Kedves Olvasóim!
Meghoztam a legújabb részt, amit most ismét időzítettről kaptok. Aki olvasta az eredeti Futótüzet, az tudja, hogy lassan nagyon fontos részhez érünk, remélem, várjátok már. :3 Én egy pár fejezettel előttetek járok, és meg kell mondanom, soha életemben nem élveztem még annyira az írást, mint most. Olyan ez, mint mikor egy futó átesik a holdponton: először úgy érzi, mindjárt meghal, nem bírja tovább, aztán jön az a bizonyos pont, és utána valósággal szárnyal. Nos, én az írói hobbimban (de legalábbis ebben a történetben) valahol az ez utáni fejezet tájékán értem el a holdpontot, és most olyan írni, mintha filmet néznék, annyira király... :D
Most pedig nem is húznám tovább a szót, csak még annyit, hogy nagyon szépen köszönöm nektek a pipákat, a feliratkozásokat és a kommenteket, egyszóval mindent, fantasztikusak vagytok! <3
- Örülök, hogy minden rendbe jött – sóhajtok fel. Cinna vállára hajtom a halántékom, lehunyom a szemeimet, és hallgatom a légzését, meg azt, ahogy a madarak a Kylla-tó hideg vizében gázolnak.
Meghoztam a legújabb részt, amit most ismét időzítettről kaptok. Aki olvasta az eredeti Futótüzet, az tudja, hogy lassan nagyon fontos részhez érünk, remélem, várjátok már. :3 Én egy pár fejezettel előttetek járok, és meg kell mondanom, soha életemben nem élveztem még annyira az írást, mint most. Olyan ez, mint mikor egy futó átesik a holdponton: először úgy érzi, mindjárt meghal, nem bírja tovább, aztán jön az a bizonyos pont, és utána valósággal szárnyal. Nos, én az írói hobbimban (de legalábbis ebben a történetben) valahol az ez utáni fejezet tájékán értem el a holdpontot, és most olyan írni, mintha filmet néznék, annyira király... :D
Most pedig nem is húznám tovább a szót, csak még annyit, hogy nagyon szépen köszönöm nektek a pipákat, a feliratkozásokat és a kommenteket, egyszóval mindent, fantasztikusak vagytok! <3
Kellemes olvasást,
Dorine
_________________________________________________
- Örülök, hogy minden rendbe jött – sóhajtok fel. Cinna vállára hajtom a halántékom, lehunyom a szemeimet, és hallgatom a légzését, meg azt, ahogy a madarak a Kylla-tó hideg vizében gázolnak.
- Igen, végre rendeződni látszik az életünk –
feleli.
- Ez most nagyon bölcsül hangzott – vigyorodom el.
- Miért csak hangzott? - Cinna végigsimít a hátamon,
végül puszit nyom a fejem búbjára. - Nem volt az?
Kinyitom a szemem, felnézek rá, és ahogy találkozik
a tekintetünk, elfelejtem, mit akartam mondani. Furcsa, burjánzó
érzés kerít hatalmába, egy forró hurrikánhoz tudnám
hasonlítani. Ám a következő pillanatban, ahogy pislogok egyet,
mindentől elmegy a kedvem. - Mikor indultok? - kérdezem halkan, a
tekintetem lecsúszik a szemeiről.
- Ma este – válaszolja. - Hatkor.
Szomorúan sóhajtok fel, mintha a világ minden terhe
az én vállaimat nyomná. - Két hét – rázom meg a fejem. -
Olyan hosszú idő...
Cinna az állam alá nyúl, és finoman megemeli a
fejem, hogy újra a szemébe nézzek. - Hamar eltelik majd –
mosolyodik el.
- Te hogy tudsz most mosolyogni? - kérdezem feszengve.
- Nem is fogok hiányozni neked?
A fiú elvigyorodik, megforgatja a szemeit, aztán
magához húz, és jó szorosan átölel. - De igen – mondja. - De
igen, nagyon fogsz hiányozni.
Ami azt illeti, Cinna igazat mondott, és ez megnyugtat.
Rögtön az első nap felhív, mikor éppen Josie-val a karomban
sétálgatok ide-oda a házamban. Éppen most etettem meg (Portia
hagyott itt egy csomó mindent, néhányról azt sem tudom, mire
való), és most várom a reggeli eredményét, amit reményeim
szerint a textilpelenka fog elválasztani a... a ruhámtól.
- Szia – vigyorodom el, ahogy a fülemhez emelem a
mobilom az egyik kezemmel.
- Szia – köszön Cinna is. Hallom a hangján, hogy
mosolyog, meg azt is, ahogy a levegő süvít odakint, a száguldó
vonat mellett.
- Máris hívtál – mondom. - Akkor tényleg
hiányzom.
- Én mondtam – feleli.
Néhány másodpercig hallgatok, végül Josie halk
cuppogása töri meg a csendet, ahogy megint megpróbálja a szájába
gyömöszölni a kézfejét.
- Hallod ezt? - kérdezem halkan, vigyorogva.
- Igen – bólint. - Josie, igaz?
- Aha – harapok az ajkamba. - Azt hiszem itt az
ideje, hogy betegyem az ágyába. Tartsd egy pillanatra... - Cinna
tartja, én pedig gyorsan, óvatosan leteszem a babát. Egy másodperc
erejéig megengedem, hogy elgyengüljek tőle, annyira aranyos a
hatalmas, mindenre rácsodálkozó szemeivel meg a pufi arcával és
sötét hajával, de aztán újra a telefonomért nyúlok. - Itt
vagyok – sóhajtok fel.
- Ennek örülök – válaszol Cinna mosolyogva. -
Mondd csak, hogy boldogulsz Josie-val?
- Ó, egy tündér ez a baba – rázom meg a fejem. -
Remélem, az összes ilyen. És veletek mi újság? - érdeklődöm.
Letelepszem a kanapéra, innen pont rálátni Josie ágyára.
Felhúzom a lábaimat, kinézek az ablakon, és élvezem, hogy
hallgathatom Cinna hangját.
- Egyelőre még semmi érdekes – feleli. - Holnap
reggel érkezünk meg a Tizenkettedik Körzetbe, aztán pedig
kezdődik a Körút.
- Várod már, hogy találkozz Katnissel? - kérdezem,
és most nem érzem a borzasztó féltékenységet, amit eddig mindig,
mikor szóba került a lány. Sőt, valami egészen mást érzek,
valamit, amit egyelőre nem tudok megfogalmazni magamban.
- Igen – vallja be halkan. - De addig még előttem
áll egy hosszú éjszaka, hogy megírjam a szöveget, amit holnap
kell felolvasnia a kameráknak, mikor felveszik a ruhákat, amiket
tervezett – meséli.
- Úgy érted – szakítom félbe a szemeimet forgatva
-, amiket te terveztél?
- Igen – vigyorodik el. - Amiket én terveztem. -
Felsóhajt, aztán hozzáteszi: - És még a ruhatárát is össze
kell állítanom a fogadásokra és szereplésekre a Körzetekben.
- Akkor jobb lenne, ha hagynálak – babrálok az
egyik párna sarkával.
- Nem pont így értettem – válaszolja. - Nem ezért
mondtam. Te kérdezted, hogy mi újság – emlékeztet.
- Oké – adom meg magam nevetve. - De akkor is
hagynom kéne, hogy végezd a dolgod. Nyűgözd le Katnisst, és
segíts neki, hogy túlélje ezt a két hetet.
- Rendben – bólint. - Azt hiszem, rá fog férni.
- Azt meghiszem – húzom oldalra a szám.
Talán magunk sem tudtuk, de valósággal előre
megjósoltuk, hogy Katnissnek tényleg minden segítségre szüksége
lesz, hogy valahogy átvészelje a Győzelmi Körutat. Josie-val a
karomban figyelem, ahogy Peetával az oldalán kilép a Tizenegyedik
Körzet színpadára a borzasztó állapotban lévő Törvényszék
Épülete elé. Elég zavartnak tűnik, hát még akkor, mikor
meglátja annak a kislánynak a családját, aki a szövetségese
volt az arénában.
Peeta kezd beszélni: a hangja tiszta és világos,
érthetően fogalmazza meg a mondanivalóját. Nem használja a
kártyát, amire a kapitóliumi szöveget írták, ebből is látszik,
hogy szívből mondja, amit mond, nem pedig csak ledarálja a
sablonos szavakat, hogy a halott kiválasztottak nélkül most nem
lehetnének itt. Mikor már azt hiszem, vége a mondandójának,
folytatja. Meglehetősen merész dolgot tesz. Azt mondja, hogy abból
az összegből, amit ők kapnak Katnissel a győzelmükért, egyhavi
összeget minden hónapban az elhunytak családjának utalnak, életük
végéig. A homlokomat ráncolva figyelem, ahogy a tömeg meglepett
morajlásában Katniss lábujjhegyre áll, és megcsókolja Peetát.
Aztán minden úgy történik, mint szokott: a győztesek megkapják
a virágcsokrot és a plakettet a polgármestertől. Ám valami
megváltozott, valamiért más lett a levegő, és ezt minden
bizonnyal nem csak én érzem a képernyőn keresztül, hanem Katniss
is, mert egyszer csak fogja magát, és mielőtt még
visszakísérhetnék a Törvényszék Épületébe, előrebukdácsol.
- Várjanak! - kiáltja. - Várjanak, kérem! - Egy
pillanatig gondolkozik, majd valósággal áradni kezdenek belőle a
szavak. Köszönetet mond a fiú kiválasztottnak a Tizenegyedik
Körzetből, valami olyasmiről beszél, hogy egyszer beszélgetett
vele, de ez elég volt hozzá, hogy megmentse az életét. Nem tudom,
miről van szó, mert nem néztem végig a Viadalt, ám mikor a lány
áttér Rutára, már ismerős a helyzet. - Rutát viszont ismertem –
fordul a kislány családja felé -, és úgy érzem, örökké velem
marad. Minden gyönyörű dologról ő jut eszembe. Őt látom a
sárga virágokban, amik a Réten, a házam mellett nőnek. Őt látom
a fák ágain éneklő fecsegőposzátákban. És őt látom a
húgomban, Primben is. - A hangja kérlelhetetlenül felmondja a
szolgálatot, egyszerűen elcsuklik, de nem csodálom. Ez a lány fél
perc alatt hatalmasat nőtt a szememben, ennél szebb és meghatóbb
dolgot még aligha hallottam. - És mindnyájuknak köszönöm a
kenyeret – teszi hozzá halkan.
Josie – mint egy varázsütésre – felsír, mikor
beáll a csönd. Muszáj felállnom és járkálnom vele, hogy abba
hagyja, de a tekintetemmel folyamatosan követem az eseményeket.
Néhány másodpercig semmi sem történik, aztán valaki a tömegben
elfütyül egy apró dalt, ami annyira ismerős valahonnan. Először
nem jövök rá, hogy honnan, de végül leesik. Hát persze, ez volt
az a dallam, amit Katniss fütyült az arénában, mikor nem találta
Rutát, ezt adták tovább a fecsegőposzáták. Összeszorítom az
ajkaimat, annyira megható ez az egész. Hát még az, mikor az
emberek egy lényként szorítják az ajkukhoz a bal kezük három
középső ujját, aztán szintén egyszerre emelik a magasba a
karjukat. Úgy érzem, fantasztikus ez az egész, mintha végre
mindenki megláthatná, hogy a Körzetekben élőknek is vannak
jogaik és érzéseik, és biztosan könnyezni kezdenék, ha a
következő pillanatban nem szakadna meg az adás. Nem reklám jön
vagy valami fontos hír, hanem semmi. A tévéképernyő feketére
vált, teljes csönd áll be, és Josie megint felsír.
- Sss – ringatom finoman, a tenyeremmel gyengéden
ütögetem a hátát, hogy megnyugtassam. Úgy látszik, nem csak én
érzem úgy, hogy valami nagyon nem stimmel. - Vajon mi történt? -
kérdezem halkan, inkább saját magamtól, a homlokomat ráncolva. A
szemeimmel a tévét szuggerálom, hátha visszajön az adás, de egy
perc múlva már semmi reményét nem látom annak, hogy folytatódik.
Talán majd este, mikor a Tizenegyedik Körzet fogadását
követhetjük figyelemmel. Eszembe jut, hogy felhívhatnám Cinnát
vagy Portiát, de aztán rájövök, hogy akármi van is most a
Tizenegyedikben, jobb lesz, ha nem zavarom őket. Talán majd később.
Ám az elkövetkezendő két hétben még ha akarnám,
akkor sem tudnám őket zavarni, mert nem veszik fel a mobiljukat.
Minden egyes nap megpróbálom, többször is, de nem jön össze,
teljes képtelenség elérni Cinnát vagy Portiát. Zimon is próbálkozik,
mindkettejükkel, de annyi sikerrel jár, mint én, vagyis
semennyivel. Pillanatról pillanatra, próbálkozásról
próbálkozásra egyre inkább kétségbeesem, Zimon nem különben.
Még a tévében sem látjuk őket, csak Katnisst és Peetát, meg a
furcsán buzgó Körzeteket, a kiabáló és nyomuló embertömegeket,
akik a két győztes nevét skandálják – hol haraggal, hol
vágyakozással, hogy bosszúsan. A Kapitóliumban tartott fogadás,
a Győzelmi Körút utolsó estéjén, mikor már teljesen meg vagyok
ijedve, hogy esetleg valami baja esett a legjobb barátnőmnek és
Cinnának – arról már nem is beszélve, hogy Plutarch is
felszívódott valahová nagy hirtelen -, megcsörren a mobilom.
Zimon éppen Josie-val foglalkozik, de mikor a kezembe kapom a
telefont és felveszem, rögtön rám szegezi a tekintetét.
Farkasszemet nézünk, látom rajta az aggodalmas várakozást.
- Igen? - szólok bele remegő hangon.
- Rox!
- Portia, te jó ég! - kiáltom. Úgy érzem, hatalmas
kő esik le a szívemről.
- Hogy van Josie? - kérdezi azonnal.
- Jól van, ő jól van, mind megvagyunk, de veletek mi
van?! Miért nem tudtunk elérni titeket? Vagy ezerszer
próbálkoztunk! - hadarom. Még mielőtt belekezdhetne a mesélésbe,
gyorsan kihangosítom, hogy mindketten halljuk: Zimon is és én is.
- Emlékszel, hogy mi volt az első nap a
Tizenegyesben? - Nem várja meg, hogy válaszoljak, már folytatja
is. - Na, nem fogod elhinni, de a Békeőrök egyszerűen elvették a
telefonjainkat, mindenkiét, Effie-ét is, aztán nem adták vissza.
Nem tudom, hol lehetnek most, de ha nem törték szét őket, akkor
azok a rohadékok simán turkálhatnak az életünkben! - fújtatja
idegesen.
- De... de miért vették el a telefonokat? - kérdezem
döbbenten. Zimonra nézek, aki a szemöldökeit ráncolva bámul
vissza rám, miközben a térdén ringatja Josie-t.
- Nem tudom! - fakad ki Portia. - Elegem van ebből az
egész hülyeségből, mindenki tökre meg van kergülve! Remélem,
minél hamarabb vége lesz - sóhajt fel végül. - Mi van Josie-val?
Annyira hiányzik.
- És én nem is hiányzom, hmm? - kérdez közbe
Zimon.
- Hé, hát te is ott vagy? - Portia hangja azonnal
megváltozik: szeretetről árulkodik, őszinte hiányról.
- Valakinek foglalkoznia kell a gyerekünkkel, cica –
vigyorodik el a fiú.
- Holnap találkozunk – mondja.
- Már alig várom – vigyorog tovább.
- Én is – helyesel a barátnőm. - Ó, Rox – szól
ismét hozzám -, Cinna üzeni valami furcsa jelbeszéddel, hogy
holnap összefuthatnátok majd, a szalonjában lesz négy... nem,
há... vagyis kettő körül, na. Bocsi – horkant fel, a hangján
hallom, hogy vigyorog. - Éppen két ruha van a kezében, és nem
tudja eldönteni, hogy pirosba vagy fehérbe öltöztessük a
gyerekeket – magyarázza. - És elég nehéz a kezeiddel
hadonászni, mikor... ne! Vigyázz már! - Portia egy pár pillanatra
elhalkul, úgy hallom, segít Cinnának, aztán ismét visszatér. -
Oké, azt hiszem, jobb lesz, ha most megyek. Látjátok, mi lenne
vele nélkülem... Na jó, sziasztok! Holnap találkozunk, és végre
minden visszatér a rendes kerékvágásba.
- Hát azt remélem – rázza meg a fejét Zimon.
- Én is – bólogatok hevesen.
- Jaj, még mielőtt elfelejtem! - Portia ismét
magához ragadja a szót, még épp időben, azelőtt, hogy kinyomnám
a vonalat. - Plutarch is ott lesz ma a fogadáson, és valamiért
ragaszkodik hozzá, hogy bemutassam Katnissnek – mondja. - Nem
tudod, miért akar vele találkozni, Rox?
- Hmm, lássuk csak – vonom össze a szemöldökeimet.
- Vagy azért, mert ő a Főjátékmester, Katniss pedig mentor lesz
az idén, vagy azért, hogy... - Elhallgatok. Plutarch azt mondta,
senkinek se említsem, de Portiában és Zimonban megbízom.
- Hogy? - vonja fel az egyik szemöldökét a fiú.
- Hogy menőzzön neki a zsebórájával – vigyorodom
el. - Van rajta egy fecsegőposzáta, tudjátok, az, ami van Katniss
dísztűjén is.
- Jaj, anyám! - kiált fel Portia. - A dísztű, jó,
hogy szólsz. Remélem, nem hagytuk el valahol... Most tényleg
megyek, oké? Hali mindenkinek, szurkoljatok, hogy túléljük a ma
estét!
- Szurkolunk – válaszolom grimaszolva.
Hála az égnek, miután már tudjuk, hogy mi a helyzet,
sokkal felszabadultabbak vagyunk. Zimon előre készült, és hozott
egy csomó nassolni valót, így most letelepszünk a kanapéra,
bekapcsoljuk a tévét, és Josie rácsodálkozó szemeivel kísérve
követjük figyelemmel a Caesar Flickermann interjút, ahol Peeta egyszer csak féltérdre ereszkedik, és megkéri Katniss kezét.
- Mi van? - szalad ki Zimon száján. Megigazítja a karjaiban Josie-t, aztán folytatja. - Nem túl fiatalok ők ehhez?
Ugyan én is meglepődöm, de ahelyett, hogy igazat adnék a fiúnak, ránézek, és teljesen leeresztem a szemöldökeimet. - Szerintem te inkább fogd be - mondom.
Zimon felém fordul, az ajkai szétnyílnak, először nem érti, hogy miről beszélek, de ahogy a szemeimmel a babára bökök, hangosan felröhög. - Jogos - rázza meg a fejét.
Nem
lepődöm meg annyira, mikor megpillantom a Snow elnök által adott bankett tömegében apámat, de a
gyomrom akkor is összeszorul. Valami azt súgja, hogy nem jó
oldalon áll, és zavar a dolog, hogy ott van azon a helyen, ahol
Cinna és Portia is. Az újból előtörő aggodalmaim egyedül akkor
enyhülnek, mikor másnap kettőkor megjelenek a szalonnál, és
benyitok. Azonnal meglátom Cinnát, és anélkül sietek hozzá,
hogy bármit is letennék. Átkarolom a nyakát, összeszorítom a
szemhéjaimat, mélyen magamba szívom az illatát. A szorítás a
hasamban azonnal enyhül, ahogy megérzem a kezeit a hátamon.
Furcsa ez az egész. Azt hiszem, féltem őt. De mégis mitől?
Apámtól?
- Látod, hogy kibírtad? - mosolyog rám, mikor
elengedem annyira, hogy felnézhessek rá.
- Nehezen – sóhajtok fel. - Mikor nem értelek el
titeket, annyira aggódtam, én... - Elharapom a mondat végét, és
lesütöm a szemeimet.
- Roxanne, itt vagyok, semmi baj – nyúl az állam
alá.
Újra átölelem. Kellemes dolog, mikor érzem őt,
mert tudom, hogy itt van velem, nem esett baja, minden rendben. Halk
sóhaj szakad fel belőlem, úgy érzem, még órákig képes lennék
így állni, a karjaiban, meghitt csendben, ebben a kellemes kis
fészekben. Ám mivel ez a valóság, ismét vége szakad a
pillanatnak. Nyílik az ajtó, és muszáj elengednünk egymást. Nem
esik jól, de ez semmi ahhoz képest, mikor meglátom, ki lép be a
szalonba.
- Halihó! - vigyorodik el. Cassy. Egy laza mozdulattal
a válla mögé dobja újra platinaszőke tincseit, mire egy
pillanatra kivillan a fecsegőposzátás tetoválás a nyakán.
- Szia – nyögöm.
- Na mi van? - néz végig rajtunk. - Megzavartam
valamit? Tudtommal ez egy szalon, ahol ruhát lehet venni, nem egy... ömm... szerelmi fészek, nem? - Itt rám néz, és felvonja az egyik
szemöldökét.
- Cassy – ráncolja a homlokát Cinna.
- Én bizony – szegi fel az állát. Úgy méri végig
Cinnát, mint az a bizonyos ragadozó a prédát, nekem pedig gombóc nő a
torkomban. A lány a táskáját maga mellett lóbálva lép
közelebb. Gondoskodik róla, hogy szép kis dekoltázsa legyen,
miközben kihívóan körbesétál a bábukra illesztett ruhák körül.
Annyira undorítóan viselkedik, annyira közönséges!
- Miben segíthetek neked? - Cinna ellép mellőlem, de
egy pillantással jelzi előtte, hogy minden rendben, nem kell
aggódnom.
- Keresek valami... valami olyan cuccot, ami illik a
szemem színéhez – néz fel rá. Megrebegteti a szempilláit,
aztán ismét rám néz egy másodpercre. - Ja, és add át a tűzlánynak, hogy sok boldogságot kívánok nekik - teszi hozzá, majd a fiúra kacsint, és beharapja az ajkát.
Nem vagyok képes tovább figyelni rá, annyira
idegesít. Legszívesebben a képébe vágnám, hogy mennyire
szánalmas és átlátszó, de uralkodom magamon, és inkább
leveszem a kabátom, meg lerakom a cuccom. A bejárati ajtó mellé
állok, és úgy teszek, mintha kifelé bámulnék, de persze minden
idegszálammal a beszélgetésre koncentrálok.
- Ami illik a szemed színéhez – ismétli Cinna, az utolsó szavakat teljesen figyelmen kívül hagyva. -
Rendben. Azt hiszem, erre találunk valamit – mondja, majd
átnéz pár holmit. Cassy árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát,
de nem tud a közelébe férkőzni. - Megnézem hátul is –
magyarázza Cinna, miután nem jár sikerrel. - Addig várj itt. -
Mielőtt elmenne, vet felém egy pillantást, aztán eltűnik az ajtó
mögött, ahol a rajzokkal kitapétázott szoba van.
A függönnyel babrálok, de nem tudom megakadályozni,
hogy Cassy mellém lépkedjen. Azonnal meghallom a magassarkú
koppanását a padlón, de a hangja mégis hideg zuhanyként ér.
- Roxy – mondja a nevem. Utálom, ha valaki így hív,
és ezt ő is tudja. Persze, hogy tudja, éppen ezért csinálja.
Megérinti a vállam, mire hátrébb húzódóm, és ránézek. Mikor
találkozik a tekintetünk, elvigyorodik. - Ti most akkor jártok? - kérdezi.
Kihúzom magam, és megfeszítem az állkapcsom. Nem
fogom hagyni, hogy lealázzon. - Igen – felelem élesen.
- Ó – vonja fel az egyik szemöldökét. Újra hátra
dobja a haját. - Na és milyen volt vele?
Azonnal válaszolni akarok, de rá kell
jönnöm, hogy nem tudok mit. A szavak a torkomon akadnak, elkapom a
tekintetem, és érzem, hogy máris elvörösödöm.
- Na ne! - Cassy kapkodni kezdi a levegőt, eljátssza,
hogy mennyire kiakadt, de persze tudom, hogy élvezi a helyzetet. -
Csak azt ne mondd, hogy még nem is...
Összehúzom a szemeimet, ahogy ismét ránézek. Az
ajkaim résnyire nyílnak, a bensőmben forr a düh, és ami a
legrosszabb: nem azért, mert bánt a viselkedése, hanem azért,
mert haragszom rá. Hogy jön ahhoz, hogy mindent
tönkretegyen?!
- Ú, Roxy – rázza meg a fejét. - Hát ez elég
gáz. Mégis mit gondolsz, milyen kapcsolat ez? Ti elvileg jártok,
nem? - Végignéz rajtam, aztán éles hangon, gúnyosan felkacag. -
Szánalmas. Nehogy azt hidd, hogy Cinna meg fog maradni egy olyan
mellett, mint te – bök rám. - Csak idő kérdése, és továbbáll. Észre se fogod venni, és azon kapod magad, hogy utána
kajtatsz, de már lekéstél róla. Gondolj csak bele! - tárja szét
a karjait. - Jóképű, tehetséges, híres, és belefullad a pénzbe
– sóhajt fel ábrándos hangon. Aztán rám néz, egyenesen a
szemembe, és közelebb lép. - Sokkal többet tudok adni neki, mint
te – suttogja halkan, hogy csak mi hallhassuk. Aztán megvillannak
a szemei, az ajkába harap, és elvigyorodik.
Felszegem az állam, mikor hátrálni kezd, mert Cinna
újra megjelenik a szobában. Nem nézek felé, Cassy felé sem, csak
bámulom a földet, és nagyon küszködöm, hogy valahogy felszedjem
a földről szilánkokra tört magabiztosságomat. A lány eközben
Cinna mellé lépked, és elmegy, hogy felpróbálja az egyik ruhát.
Mihelyt eltűnik, Cinna felém fordul.
- Ugye nem csak én gondolom úgy, hogy Cassy
látogatásának igazi szándéka nem az, hogy... ruhát keressen? -
kérdezi oldalra húzott szájjal.
Nem mondok semmit, csak megrázom a fejem. Hülyeség,
tudom, de nem merek a szemébe nézni. Valami megváltozott bennem,
úgy érzem, mintha szégyellném magam. Cassy pár pillanat múlva
újra megjelenik a ruhában. Szánalmas, ahogy előadja magát, de
mégis elszorul a torkom. Mikor Cinna hátat fordít nekem, felnézek
rá. A számat kezdem harapdálni, azt figyelem, hogy végigméri a
platinaszőke lányt, ahogy a szemek, amik eddig csak az enyémek
voltak, most Cassy arcát fürkészik, aki kacéran
illegeti-billegeti magát a szoba közepén, a gyöngyökkel kirakott
hófehér esküvői ruha előtt.
Aztán egyszerűen fogom magam, felkapom a cuccaimat, és
kiviharzom a szalonból.
Woow, új design és Woow új fejezet! az új desingn fantasztikus, baromira tetszik, az új fejezet, pedig annyira jó, annyira utálom ezt a Cassyt és szegény Roxy áá. oké, ez hülyén hangozott. na mind1. és ha már itt tartunk nekem egy kicsit fura, hogy 21 éves fiatalok és még nem csókolództak. :( már nagyon várom, hogy mikor jön el A pillanat, de komolyan mindjárt beleőrülök :D
VálaszTörlésnamindegy, a lényeg hogy ez is nagyon jó és nagyon szuper és csak így tovább :)
Örülök neki, hogy tetszik! <3
TörlésCassy-t én sem bírom, és tudom, hogy ez hülyeség, hiszen én találtam ki, de akkor is... Ő tipikusan egy olyan lány, akiket én élből nem bírok. A sztorinak az a része, amit ő képvisel, egyfajta társadalomkritika a részemről.
A furcsállt dologra pedig választ kapsz majd a holnapi részből.
Üdv,
Dorine
Tyű, ez a Cassy nem semmi. Komolyan elérted, hogy a fejezet végére már nagyon dühös legyek rá, és szerintem nem mondok újat, hogy az ilyen lányoktól mint Cassy a falra mászom. De remélem Cinnának is megvan a véleménye róla, akár csak Roxnak. Teljesen megértettem most őt, hogy ilyen rosszul érezte magát, mert megtörték az önbizalmát, velem is volt már ilyen, és igen, baromi rossz érzés. De emellett ezt a Rox-Cinna párost annyira imádom, szerintem nem baj, ha még nem volt csók, ők így aranyosak és romantikusak együtt. Egy ilyen barátot, mint Cinna én is szívesen elfogadnék ;) Még mindig nagyon szépen, gördülékenyen fogalmazol, élvezet olvasni a fejezeteket. Igaz terjedelmes, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy gyorsan a végére is értem. Szóval csak így tovább, várom a kövit! :)
VálaszTörlésölel: Clove <3
Ó, én is dühös voltam rá.
TörlésÖrülök, hogy szereted a Cinna-Rox párosítást! Eleinte nekem furcsa volt, de Rox hamar a második legjobb barátnőm lett, tényleg olyan nekem, mint egy jó barát, és szó szerint követeli magának a következő fejezeteket, nagyon nem szereti a hibernált állapotot. Nem is tudom ezt igazán körülírni, na mindegy.
Köszönöm a dicsérő szavakat, nagyonnagyon! <33
Ölellek,
Dorine
Drága Dorine!
VálaszTörlésTe jó ég, hogy minden egyes résszel felülmúlod önmagadat? Ah, most próbálok valami értelmeset kinyögni, de annyira, de annyira imádtam, és annyira a hatása alá vont, nem is tudom mit mondjak... Talán azért imádtam ennyire, mert már kicsit vártam, hogy szóba kerüljön miért nem csináltak még egymással semmit. Félre értés ne essék, nem arra gondolok, hogy feküdjenek le, hanem még egy csók se csattant el. És Cassy hangot adott a gondolataimnak, természetesen túlzással és sokkal több durvasággal. Ezzel szemben iszonyatosan sajnálom, amiért Roxanne féltékeny, és úgy érzi Cinna megnézi magának Cassy-t. Szerintem alaptalan, hiszen Cinna egy iszonyatosan rendes srác, akinek nem az annyira közönséges és könnyű vérű lányok kellenek, mint Cassy.
Aztán... én is rettenetesen aggódok, és félek, mert a könyvek alapján tudom, hogy lesz itt még baj a Viadallal, és az, hogy már Roxanne is érzi ezt, még jobban aggasztásra ösztökél. Hűha, mik lesznek itt, már alig bírom kivárni! <3
Hű, imádtam, még mindig egy élmény olvasni a részeidet, elképesztően jól csinálod, soha ne hagyd abba! :) <33333
Puszi. Azy
Kedves Azy,
Törléstudtam, hogy mikor erre kerül majd a sor, mikor majd ide ér a történet, akkor mindenki furcsállni fogja, hogy még csók se csattant. Hamarosan kiderül majd, hogy miért, de addig is azt tudom mondani, hogy Roxanne és Cinna kapcsolata részemről a világ leg féltve őrzöttebb érzése, valahonnan nagyon mélyről, a lelkem legmélyéből fakad, és a saját erkölcsöm szerint nem szabad elhamarkodnom. A kettejük története egy erős társadalomkritika a mai világ felfogásával szemben. Mikor írtam az életenátot, sokszor komolyan megfordult a fejemben, hogy abba hagyom, mert nem akarok ilyesmikről írni, csak az volt a baj, hogy Roxanne és a kis világom akkor már túlságosan is intenzíven élt a fejemben, és a lány szó szerint követelte magának az újabb sorokat, mondatokat, fejezeteket, én pedig úgy éreztem, nem tehetem meg vele, hogy hagyom a levegőben lógni - túl sok főszereplőm végezte már így. Tehát kötöttünk egy alkut, aminek az lett a vége, hogy folytattam az írást, ő pedig cserébe kivárja mindennek a maga idejét.
Remélem, ezzel most adtam egy kis magyarázatot.
Ami pedig a folytatást illeti... igen, hamarosan oda is elérkezünk. Örülök neki, hogy tetszik a történet, és köszönöm szépen, hogy mindig írsz! <3
Dorine