-->

2014. máj. 13.

Epilógus

Drágaságos Olvasóim!
Hát eljött a pillanat, amiről tudtuk, hogy egyszer el kell jönnie, és amitől én a szívem mélyén még most is félek egy kicsit. Ezzel az epilógussal lezárok egy hatalmas nagy részt az életemből, egy olyat, ami meghatározó volt. Nem szeretnék most végszót írni, azt majd következő kedden rakom ki, szombaton pedig egy meglepi-bejegyzést, szóval most le is zárom soraimat. Természetesen azt még hozzá kell tennem, hogy ti vagytok a legdrágább, legaranyosabb, legkitartóbb olvasók a világon, köszönök szépen mindent, amit értem tettetek!! <3
Sok szeretettel,
Dorine Osteen
___________________________________________________________________________




'Vannak mélységek, melyeket csak szenvedés árán ismerhetünk és fogalmazhatunk meg.'
                                                    Iványi Gábor








A hűvös, de kellemes szél a hajamba kap, és megpörgeti a szőke tincseket. A homokban ülök, nem messze a sziklafaltól. Lehunyt szemekkel hallgatom a tenger morajlását, miközben mélyen magamba szívom a friss, sós levegőt.
Öt éve lakunk a Negyedik Körzetben. Akkor jöttünk vissza ide, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Az orvos azt mondta, tiszta levegőre lenne szükségem, nem a Kapitólium koszos, füsttől nehéz világára – a Negyedik Körzetet, vagy a Hetediket ajánlotta. Azonnal a Negyedik mellett döntöttünk. Úgy volt, hogy csak addig maradunk, míg meg nem születik a baba, de Cinnával annyira beleszerettünk ebbe a helybe, hogy végül is maradtunk. Anyám örökségéből, amit rám hagyott, építtettünk egy házat pár méterre a tengerparttól, egy gyönyörű sziklaszirtre. Körülötte fenyőfák vannak és hatalmas levendulabokrok, melyek fantasztikus illattal árasztják el a területet, mikor virágzanak. Minden alkalommal, mikor kinézek az ablakon a konyhából, eszembe jut, hogy a kis Posynak igaza volt. A háború vége tényleg tavasszal jött el számunkra.
Öt év telt el azóta, hogy a lázadók megnyerték a harcot. Snow elnök halott, Alma Coin is, a Kapitólium már teljesen visszanyerte régi arcát, de sokkal visszafogottabban néz ki, mint régen. A lakosság legalább fele a Körzetekből származik, hiszen most már szabad a költözés, mindenki ott lakik, ahol akar. Plutarch ide-oda ingázik, éppen ott van, ahol dolga akad - néha hozzánk is benéz, hogy megnézze az unokáját.
Kinyitom a szemeimet, és az ajkaimra azonnal széles mosoly húzódik. Blance a parton játszik. Apró lábaival a homokot nyaldosó hullámokban szaladgál, és kacagva sikít, ha a víz a karjaira fröccsen. Éppen a héten múlt öt éves, már igazi nagylány. Az enyhén hullámos, aranyszőke tincseket tőlem örökölte, de a szemeit az apjától. Gyönyörű, élénkzöld szemei vannak, néhol pár aranyszínű pöttyel. Gyönyörű lány. A bőre sima, az arca kerek, minden tagjában pezseg az élet. Lenge, fehér ruhácskát visel, amibe folyton belekap a szél. Mikor felém néz, intek neki. Erre azonnal rohanni kezd, és nevetve nyújtja a karjait.
- Mama! - kiabálja.
- Mit építettél, kis bogár? - puszilom meg az arcát.
- Semmit – rázza meg a fejét. A haja ide-oda repked, mire a füle mögé tűröm, hogy jobban lásson. - A
hullámokkal játszottam, olyan viccesek! - tárja szét a kezeit. - Hol a papa? - hunyorog a távolba.
- Segít Annie néninek, mindjárt itt lesznek – mosolygok a kislányomra.
- Ők is kijönnek? - fogja a két tenyere közé az arcát. Ahogy bólintok, gyermeki őszinteséggel adja a tudtomra, mennyire örül: ugrálni kezd. - Hurrá!
Annie és Finnick fia egy évvel idősebb Blance-nél. Sokat játszanak együtt, hatalmas barátok lettek. Az a kisfiú egy igazi kalandor, de a gyerekek mégis akkor érzik a legjobban magukat, mikor itt a harmadik pajtásuk, Josie is. Josie hét éves, és a humorában a szüleire ütött. Csodálatos fiú, hatalmas szívvel. Zimonnal sokszor meglátogatnak minket.
- Ott jönnek! - ránt ki Blance gyönyörű hangja a gondolataimból. Oldalra nézek, arra, amerre mutat, és a szívemet azonnal melegség önti el. - Papa!
Blance szaladni kezd feléjük, és mikor odaér, Cinna egy mozdulattal felkapja, aztán megpörgeti. Miközben az édes kacagást hallgatom, ismét eszembe jut, mennyire különös a kapcsolat kettőjük között. Az utóbbi években előfordult párszor, hogy Cinna nem érezte valami jól magát. Egy-egy hang, de sokszor akármi előhozott nála emlékeket, és ezek az esetek nagyon megviselték, borzasztó volt őt úgy látni. Hiába próbáltam, sehogy sem tudtam rajta segíteni. Aztán mikor Blance nagyobb lett, egyszer az ölébe mászott, átkarolta a nyakát, és egyik percről a másikra minden olyan volt, mint régen. Attól kezdve szorosabb kötelékkel kapcsolódtak egymáshoz, mint régebben. Cinna a legbüszkébb és legjobb apa, akit eltudok képzelni. Mi vagyunk a mindene: velem úgy bánik, mint egy királynővel, a lánya pedig az ő hercegnője. Akármikor képes félretenni a munkáját, ha szükségünk van rá. Néha, mikor Észak felől megérkeznek a téli viharok, Blance fél elaludni. Olyankor csak akkor hajlandó bemászni az ágyába, ha a papája is ott van, és mesél neki. Van egy kedvenc meséje, ami egy háborúban nevelkedett lányról szól, aki találkozik egy fiúval, egymásba szeretnek, és a lány megmenti a fiú életét. Mikor egyszer megkérdeztem Cinnát, hogy honnan van ez a történet, csak elmosolyodott, de nem válaszolt. Biztos vagyok benne, hogy rólunk szól.
És most, ahogy egyre közelebb érnek, ismét mosolyog. Blance és Finnick kisfia már a parton tocsognak a megmaradt pocsolyákban.
Cinna letelepszik mellém, és üdvözlésképpen röviden megcsókol.
- Annie hol van? - karolok belé.
- Azt mondta, mindjárt jön – magyarázza. - De ahogy elnézem, hamarosan nekünk kell mennünk – bök az ég felé.
Felnézek, és valóban: hatalmas, szürke felhők gyülekeznek a fejünk fölött. Különös, de a tenger ilyenkor a legszebb. Ahogy a távolba nézek, kellemes bizsergés fut végig a karjaimon és a lábaimon. A víz egészen türkizkék, a szél fodros, fehér tarajú hullámokat küld a part felé. Az ég szürke, a távolban, ahol a horizont csíkká szűkül, szinte egészen fekete.
Cinna vállára hajtom a fejem, de ebben a pillanatban azonnal elered az eső. Először csak egy csepp, aztán még egy, két másodperc múlva pedig már valóságos felhőszakadás kerekedik.
A gyerekek azonnal hozzánk rohannak. Blance nagyon nem szereti az esőt, ezért máris Cinna karjaiban keres menedéket. Mindannyian felállunk, és futólépésben rohanunk a ház felé, a fák árnyékába. Pillanatokon belül összefutunk Annie-vel, aki lélekszakadva fut le az ösvényen. A fiát félti, amit nem is csodálok. Csak ő maradt neki Finnickből.
Kifújom magam, letörlöm a homlokomról a vizet, és összekulcsolom az ujjaimat Cinna ujjaival. - Gyere – húzom a ház felé. Blance Annie-vel és a barátjával megy, mert minél előbb szeretne eltűnni az esőből. Már csak én maradok itt Cinnával, aki elmélázva méregeti az egyre inkább elázó fövenyt. - Cinna... - Megvetem csupasz talpaimat a sáros földön, és nekifeszülök, hogy elhúzzam. - Gyere már! - nevetek fel, mikor meg se moccan.
Felém fordul, tesz egy lépést, de aztán ahelyett, hogy elindulna Annie és a gyerekek után, felkap a földről. Átkarolja a térdhajlataimat és a lapockáimat, és kivisz az esőbe. Hangosan sikítozok meg nevetek, és közben azt kiabálom, hogy azonnal tegyen le. De nem tesz. Rohanni kezd, egyenesen be a tengerbe. Az eső az arcomba vág, a vízcseppek a számba folynak a kacagástól. Megmarkolom a lenge inget, amit visel, de még ez sem akadályozza meg abban, hogy tovább vigyen. Mikor már térdig ér a víz, végre letesz. Óvatosan, ezért egyáltalán nem ütöm meg magam.
- Ez most miért jó? - kérdezem. A vad nevetés vigyorgássá szelídül, ahogy az enyémnek nyomja a homlokát. A vízcseppek védőburokként vesznek körbe minket, a lábaink a tengerben állnak. Az ujjaim felsiklanak a vállára, onnan a tarkójára, végül beletúrnak a hajába. Úgy állunk az ég alatt, mint ahogy régen Ádám és Éva állhatott Isten színe előtt.
- Szeretlek – mondja. Mély levegőt vesz, nevetni kezd, aztán hátrál egy lépést, elenged, és az ég felé nyújtja a kezeit. - Szeretlek! - kiáltja.
- Cinna! - Hitetlenkedve bámulok rá. Sosem hallottam még ilyen hangosnak, de most mintha a világ tudtára akarná adni, mit érez. Nem elég neki, hogy én tudom. Azt akarja, hogy mindenki tudja.
És mintha így történne. Nem tudom, talán az esőcseppek vitték el a világ minden tájára. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy akkor és ott történt valami.
Történt. Ez az a szó, ami meghatározta az életemet. Annyira sok minden történt, míg el nem érkeztem ide. Voltam boldog, voltam szomorú, sírtam és nevettem, csalódtam és szerettem. De már vége a viszontagságoknak.
Most ismét itt ülök a tengerparton, Cinna mellett, akit örökké szeretni fogok, és a kislányunkat figyelem. Ahogy a férjem vállára hajtom a fejem ő pedig átölel, úgy érzem, minden tökéletes. Igaz lenne tehát? Tényleg létezik valódi happy end? Akárhogyan is van, ez biztosan az.
Cinna azt mondja, ez az én történetem. Szerintem meg a miénk.

12 megjegyzés:

  1. Ehhez nem tudok mit szólni.... :'( <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is kell. Néha a kevesebb több, köszönöm szépen, hogy ezt elmondtad, mert pontosan értem belőle, mit érzel. <3333333

      Törlés
  2. Így befejezni... szavak nincsenek! Vagyis vannak, de akkor csak jövő héten.
    Akkor viszont bőséggel :)

    VálaszTörlés
  3. Drága, egyetlen, tehetséges, utánozhatatlan és megunhatatlan Dorine!

    Oké, jelen pillanatban iszonyú ideges vagyok, mert legalább egy regényt írtam neked, és nem küldte el, most pedig csak reménykedhetem benne, hogy ugyanolyanra sikerül újraírnom.
    Na, szóval ott kezdeném, hogy amikor elkezdtem olvasni a blogodat, akkor az addig felkerült részek is több részre voltak beosztva, ami ott, akkor kicsit eltántorított. Vonakodtam nekikezdeni az olvasásnak, hiszen úgy voltam vele, hogy ez mégis csak egy HG fanfiction, ami nem lehet rossz, vágjunk bele. Elolvastam a kezdeteket úgymond, és nagyon megtetszett, sőt, az nem is kifejezés, beleszerettem abba a világba, amit teremtettél. De akkor még nem igazán szenteltem neki akkora figyelmet, mint például most, nem volt olyan sok rész hozzá. Viszont egyre inkább "csiszolódott" a stílusod, kiforrtak a karakterek jellemvonásai, kirajzolódott a történet vonala, egyre több konfliktus és izgalom került bele. Azt hiszem valahol itt döbbentem rá igazán, hogy mekkora csoda, amit Te csinálsz, és milyen rendkívüli. A történet felénél pedig biztos voltam benne, hogy nem fogod abba hagyni a történetet, ezt pedig imádtam. Mindig attól félek, hogy egy jó történet véget ér, én meg sose tudom meg mi lett volna a vége.
    Roxanne tisztasága és nyílt szívűsége, Cinna nyugalma és türelme, a szereplők halála, az utolsó nem tudom hány rész feszült izgalma, a csavarok, a valódi könyv eseményeinek összefonása a Te történetedével... Ezeket mind nehéz lehetett megírni, JÓL megírni. De neked sikerült, és ezért tényleg le a kalappal előtted!
    Tisztellek és csodállak, amiért ilyen tisztességesen megírtad ez a blogot, sose adtad fel, sose hagytad abba. Köszönöm, hogy olvashattam, mert minden perce egy élmény volt! <3333

    Millió puszi, Azy

    VálaszTörlés
  4. szia
    tetszik a két írói blog- oldalad! igyekszem is őket átböngészni, esős időben ez a legjobb :)
    ha szeretsz olvasni, talán nálam is találsz valamit majd :), üdv., Hanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszenek a blogjaim, és köszönöm szépen, hogy írtál! Majd lehet hogy benézek hozzád, ha ráérek! :3

      Üdv,
      Dorine

      Törlés
  5. Drága Azy!
    Jelenleg eléggé nincsen jó kedvem, és régebben már olvastam, mit írtál, de most nem olvasom el megint, mert akkor azt hiszem elsírom magam, szóval megpróbálok emlékezetből válaszolni.
    Huhh, én... köszönöm. Köszönöm, hogy mindig, az összes részhez írtál szinte, visszamenőleg is, mintha valami feladatot teljesítenél, pedig tudom jól, hogy azért csináltad, hogy örömöt szerezz nekem, és ez sikerült is, minden egyes szavaddal. Mindig megmosolyogtattál, és sosem felejtetted el megemlíteni, mennyire szereted azt, amit csinálok, ezt a történetet és mindent, folyton lelket öntöttél belém és erőt adtál a folytatáshoz, ezt pedig hálásan köszönöm neked! Nem tudom, mi mást mondhatnék még, mert csak köszönni tudom, drága, egyetlen Azy! Fantasztikus vagy, sokan felnézhetünk rád, és az, hogy tőled olvasok ilyen hozzászólásokat, eszméletlenül sokat jelentenek... <3

    KÖSZÖNÖK NEKED MINDENT ÉS A TÖBBIT IS!
    Ölellek milliószor,
    Dorine <333

    VálaszTörlés
  6. Kedves, drága Dorine!

    El sem tudod képzelni, hogy mit érzek most. Körülbelül 2 napja találtam rá a te kis történetedre és azóta csak olvasom és olvasom. Hihetetlen, hogy a végére értem. Annyi új érzéssel gazdagodtam, hogy mindaz leírhatatlan. Életemben nem mosolyogtam, sírtam, vigyorogtam és ujjongtam annyit, mint most. Köszönöm, nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy megírtad ezt a történetet és mindannyiunkat megörömöztettél vele.
    Az a leghihetetlenebb az egészben, hogy alig ettem és ittam.. Tényleg lebilincseltél.
    Sajnálom, hogy nem írtam egyenként minden egyes részhez, de nem tudtam, hogy mit írhatnék, így próbálom most, összességében megfogalmazni mindazt, amivel már az első résznél megfogtál.
    Egy fantasztikusan tehetséges író vagy, aki remekül fogalmaz, egy csodálatos dolgot kreált a két keze munkájából és mindezzel - bizton állítom -, hogy sokunk arcára mosolyt csalt vagy épp könnyeket a szemünkbe.
    A blogod az eddigi legjobb, amit olvastam. Komolyan mondom, hogy ha nem lett volna előttem az a pici kis egér és billentyűzet, úgy éreztem volna, mintha egy könyvet olvasnék. Na jó, azért így is. Sokszor elgondolkoztam azon, hogy mindez milyen filmbeillő és hogy vajon mit szólnál egy film-felkérésnek. Tényleg el tudom képzelni azt, hogy valamilyen folytatásaként vagy mellékelt filmként ezt közzétennék. Lehet butaságnak hangzik, de így érzem.
    Nagyon örülök annak, hogy Cinna karakterét választottad főhősnőnk mellé, mert amíg olvastam a könyveket, ő volt az a karakter, aki leginkább megfogott és miatta hullajtottam rengeteg könnycseppet is, mert kicsit befejezetlennek tartom könyvbéli sorsát. Nem hiszek a könyvnek, nem hiszek az írónőnek sem - én úgy érzem, hogy Cinna talált magának egy aranyos lányt (aki lehet Roxanne is) és együtt sétáltak a szivárványos messzeségbe.
    Nem hiszem el, hogy meghalt Portia. Nem. Nagyon megkedveltem és iszonyatosan közel áll(t) a szívemhez a karaktere, így képzelheted mennyi zsebkendőt kellett elhasználnom, amikor "meghallottam" halálhírét. Sajnálom Zimon-t is, mert igazán rendes kölyök és megérdemelték volna, hogy együtt legyenek, de aminek meg kellett történnie, meg kellett. Ezen már nem segíthetünk. Ráadásul az élet sem habostorta.
    Zimon remek apa lett (tényleg felnőtt a feladathoz), Cinna - oh, Cinna - maga a megtestesült nyugalom (ahogy te is fogalmaztál) és tökéletesen kiegészítik egymást Roxanne-nal.
    Gratulálok ahhoz, hogy ilyen fenomenálisan beleszőtted magad a történelem egyik legjobb írónőjének egy legfantasztikusabb könyvébe. Büszke lehetsz magadra és arra, amit véghez vittél.

    Köszönöm, még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam e pazar történetet. Köszönöm, hogy az olvasóid egyike lehetek! El sem tudod képzelni mennyire hiányozni fog, hogy a te általad írt sorokat olvashassam..

    Millió köszönet,
    Brigi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága névrokonom!
      Először is szeretném megjegyezni, hogy már az első bekezdésnél majdnem elbőgtem magam. Szóval majdnem megsirattál, ehhez pedig gratulálok. D: Na jó, komolyra véve a szót, ESZMÉLETLENÜL KÖSZÖNÖM AMIKET ÍRTÁL!!!! Csodálatos vagy, hogy ezt így mind összeszedted, mert egy olyan zavaros és nehéz nap után, mint a mai volt számomra, ez egy fantasztikus állomása volt a megkönnyebbülésemnek, amiért ismétlem, nagyon hálás vagyok neked! Annyi sok szépet írtál, hogy felsorolni se tudom, mit gondolok úgy összességében, de komolyan. Iszonyúan drága, aranyos, kedves vagy, és kimondhatatlanul örülök annak, hogy ennyire tetszett neked a történet! Amit írtál, hogy annyi érzéssel lettél több, ez a legjobb az egészben, hogy a sztorimmal hozzád tudtam tenni, hogy több lettél általa, hogy mosolyt vagy éppen könnyeket csaltam a szemedbe... Te jó ég, annyira köszönöm! :/
      Én köszönöm neked ezerszer és milliószor és végtelenszer!!!
      Dorine <33333

      Törlés
  7. szia

    közben olvasgattam kicsit, de még nem teljesen, és nem vagyok benne biztos, ezért megkérdezem: hogy az írások mind saját munkáid? Vagy nem?
    Suzanne Collins miatt kérdezem
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ömm... nem teljesen értem, hogy ezzel mire szeretnél utalni, de arról biztosíthatlak, hogy ami az Egy életen át című blogon és a Nyitott szemeken van, az igen, teljes mértékben a sajátom. Ez egy Éhezők Viadala fanfiction, szóval evidens, hogy néhány karakter az eredeti könyvekből való, ám maga a történet az enyém.

      Törlés