-->

2013. dec. 31.

Harminckettedik Fejezet - 'Szóval bízol bennem?''

Kedves Olvasóim,
elérkeztünk az év utolsó fejezetéhez. Holnap már 2014, amit én személy szerint nagyon várok. Szeretem a páros éveket. :) De most a lényeg: kíváncsi leszek, mit szóltok ehhez a részhez! Lassan - tényleg csak lassan - egy nagyon, nagyon fontos részhez érkezik a történet. És már túl vagyunk a felén, de azért még hátra van jó pár esemény. Nem tudom, hány fejezetes lesz a blog, csak írom amíg van, amíg úgy nem érzem, hogy minden, a fejemben lévő dolgot leírtam. Remélem, addig is itt maradtok. :) 
Köszönöm a pipákat és minden mást, valamint nagyon boldog, sikerekben gazdag újévet kívánok mindenkinek! <33
______________________________________________




- A ruha – suttogom elképedve. Az ujjaim megérintik a finom bársonyt, mire Cinna átadja.
- A ruha – ismétli mosolyogva.
- Nem hittem volna, hogy tényleg megcsinálod – rázom meg lassan a fejem. Őszintén szólva tényleg nem hittem volna. Akkor, ott, abban a szalonban, a hátsó szobában valóban csak vicceltem, nem mondtam komolyan, és... Cinna mégis komolyan vette. - Köszönöm – nézek rá. - Hogy háláljam meg?
- Érzed jól magad benne – válaszolja, majd kisimít egy tincset a homlokomból.
***
A szívem a torkomban dobog, ahogy a tükörre nézek. Hat óra. Most kezdődik odalent az ünnepség, a vendégek már mind megérkeztek, mindenki az üvegházban van, csak én nem. Nem azért, mert nem készültem el időben: két órája folyamatosan készülök, és már mindent megcsináltam, amit kellett. Azért nem vagyok lent, mert... mert rájöttem, hogy nem nagyon akaródzik bemennem annyi ember közé, akiket nem is ismerek. Viszont nincs mese, muszáj. Ezért mély levegőt veszek, aztán beállok az egész alakos tükör elé. Nagyot nyelek, ahogy végignézek magamon. A ruha, amit Cinnától kaptam, egyszerűen fantasztikus. Áramvonalasan követi a testem alakját, mintha rám öntötték volna. A hófehér selyem és bársony együtt alkotják a szűk, fűző szerű felsőrészt, az alsó pedig csak selyemből van, hatalmas uszállyal, és apró, lila ékkövek teszik igazán fantasztikussá. A hajamat felfogtam, de oldalt hosszan omlik le a vállaimra.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapom a mobilom, lefotózom magam, és elküldöm Portiának egy kérdéssel, hogy szerinte milyen? Pár pillanat múlva érkezik is a válasz: "Rox, ez eszméletlen! Gyönyörű vagy, annyira!" Elmosolyodom. Ha Portia mondja...
Rendben, itt az idő. Még utoljára mély levegőt veszek, végignézek magamon, aztán kilépek az ajtón. Kínosan ügyelek rá, hogy senki se lásson meg, míg lelopakszom a lépcsőn. Mondjuk nem is tudom, mitől félek, hiszen senki sincsen a házban, csak én. Lassan felhúzom a cipőm és a kabátom, aztán kimegyek. Csak pár lépés, míg elérem a rögtönzött báltermet. Az ajtóban odaadom a cuccomat egy Avox fiúnak, aki elrakja, aztán mielőtt belépnék a terembe, még utoljára végigsimítok a ruhán. Gyönyörű. Cinna azt kérte, érezzem jól magam benne. Az Avox felé fordulok, aki engem néz, de mikor találkozik a tekintetünk, gyorsan elkapja a fejét. Én is előre fordulok, aztán lenyomom a kilincset.
A szemeimet eltompítják a fények, a hallásomat és a többi érzékszervemet pedig a fülemben doboló vér. Mintha egy álomba csöppennék. A finom porszemek gyémántokként csillannak meg a reflektorok csóváiban, a levegőben parfüm és virágok illata terjeng. A lábaim maguktól indulnak el. Idegesen gyűrögetem a ruhám szoknyáját, próbálok sehová se nézni, de nem jön össze. Folyamatosan Cinnát keresem a tekintetemmel, az egyetlen személyt, aki biztos pont lehet számomra ebben a hatalmas kavarodásban. Mielőtt megtalálhatnám, természetesen rengeteg pillantással találkozom. Mind engem bámulnak: férfiak és nők, fiúk és lányok, irigyen vagy elképedve. Nem értem őket. A ruhám tényleg fantasztikus, mint minden, amit Cinna ad ki a kezei közül, de magamat nem érzem annyira különlegesnek. Sőt, inkább vagyok feszélyezett. Bárcsak a föld alá süllyedhetnék! Azt hiszem, elkapott a lámpaláz. Sosem szerettem a figyelem középpontjában lenni.
El kell telnie néhány kínosan hosszú másodpercnek, mire minden visszatér a rendes kerékvágásba. Úgy a terem közepénél járhatok, mikor egyszer csak megpillantom őt. Olyan, mint bármikor máskor. Egyszerű, elegáns, könnyed, szolid. Egy pillanatra megtorpanok, és ahogy találkozik a tekintetünk, mintha lelassulna az idő. A gyönyörű, zöld íriszek észrevesznek, Cinna leteszi a poharat, és felém fordul. Kellemes biztonságérzet jár át, és az aggodalmaim egy csapásra elszállnak. Nem, már nincs gond. Gyorsabban indulok el felé, szinte már futok. Minél előbb ott akarok lenni, minél előbb szeretném elmondani neki, hogy mennyire jó, hogy itt van. Úgy torpanok meg Cinna előtt, mint egy gyerek, aki a legjobb barátjához igyekezett éppen.
- Szia – hebegem kerek szemekkel.
- Szia – mosolyodik el lassan.
Zavartan körbenézek, de folytatom, nem foglalkozom azzal, hogy néhányan a társaságából még mindig bámulnak, tanulmányozzák a betolakodót, aki akadályozza őket a kellemes társalgásban. - Annyira kínos volt bejönni ide. El sem hinnéd. Nem tudtam belopakodni, mert mindenki bámult, és én annyira... szóval ez az egész... remélem, azért nem egész este ilyenek az emberek, mert akkor inkább bemennék, ha... ha nem baj.
- Gyönyörű vagy – mondja anélkül, hogy bármit is reagálna az iménti kifakadásomra.
- Most ez... - Összeszaladnak a szemöldökeim. Próbálok kinyögni valamit, de a szavak a torkomra forrnak, és érzem, ahogy máris fülig vörösödöm.
- Ez egy bók volt, igen – bólint mosolyogva.
- Hé! - Egy számomra ismeretlen srác biccent felém. Vagyis csak először tűnik ismeretlennek, aztán rájövök, hogy láttam már, Cinna egyik osztálytársa. - Heló, Roxy. Nem is tudtam, hogy együtt szüneteltek.
- Szia – köszönök neki. Nagyot nyelek, és közelebb húzódom Cinnához. Lehet, hogy egy bálon vagyok, de legalábbis egy ünnepségen, viszont ez mit sem változtat a tényen, hogy semmi kedvem az emberekhez.
- Oké, nem kell így megijedni – rázza meg a fejét vigyorogva.
- Nem ijedtem meg! - vágok vissza. - Csak nem vagyok olyan... szuperül.
- Izgulsz a vizsgáid miatt, igaz? - csacsog közbe egy alacsonyt, szeplős lány.

- Egy kicsit – bólintok. Igazából ennek semmi köze az érzéseimhez, de jó indok, és így nem fognak tovább faggatni. Egy pillanatra összenézek Cinnával, mire finoman felvonja az egyik szemöldökét. - Nem megyünk táncolni? - kérdezem halkan.
- Mehetünk – feleli.
Megnyugtató érzés, mikor összekulcsolódnak az ujjaink, és otthagyjuk a társaságot. Cinna megmutatja, hol a táncparkett, aztán ahelyett, hogy a vállaira tenném a kezeimet, átkarolom a nyakát, és hozzásimulok. A kulcscsontján nyugtatom a homlokom, lefelé bámulok, jó mélyeket lélegzem.
- Roxanne? - szólít meg egyszer csak Cinna. A kezei a hátamon nyugszanak, a hüvelykujjával a nyakam hátulját borító finom pihéket cirógatja.
- Hmm? - sóhajtom.
- Történt valami? - kérdezi kedvesen.
- Nem – rázom meg a fejem. Tudom, hogy neki bármit elmondhatok, és ez még akkor is megnyugtat, mikor valóban nincs nagy baj. Felemelem a fejem, és felnézek rá. - Tényleg nem, csak elvette a kedvem ez a belépő.
- Nem csodálom, hogy megnéztek a vendégek – mosolyog rám. - Tényleg fantasztikusan festesz.
- Ez a te érdemed – mondom.
- Nem – vigyorodik el. - Én csak a ruhádat csináltam. De nem a ruhád miatt mondom, hogy gyönyörű vagy, hanem azért, mert tényleg az vagy. Te vagy gyönyörű.
- Ne csináld már! - harapok az ajkamba. - Még a végén elbízom magam.
- Na és mi a helyzet velem? - Cinna felemeli az állát, úgy néz le rám, mint valami régi, beképzelt gróf. - Mit gondolsz? - igazítja meg a zakóját. Látom az arcán, hogy tetteti a komolyságot, és olyan jól csinálja, hogy elnevetem magam.
- Hogy mit gondolok? Lássuk csak. Iszonyú csinos vagy, nagyon szép, és az alakod sem az utolsó. Jó csaj vagy – vigyorgok rá. Látom rajta, hogy vissza akar vágni, de megrázom a fejem. - És egy fokkal komolyabban... Szeretem, hogy más vagy, mint a többiek a Kapitóliumban. Külsőre és belsőre is. Te vagy a legkedvesebb srác, akivel valaha találkoztam. Van benned valami, amitől folyton úgy érzem, hogy biztonságban vagyok.
- De egyszer behúztalak a jégre – jegyzi meg.
- Oké – nevetek fel -, azt az egyet leszámítva.
- Tényleg így gondolod? - kérdezi mosolyogva.
- Tényleg – bólintok.
- Szóval bízol bennem?
Elkapom róla a tekintetemet, de az ujjaim megszorítják a zakóját. Nem tudom mire vélni a reakciómat, hacsak nem azt jelenti, hogy komoly dolgot kérdezett. Elvégre elmondani valakinek, hogy bízol benne, majdnem olyan, mintha az életed egy darabját adnád a kezébe. A bensőmben annyi érzés kavarog, annyi minden, hogy végül a legerősebbre hallgatok: arra, ami a mellkasomban dübörög és folyamatosan húz előre, egyenesen Cinna felé. Mikor ismét a szemébe nézek, magabiztosan, de mégis remegő szemhéjakkal bólintok.
- Igen – felelem.
Cinna végigsimít az arcomon, megpuszilja a homlokomat, és magához húz. Lehunyom a szemeimet, elmerülök az ölelésében, és próbálok arra gondolni, hogy ez a titok a legjobb helyen van. Tudom, hogy sosem élne vissza vele. Sőt, meg fogja őrizni. És ez biztos.
- Anne?
A hang és a szó elegye hidegzuhanyként ér. A szemeim azonnal felpattannak, az izmaim megfeszülnek, felkapom a fejem. Egy pillanatig kerek pupillákkal bámulom Cinna zakójának meleg, fekete csillogását, és abban reménykedem, hogy csak képzelődtem.
- Mi történt? - kérdezi a fiú.
Ránézek és halványan megrázom a fejem. - Semmi – erőltetek mosolyt az arcomra. - Csak azt hittem, hogy...
- Anne!
Ismét összerezzenek. Cinna megfordul, egyenesen a hang irányába, egyenes utat engedve ezzel a személynek, akivel nem, nem és nem akarok találkozni. Szeretném, ha Cinna megvédene, ha nem engedné a közelembe, de persze nem tudhatja, hogyan érzek a hang tulajdonosával kapcsolatban. De azért szorosan mellé húzódom, mikor meglátom apámat. Mindkét kezemmel az ujjaiba kapaszkodom, és úgy érzem, ebből máris levette, hogy valami nem stimmel.
- Ó, drágám... - Apa a fejét rázza, a szája tátva marad. Egyenesen hozzám siet, elképedésében beletúr oldalra zselézett hajába. Látom rajta, hogy keresi a szavakat. Felém nyúl, meg akar érinteni, de abban a pillanatban hátrébb húzódóm, ő pedig azonnal visszarántja a kezét. - Anne, annyira... annyira gyönyörű vagy, te jó ég! Először fel sem ismertelek, mert más vagy így, de végül egy pillanatra megláttam az arcod, és az... nos, fantasztikusan nézel ki, Anne.
Elhallgat, azt várja, hogy mondjak valamit, de egy szót sem szólok. Csak bámulok rá kerek szemekkel, a mellkasom szaporán emelkedik fel-le, és próbálok rájönni, hogy vajon mit kereshet itt? Úgy látszik, neki is ezen jár a feje, mert újra megszólal.
- Milyen kicsi a világ, nemde? Remek, hogy így összefutottunk már megint, mert kezdtem aggódni, hogy nem keresel – bólogat nagyokat. - Mit csináltál a névjegykártyámmal, drágám?
- Kidobtam – felelem kurtán.
Apa meglepődik, az arca megkeményedik egy pillanatra, látom, ahogy a szemeim átsuhan valami különös, de aztán újra magára ölti a kedvességet, és látván, hogy engem nem tud megpuhítani, meg amúgy is kínos helyzetbe hoztam, most Cinna felé fordul.
- Hmm, Cinna. Katniss Everdeen stílustanácsadója, személyesen – nyújt kezet neki. Nem tehetek róla, de a gyomrom összerándul. Mikor apa Katniss nevét mondta... azt úgy tette, mint aki tud valamit, amit mi nem.
- Szabad tudnom, hogy ön kicsoda? - kérdezi illedelmesen Cinna. Csak remélni tudom, hogy ő is észrevette, apám milyen furcsán mondta ki a lány nevét, mert akkor talán az én figyelmeztetésem nélkül is rá fog jönni, hogy óvakodnia kell ettől a férfitől.
- Ó, milyen illetlen vagyok – kap a fejéhez. - Pascal Haylen, Roxanne édesapja – mutatkozik be.
Cinna megszorítja a kezemet, mire nyelek egyet. Igen, én is így gondolom. El akarok tűnni innen, minél előbb!
- Örülök, hogy megismerhetem – mosolyodik el a fiú.
- Szintúgy – bólogat bőszen apám. - Már régóta szerettem volna találkozni Katniss divatdiktátorával, de még csak most sikerült ténylegesen összefutnunk. Maga egy valódi zseni, fantasztikus volt, amit a Viadalon elért az a kislány. Katniss Everdeen, a lány, aki lángra lobbant – gesztikulál ábrándos hangon. A végén felnevet és megrázza a fejét. - Tudja, Snow elnök rengetegszer emlegeti őt. Folyton azzal viccelődik, hogy Katnissre lenne szükségünk, ha egyesíteni akarnánk Panem erejét. Ő lehetne a... hmm, az arca az egésznek, tudja, ha mondjuk kampányba fognánk. Persze ilyesmi nem lesz, de azért gondoltam jó, ha tudja, hogy ha mégis, akkor a maga hibája, hogy lángra lobbant az ország! - jegyzi meg viccesen.
Érzem, ahogy Cinna egy pillanatra megfeszült mellettem, mire vetek rá egy aggodalmas pillantást. Ám késő: ekkor már csak azt látom, ahogy mosolyogva bólint. Valamit válaszolni akar, de nem tud, mert valaki más veszi át a szót, valaki, akit eddig még sosem láttam.
- Hogy összegyűltetek itt! - kiáltja vigyorogva. Megveregeti Cinna vállát, aztán beáll a körbe. Még csak most tudom jobban szemügyre venni: sötétbarna haja van, keskeny álla, a homloka oldalát elfedik a kicsit hosszabbra hagyott tincsek. Akkor esik le, hogy ő Cinna apja, mikor rám néz. Nem hasonlít rá, de valahogy mégis. Furcsa.
- Caius! - kiált fel az én apám. A férfi mellé lép, és átkarolja a vállát. - Milyen jó, hogy megint találkozunk. Ismered a kislányomat? - Rám néz, mire összevonom a szemöldököm.
- Nem – rázza meg a fejét a fickó. - Már hallottam rólad – fordul felém -, de még nem találkoztunk. Caius Cronin, Cinna édesapja – mutatkozik be.
- Roxanne Haylen – bólintok.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mosolyodik el. A kezemért nyúl, aztán illedelmesen kezet csókol.
Furcsának tartom ezt a dolgot, de jelen pillanatban úgy érzem, nem éri meg foglalkozni vele. Kényszeredett mosolyt erőltetek az arcomra, és még közelebb húzódom Cinnához. Lehet, hogy velem van a hiba, de szeretnék kiszabadulni innen, nem akarok ismerkedni. Nem akarom, hogy apám a közelemben legyen. Viszont mégis itt van, én pedig egyre rosszabbul érzem magam.
- Milyen jó, hogy így együtt találkozunk – szólal meg apa. Rám villantja a vigyorát, de nem viszonzom. Tudja, hogy nem szimpatizálok vele, ám nem veszi tudomásul, ez pedig marhára idegesít.
- Bizony – bólint Caius. - Mondjuk mi szinte minden nap összefutunk, de nagyszerű, hogy most a gyerekeink is itt vannak. Hát még az, hogy...
- Ti ismeritek egymást? - csúszik ki a számon a meglepett kérdés.
- Igen, mindketten Panemet szolgáljuk. - Apám elvigyorodik, aztán összenéz Caiusszal, és együtt fejezik be vontatott, begyakorlott, dallamos hangon: - Panem et circenses! - Végül felnevetnek, és barátságosan megveregetik egymás hátát. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy Cinna apja szintén az Elnöki Palota minisztereinek egyike, mint az én apám.
- Ó – veszi át a szót Caius, miután elhalkulnak -, ez csak azt jelenti, hogy...
- Kenyeret és cirkuszi játékot – szakítom félbe.
- Pontosan – néz rám. Látom a szemében, hogy meglepődött. - Honnan tudod?
- Történelmet hallgatok.
- Nagyszerű! - Caius felém lép, és megérinti a karomat. - Akkor biztos sok dolgot tudsz Panemről.
- Fogjuk rá. - Gyanakodva összevonom a szemöldököm, majd lopva Cinnára nézek.
- Anne, sokkal okosabb vagy te annál – billenti oldalra a fejét apám. - Mikor lesznek a vizsgáid?
- Januárban – felelem vonakodva.
- Sok sikert, Roxanne – mosolyog rám barátságosan Caius.
- Köszönöm – válaszolom tömören. Tudom, hogy nem kéne ilyen hidegen viselkednem vele, hiszen elvégre csak Cinna apja, és nem is ismerem annyira, sőt, első benyomásra egész normálisnak tűnik, de most tényleg nincs kedvem az emberekhez. Megszorítom Cinna kezét, és ránézek. - Menjünk – tátogok némán, nehogy a többiek is meghallják.
Ő bólint, aztán kézbe veszi az irányítást. - Roxanne szeretne friss levegőt szívni, szóval mi most távoznánk, ha nem baj – mondja nyugodt hangon.
- Semmi gond – veregeti meg a vállát az apja.
Nem mondok semmit, még csak el sem köszönök tőlük, egyszerűen sarkon fordulok, és Cinnát magam után húzva gyorsan eltűnök a közelükből. Átverekszem magam az embertömegen, még az sem érdekel, hogy páran kiöntik miattam az italukat. Már az ajtónál járok, mikor észreveszem, hogy elhagytam valahol a fiút. Az ajkamat harapdálva keresem a szemeimmel, és mikor nem találom, csak még inkább ideges leszek. Annyira elegem van ebből az egészből, hogy fogom magam, és kirohanok a téli éjszakába. Már az első pillanatban megérzem, mennyire hideg van, de nem foglalkozom vele. Átvágok a járdán, aztán a hóban gázolva addig megyek, míg a ruhám uszálya el nem nehezül a ráolvadt hótól. Rángatni kezdem, hogy tovább tudjak menni – magam sem tudom, hová. Mikor vacogni kezdenek a fogaim, rájövök, hogy mekkora hülyeséget csináltam. Átölelem magam a karjaimmal. Borzasztó ostoba vagyok, de egyben túl büszke is ahhoz, hogy visszamenjek. Talán a házba... de nem. Ahelyett, hogy tennék valamit, dacosan felszegem az állam, és hagyom, hogy a forró könnycseppek végiggördüljenek az arcomon.
- Hé, Anne – hallom meg Cinna finom hangját a hátam mögül.
- Ne hívj így – törlök le egy könnyet az arcomról.
- Miért ne? - Hallom, ahogy közelebb sétál, aztán a hátamra teríti a kabátomat, és hátulról átölel. Meleg lehelete átmelengeti a nyakamat, mire lehunyom a szemeimet.
- Mert apám nevez Anne-nek – szipogok.
- Mondd, miért nem beszélsz vele? - kérdezi halkan. Lassan ide-oda kezd dőlöngélni, amivel elringat és megnyugszom tőle.
- Mert nincs mit mondanom neki – suttogom. Az előbb még kiabálni lett volna kedvem, de most inkább érzem magam fáradtnak, mint dühösnek. Cinna örök nyugalma rám is átragad.
- Egy próbát azért megérne, nem igaz? Anne – teszi hozzá. Hallom a hangján, hogy mosolyog.
- Téged hogy hívtak kiskorodban? - kérdezem, és lassan én is elmosolyodom. Képtelen vagyok haragudni rá, amiért így nevez. Az ő szájából még ez is más, egész kedvesen cseng.
- Nem fontos – feleli. - Inkább arra válaszolj, hogy lenne-e kedved találkozni holnap az apáddal.
Lefejtem magamról a karjait, és megfordulok. - Ezt hogy érted? - kérdezem gyanakodva.
- Azért nem jöttem veled, mert megkért, hogy győzzelek meg. Szeretné rendbe hozni a dolgokat, Roxanne, és én azt tanácsolom, hogy te is próbálj együttműködni. - Cinna közelebb lép, és a fülem mögé tűr egy tincset, ami kiszabadult a csatból.
Tétovázva nézek hol rá, hol a földre. Talán igaza van... De szerintem nem azért kezdek engedni, mert egyetértek vele, hanem azért, mert ő kéri tőlem. Végül aztán megadom magam, és beletörődve a mellkasára hajtom a fejem. - Oké – vonom meg a vállam.
- Nagyszerű – válaszolja mosolyogva. Átölel a karjaival, és jó szorosan magához húz. - Anne...
- Nem fogsz tudni felhúzni azzal, hogy így hívsz – kuncogom. Felemelem a fejem, a szemébe nézek, szeretnék még mondani valamit, szeretném megköszönni neki, hogy itt van velem és megint felvidított, de a tekintetem megakad a csodálatos, csillagos égen, és egy furcsa, ijesztő jelenségen: fényes csóva villan a feketeségben, aztán már el is tűnik. - Nézd! - kiáltom, ahogy felfelé mutatok.
- Mi az? - fordul arra a fiú is.
- Nem tudom – rázom meg a fejem. - Valami fényes csík, egy pillanatig ott volt, aztán el is tűnt, elég furcsa – hadarom. - Te tudod, mi volt?
Cinna szélesen elmosolyodik, és még mindig az eget kémlelve bólint. - Tudom. Egy hullócsillag.


6 megjegyzés:

  1. Drága Dorine!

    Aztaaaa, lehet, hogy most én kombinálom túl a dolgokat, de én azt érzem, hogy hamarosan el fog következni az a pillanat, amikor előkerül a Nagy Mészárlás téma, illetve Cinnának baja esik Katniss ruhája miatt. Amikor Roxanne apukája így "viccelődött", az teljes mértékben komoly volt, és attól tartok, hogy ő olyan ember, aki Snow elnök mellett fog majd a háborúnál is állást foglalni. Amúgy, amikor szóba kerül Katniss és az Éhezők viadala, akkor jut eszembe, hogy mennyire zseniálisan vegyíted ezt a kettőt. Amikor már azt hinné az ember, hogy ez igazából egy másik történet, bumm, megjelenik valami/valaki, aki ezt tökéletesen megcáfolja. Hihetetlen.
    Meg miközben olvastam az is eszembe jutott, hogy mennyire jól írsz. Nincsen benne túl sok leírás, de nem is hiányzik, pont mindenből elég van. Gördülékenyen fogalmazol, élvezet olvasni. Az pedig a másik, hogy a történet maga is csodálatos, komolyan oda vagyok érte, hogy így szép lassan nyílnak meg a másiknak, így ismerik meg egymást. Cinna egy álompasi, Roxanne meg... hát ő maga Roxanne, ami szerintem mindent elmond. Csak így tovább, drága Dorine, imádom ezt a blogot! <333333333 :)

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Azy,
      nos igen, az direkt volt... Hamarosan tényleg elérkezünk a Nagy Mészárláshoz, amivel kapcsolatban tartogatok egy-két meglepetést, kíváncsi vagyok, mit fogtok szólni hozzá(juk).
      Annyira örülök, hogy szerinted jól írok! <33 Pedig tényleg csak azt pötyögöm le, amit éppen gondolok, mintha filmnézés közben leírnám, amit látok. Saját, ingyenes mozi, hehe. :)
      Roxanne, igen. xd Roxanne önálló életet él a fejemben, sokszor nem is értem, mit miért csinál, de annyira szeretem, az egyik kedvenc hősnőm lett, eléggé hozzám nőtt. Már előre félek a pillanattól, mikor véget ér majd az életenát, és el kell őt engednek - a többiekről már nem is beszélve. :( Ám úgy tervezem, hogy ez még nem most lesz, szóval addig van időm. :)

      Üdv,
      Dorine <3

      Törlés
  2. Olyan kellemetlen volt ezt a fejezetet olvasni...de a legjobb értelemben. Annyira jól érezhető volt Rox feszengése, hogy átragadt rám. És ez neked köszönhető Bridget! Annyira jól adod át a történetet. Bármeddig tarthat, mert nem érzem, hogy elfáradna, inkább egyre jobban magával ragad. :)
    Nem gondoltam volna, hogy Cinna apja a kormány embere, ez olyan fura. Persze lehet ezért is olyan Cinna amilyen. És bár ne lenne mindig ilyen rendes és segítőkész, mert Rox apja nagyon nem szimpatikus és jobb lenne tőle távol lenni. Bár ez is egy izgalmas szál az igaz.
    Boldog újévet így utólag is! :)
    Puszi, Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel olvasom minden szavad. :33
      Azt én sem gondoltam volna, hogy Cinna apja kormányzó, de hát ez lett... Eleinte gondolkodtam rajta, hogy mi legyen, ki legyen, hogy legyen, még az is eszembe jutott, hogy nem lesznek jóban, de végül is úgy döntöttem, hogy de, jóban lesznek Cinnával, nem kell még egy ellenséges családi kapcsolat, így is van elég, nem igaz? :p És azért szerintem poén, hogy a párunk apukái ismerik egymást, sőt, együtt dolgoznak. Persze aztán lehet, hogy megtörik majd valahol a dolog, hiszen hamarosan itt a Nagy Mészárlás, vajon ki hogyan áll majd hozzá?

      Üdv,
      Dorine :)

      Törlés
  3. Fúha, ez nagyon nagyon érdekes volt. Eddig sem kedveltem Rox apját, de valahogy azokból amiket mondott, még inkább megutáltam. Félek, hogy lesz valami köze Snow elnökhöz.... és nagyon, kíváncsi vagyok, hogy folytatódik. :) Igen Rox feszengése tényleg nagyon érezhető volt, már a végére én is kezdem ideges lenni. Ahogy Petra írta, tényleg nagyon jól adod át a történetet. Cinna pedig lassan, sőt szerintem már most is a kedvenc szereplőm. Olyan aranyosak együtt Rox-szal, ez a lány nagy mázlista :) A fogalmazásod még mindig nagyon gördülékeny és szép, elkezdtem olvasni és azon kaptam magam, hogy már is a végére értem. Nagyon tetszik! :) Várom, már hogy folytatódik, és ez a dizi is csodaszép lett!
    ölel: Clove <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a részt eleve ilyenre terveztem, szeretek itt-ott elejteni utalásokat, mert saját tapasztalatból tudom, hogy azok a legjobb olvasói élmények, mikor olvasol, és egyszer csak megvilágosodsz, és rájössz, hogy jééé, hiszen erről beszélt itt meg itt ez meg az! És aztán megérted, hogy miért mondta, észre veszed, hogy máshogy értette, mint azt hitted, aztán meg jól kiráz a hideg, és máris ott az élmény, amiért az írónak megéri csinálni... Hiszen ha megkérdezik majd azt az olvasót arról a sztoriról, nem az esetleg unalmas bevezető fog eszébe jutni először, hanem az a bizonyos hidegkirázós rész, és azt fogja mondani, hogy igen, az egy jó könyv volt!
      Rox tényleg mázlista, szerintem is az... :"3 Nekem Cinna az örök favorit kedvenc karakterem fog maradni szerintem, Collins annyira csodálatosan álmodta meg, én pedig úgy próbálom megjeleníteni őt, ahogy eredetileg is van, ahogy elképzeltem magamnak, és ahogy gondolom, hogy ilyen lehet. Néha el kell gondolkodnom rajta, hogy vajon megtenné-e ezt vagy azt, szóval nem könnyű, de... nagyon sokszor van, hogy egyszerűen adja magát, segíti a munkámat. :)

      Üdv,
      Dorine :3

      Törlés