy még csak most válaszolok rá... lényegében minden szavával boldogságot okoztál. :3 Nem is tudom, mit írhatnék neked válaszként, én csak köszönöm!! <333