Halihó!
Ezt a részt élveztem írni. Tetszett "roxanne-mama" karakterének a megformálása, mert olyan... hmm... Szerintetek milyen? Megírhatjátok kommentben. ^^ És nagyon köszönöm a hat pipát, eddig ez a legtöbb! Várom a feliratkozókat és a hozzászólásokat, és hálás vagyok az eddigiekért! <3
____________________________
Sóhajtok egyet, átfordulok az
oldalamra, és kihalászom a zsebemből a mobilomat. Fel kell hívnom
anyámat, de minden egyes sejtem tiltakozik ellene. Adok magamnak
további öt percet a felkészülésre, aztán kikeresem a
telefonkönyvből, és míg kicseng, próbálom összeszedni a
gondolataimat és azt, hogy mit fogok mondani.
- Szia anya – szólok bele azonnal,
mihelyt kattan a vonal.
- Roxanne! - Hallom anya hangján,
hogy meglepődik. - Miért hívsz?
- Beszélnünk kell.
- Akkor indítsd el az interaktív
beszélgetést – mondja. Lehunyom a szemeimet, és sóhajtok egyet.
- Nem fogom elindítani. Így is
tudunk beszélni.
- Indítsd el, kérlek. - Halálosan
nyugodt a hangja. Ez még rosszabb, mintha kiakadna. Olyan, mint a
vihar előtti csend. Ennek nem lesz jó vége. - Tudod, hogy nem
szeretek így beszélgetni.
- Anya – mondom lassan, tagoltan -,
nem fogom elindítani.
- Roxanne Haylen, azonnal indítsd el
azt a vacakot! Látni akarom az arcodat, míg velem társalogsz.
Felpattannak a szemeim, és elhúzom a
fülemtől a mobilt. Hirtelen elfog a vágy, hogy kinyomjam anyámat
a vonalból, de összeszedem minden erőmet, és kikeresem a
lehetőségek közül az interaktív társalgást. Bénázok egy
kicsit, hogy húzzam az időt, aztán míg betölti az alkalmazást,
jó mélyeket lélegzem, és összeszedem magam.
- Máris jobb – bólint anya, ahogy
elindul az alkalmazás. Az arcomra erőltetek egy mosolyt, bár
nehéz. Mindig nehezen mosolygok, mikor anyámmal beszélek, vagy egy
légtérben vagyok vele. Elég hideg a kapcsolatunk, ezért is
költöztem el otthonról azonnal, mikor az egyetem mellé a kiváló
évvégimért cserébe megkaptam az államtól a Teljes Támogatást.
Legalább olyan hideg a kettőnk viszonya, mint anya maga. A mély bíbor
frufru, a fekete, fejre simuló tincsek, és a zöld konty, ami
mindig tökéletesen a feje közepén van, ha éppen így hordja a haját. Az éles arccsont, a
vékony, hosszú nyak, a fémszínű fülbevalók, a hegyes orr, a
hideg színű, gondosan összeválogatott ruhák, és a meleg színű
kiegészítők. Mind olyanok, mint a kapcsolatunk. Teljesen idegenek
egymástól, de mégis összetartoznak... Az egyetlen dolog, ami
közös bennem és anyában, az a szemünk. Pontosan olyan a szemem,
mint az övé. - Miről akarsz velem beszélni? - ránt ki hivatalos,
éles hangja gondolataim világából. Pislogok egyet, felülök
törökülésbe a kanapén, és anyára nézek.
- Jaaa, igen. A holnapról lenne szó.
- Látom az arcán, hogy egy pillanatra megkeményedik, de aztán
csak felvonja egyik szemöldökét, hogy jelezze: figyel rám. - Nem
tudok elmenni veled a kiállításra.
- Valahogy éreztem, hogy ez lesz
belőle. - Hideg, megvető tekintetével szavak nélkül is a földbe
döngöl. Most jön a jókedvem teljes megsemmisítése. - Mi más
programod van?
- Portiával...
- Azzal a lánnyal? - szakít félbe.
Összeszorítom a fogaimat, mert utálom, mikor beleszól a
mondatomba. - Rossz hatással van rád, Roxanne. Olyan kis... hmm,
bolond.
- Ez nem igaz! - csattok fel. Az egy
dolog, hogy az anyám és nem bírja a legjobb barátnőmet, de az
már sok, hogy ilyet mond róla.
- De igen, drágám, és ezt te is
tudod.
- Nem, anya, nem tudom. Egyáltalán
nincsen rám rossz hatással, és a legkisebb mértékben sem bolond. Sajnálom, ha számodra az, hogy
valakivel jól érzem magam, rossz hatás, de... holnap elmegyek vele
vásárolni – fejezem be határozottan. Akármit fog mondani erre,
nem fogom neki hagyni, hogy meggyőzzön.
- Szóval ezért nem érsz rá? Mert
vásárolgatni mész? - kérdezi. A hangja olyan megvető, hogy alig
merek válaszolni.
- Igen.
Anya felsóhajt, bólint egyet, aztán
álszenten elmosolyodik. - Rendben. Remélem, azért vasárnap még
hajlandó leszel eljönni hozzánk.
- Ott leszek – préselem ki magamból. Abban a pillanatban, hogy szétkapcsol a vonal, a kanapé végébe dobom a mobilomat, és egy párnát szorítok az arcomra, hogy elfojtsam a kiáltást, ami felfelé törekszik a torkomból.
- Ott leszek – préselem ki magamból. Abban a pillanatban, hogy szétkapcsol a vonal, a kanapé végébe dobom a mobilomat, és egy párnát szorítok az arcomra, hogy elfojtsam a kiáltást, ami felfelé törekszik a torkomból.
Jesszus, ha nekem ilyen anyám lenne... :/
VálaszTörlésLátszik, hogy a Kapitóliumban sem minden habostorta. Anno, amikor a könyveket olvastam Peeta anyját is ilyesminek képzeltem el.
Amúgy nagyon jó rész lett! :)
Nos hát... Roxanne anyja egy külön kategória lesz, de nem mondok róla semmit. :)
TörlésÉs köszi! :3
Hát az már most látszik rajta... egy begyöpösödött banya... :D de ki tudja ;)
TörlésBegyöpösödött banya... xD Hmm, ezt lehet, hogy még felhasználom, ha nem bánod. :D
Törlés