-->

2013. jún. 18.

Második Fejezet - III. rész

Halihó!
Ezt a részt élveztem írni. Tetszett "roxanne-mama" karakterének a megformálása, mert olyan... hmm... Szerintetek milyen? Megírhatjátok kommentben. ^^ És nagyon köszönöm a hat pipát, eddig ez a legtöbb! Várom a feliratkozókat és a hozzászólásokat, és hálás vagyok az eddigiekért! <3
____________________________


Nos igen, az Aratás. Furcsán fog hangzani, de én azon ritkaságok közé tartozom itt, a Kapitóliumban, akik nem rajonganak az Éhezők Viadaláért. Anya kedveli, Plutarch nem annyira (ezt nem tudom biztosan, de sosem szeret a munkájáról beszélni, szóval ebből gondolom), Portia mindig csak az interjúkig nézi, és legfőképpen mindig a stylistok alkotásai miatt, de a legtöbb diák a suliban természetesen szereti. Egyszerűen nem értem, hogy hogy lehet élvezni ezt az egészet, és hogy mi az öröm abban, hogy a csont sovány, sokszor beteg gyerekek halomra ölik egymást egy hatalmas ketrecben.
Sóhajtok egyet, átfordulok az oldalamra, és kihalászom a zsebemből a mobilomat. Fel kell hívnom anyámat, de minden egyes sejtem tiltakozik ellene. Adok magamnak további öt percet a felkészülésre, aztán kikeresem a telefonkönyvből, és míg kicseng, próbálom összeszedni a gondolataimat és azt, hogy mit fogok mondani.
- Szia anya – szólok bele azonnal, mihelyt kattan a vonal.
- Roxanne! - Hallom anya hangján, hogy meglepődik. - Miért hívsz?
- Beszélnünk kell.
- Akkor indítsd el az interaktív beszélgetést – mondja. Lehunyom a szemeimet, és sóhajtok egyet.
- Nem fogom elindítani. Így is tudunk beszélni.
- Indítsd el, kérlek. - Halálosan nyugodt a hangja. Ez még rosszabb, mintha kiakadna. Olyan, mint a vihar előtti csend. Ennek nem lesz jó vége. - Tudod, hogy nem szeretek így beszélgetni.
- Anya – mondom lassan, tagoltan -, nem fogom elindítani.
- Roxanne Haylen, azonnal indítsd el azt a vacakot! Látni akarom az arcodat, míg velem társalogsz.
Felpattannak a szemeim, és elhúzom a fülemtől a mobilt. Hirtelen elfog a vágy, hogy kinyomjam anyámat a vonalból, de összeszedem minden erőmet, és kikeresem a lehetőségek közül az interaktív társalgást. Bénázok egy kicsit, hogy húzzam az időt, aztán míg betölti az alkalmazást, jó mélyeket lélegzem, és összeszedem magam.
- Máris jobb – bólint anya, ahogy elindul az alkalmazás. Az arcomra erőltetek egy mosolyt, bár nehéz. Mindig nehezen mosolygok, mikor anyámmal beszélek, vagy egy légtérben vagyok vele. Elég hideg a kapcsolatunk, ezért is költöztem el otthonról azonnal, mikor az egyetem mellé a kiváló évvégimért cserébe megkaptam az államtól a Teljes Támogatást. Legalább olyan hideg a kettőnk viszonya, mint anya maga. A mély bíbor frufru, a fekete, fejre simuló tincsek, és a zöld konty, ami mindig tökéletesen a feje közepén van, ha éppen így hordja a haját. Az éles arccsont, a vékony, hosszú nyak, a fémszínű fülbevalók, a hegyes orr, a hideg színű, gondosan összeválogatott ruhák, és a meleg színű kiegészítők. Mind olyanok, mint a kapcsolatunk. Teljesen idegenek egymástól, de mégis összetartoznak... Az egyetlen dolog, ami közös bennem és anyában, az a szemünk. Pontosan olyan a szemem, mint az övé. - Miről akarsz velem beszélni? - ránt ki hivatalos, éles hangja gondolataim világából. Pislogok egyet, felülök törökülésbe a kanapén, és anyára nézek.
- Jaaa, igen. A holnapról lenne szó. - Látom az arcán, hogy egy pillanatra megkeményedik, de aztán csak felvonja egyik szemöldökét, hogy jelezze: figyel rám. - Nem tudok elmenni veled a kiállításra.
- Valahogy éreztem, hogy ez lesz belőle. - Hideg, megvető tekintetével szavak nélkül is a földbe döngöl. Most jön a jókedvem teljes megsemmisítése. - Mi más programod van?
- Portiával...
- Azzal a lánnyal? - szakít félbe. Összeszorítom a fogaimat, mert utálom, mikor beleszól a mondatomba. - Rossz hatással van rád, Roxanne. Olyan kis... hmm, bolond.
- Ez nem igaz! - csattok fel. Az egy dolog, hogy az anyám és nem bírja a legjobb barátnőmet, de az már sok, hogy ilyet mond róla.
- De igen, drágám, és ezt te is tudod.
- Nem, anya, nem tudom. Egyáltalán nincsen rám rossz hatással, és a legkisebb mértékben sem bolond. Sajnálom, ha számodra az, hogy valakivel jól érzem magam, rossz hatás, de... holnap elmegyek vele vásárolni – fejezem be határozottan. Akármit fog mondani erre, nem fogom neki hagyni, hogy meggyőzzön.
- Szóval ezért nem érsz rá? Mert vásárolgatni mész? - kérdezi. A hangja olyan megvető, hogy alig merek válaszolni.
- Igen.
Anya felsóhajt, bólint egyet, aztán álszenten elmosolyodik. - Rendben. Remélem, azért vasárnap még hajlandó leszel eljönni hozzánk.
- Ott leszek – préselem ki magamból. Abban a pillanatban, hogy szétkapcsol a vonal, a kanapé végébe dobom a mobilomat, és egy párnát szorítok az arcomra, hogy elfojtsam a kiáltást, ami felfelé törekszik a torkomból.

4 megjegyzés:

  1. Jesszus, ha nekem ilyen anyám lenne... :/
    Látszik, hogy a Kapitóliumban sem minden habostorta. Anno, amikor a könyveket olvastam Peeta anyját is ilyesminek képzeltem el.
    Amúgy nagyon jó rész lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos hát... Roxanne anyja egy külön kategória lesz, de nem mondok róla semmit. :)
      És köszi! :3

      Törlés
    2. Hát az már most látszik rajta... egy begyöpösödött banya... :D de ki tudja ;)

      Törlés
    3. Begyöpösödött banya... xD Hmm, ezt lehet, hogy még felhasználom, ha nem bánod. :D

      Törlés