Kedves Olvasóim!
Ugyan az előző részhez nem érkezett, csak öt pipa, azért én tudom ám, hogy itt vagytok, és ezt köszönöm nektek. Köszönöm az új feliratkozót, a követést és a díjat, sokat jelentetek nekem!
Továbbra is várom a visszajelzéseiteket, és ígérem, most már nem olyan sokára beindulnak az események.
Ölel mindenkit: Bridget <3
_____________________________
Mire végzünk a selyemmel, már szinte
az egész egyetem zöld, lila, citromsárga és fehér színekben
pompázik. Mi maradunk legutoljára, és mindhárman Zimont
hibáztatjuk a késésért.
- Te hülyéskedted el az egészet! -
taszítja oldalba Portia, de közben alig áll a lábán, úgy nevet.
- Ne gyere nekem, mert kitépem az
összes hajadat! - utánozza a fiú Cassy hangját. - Ja, nem, bocsi,
most voltam körmösnél... Nem akarom, hogy a száraz tincseid
belekarcoljanak a lakkomba!
Portiának muszáj belém kapaszkodnia,
én meg rászólok Zimonra, hogy hagyja abba, mert még a végén
megfullad a legjobb barátnőm. Erre aztán egy kicsit összeszedi
magát, de továbbra is vigyorog, Portia meg akárhányszor ránéz,
elneveti magát. Ebből fakad, hogy a hatalmas díszeket csak
harmadik próbálkozásra sikerül feltenni a boltívekre, és akkor
is csak azért, mert én veszem át a feladatot – sajnos Port mind
a két alkalommal leszakítja őket, mert Zimon nevetteti. A végén
úgy döntök, hogy mivel mindennel végeztünk, de ezek ketten egy
darabig még ellesznek egymással, leülök Cinna mellé a
szekrénysorok tövébe. Egy jó nagy ásítás után egy még
hatalmasabb sóhaj szakad fel belőlem.
- Tisztára olyanok, mint a gyerekek –
csóválom mosolyogva a fejem.
- Körülbelül – válaszol halkan
Cinna.
Fél szemmel rásandítok, és látom,
hogy ő is mosolyog. - Hogy haladsz az év végi beadandóddal?
Hasznos voltam? - kérdezem.
- Igen, mindenképpen – vigyorodik
el -, de már nem kell megcsinálnom a ruhákat. Felmentést kaptam a
Viadal miatt, Portiával együtt – magyarázza.
- Ó! Kis mázlisták. Na és van már
valami ötletetek a hétfői felvonulásra? – érdeklődöm.
- Még nem nagyon, de legkésőbb
csütörtökig muszáj lesz kitalálnunk valamit.
- Hát akkor sok sikert – nézek rá
mosolyogva.
A következő pillanatban Zimon
slattyog oda hozzánk, mögötte Portiával.
- Na jó, srácok – nyújtózkodik
egyet -, nekem mennem kell szénért. - Mindhárman egyszerre nézünk
rá, és mikor leesik neki, hogy mennyire nem értjük, miről
beszél, sóhajtozva beletúr lila hajába. - Tudjátok, olyan fekete
kis bigyók – magyarázza.
- De minek az neked? - ráncolom a
szemöldökeimet. - És miért te szerzed be?
- Holnapra kell – vigyorodik el. -
És azért én szerzem be, mert a diri csak így engedélyezte a
dolgot.
- Te jó ég! - kiált fel Portia. -
Féljünk?
- Nem kell – vonja meg a vállait a
fiú. - Csak egy kis extra lesz a produkciómoz.
- Na jó, ezt most tényleg nem
értem – rázom meg a fejem.
- Nem is kell – kacsint rám, aztán
zsebre vágja a kezeit, sarkon fordul, és elindul az udvar felé. -
Pápá! - kiabál vissza.
Visszaköszönünk neki, aztán
próbáljuk kitalálni, hogy vajon mi ez az egész a szénnel. Én
arra tippelek, hogy mivel a szénnek a Tizenkettedik Körzethez van
köze, lesz valami buli külön Portiának és Cinnának, de ők ezt
nem nagyon hiszik. Miután ezen kívül semmi értelmes nem jut
eszünkbe, megegyezünk abban, hogy holnap úgyis minden kiderül,
szóval igazából teljesen felesleges agyalni a dolgon.
Portia ma este is nálam alszik, csak
hazafelé ugrunk be hozzá pár cuccért, meg azokért a holmikért,
amik holnapra kellenek. Egész este beszélgetünk, kaját rendelünk
meg nevetgélünk, vagyis nagyjából ugyanazt csináljuk, mint
tegnap – csak immáron egy kicsit szolidabban.
Másnap reggel elég későn ébredünk,
de még így is tengernyi időnk van a bálig. Este hatkor kezdődik,
bőven elég, ha félre odaérünk, így ha kettőkor kezdünk
készülődni, még az is elég. Közösen összedobunk valami
reggelit, aztán míg megesszük, megnézünk egy filmet. Igazából
tévézni akartunk, hátha van egy jó sorozat éppen, de az
égvilágon semmi más nincs adásban, csak a Viadalok ismétlése,
és Caesar Flickerman interjúk a Játékmesterekkel meg
polgármesterekkel.
- Úgy utálom, mikor ez van – húzom
oldalra a számat.
- Évente csak egyszer kell túlélned –
bokszol a vállamba Portia.
- Az épp elég.
Szerencsére a film egész jó, és
elvonja a figyelmemet. Aztán elérkezik a kettő óra, és
nekilátunk a készülődésnek. Először megcsináljuk a hajunkat:
Portia befesti pár tincsét sárgára meg kékre, az én frizurám
pedig végül csak annyiban változik, hogy a töve fekete lesz, és
loknikat sütünk az aljába. Aztán sminkelünk - ezzel egy csomó
idő elmegy -, legvégül pedig strasszokat teszünk a körmünkre, és
párat a szemünk alá is biggyesztünk. Legutoljára marad a ruha, amit egyszerre
veszünk fel, aztán mikor mindketten készen vagyunk, szintén
egyszerre lépünk ki a nappaliba. Azonnal a tükör elé rohanunk.
- Hű, de jól nézünk ki! - kiált
fel Portia. Felszegi az állát, aztán elneveti magát. - Íme a
Viadal Bál két legszebb résztvevője!
***
Mire mi megérkezünk, már szinte
mindenki ott van. A bált egy hatalmas, ovális teremben szoktuk
megtartani, amit nemes egyszerűséggel csak Bálteremnek hívunk. A
terem bal végében van a színpad az előadóknak, akik a zenét
szolgáltatják, jobboldalt a kaják kapnak helyet, középen pedig,
egy kétszer kétméteres, óriási, kék csillár alatt van a
táncparkett. Egy csomóan ott álldogálnak klikkekbe verődve, és
koktélt iszogatva beszélgetnek. Az egész terem zsong a sok
embertől, de igazából ez nem zavaró, hiszen megadja az egész
hangulatát.
- Mit csináljunk először? - súgja
oda Portia. Nem értem, miért suttog, talán a természetes, jóleső
izgalom miatt, amit én is érzek a levegőben. Elvégre ez egy bál,
ahol sok minden megtörténhet, ezért hát én is suttogva válaszolok
neki.
- Nem is tudom. Mondjuk menjünk, és
igyunk egy koktélt.
Egyszerre fordulunk el, és indulunk meg az asztalok felé. Egy halom kajától meg italtól roskadoznak.
Először mindenféle előételek, szendvicsek, kaviár, öntetek
és miegymás, aztán a főfogások, amiket mi Portiával csak
"ebédkajáknak" hívunk, utoljára mindkettőnk kedvencei,
a desszertek. A legvégső, apró asztalon pedig azok az átlátszó
löttyel teli talpas borospoharak, amiket ki nem állhatok. Arra
valók, hogy ha túlságosan tele vagy és nem tudsz többet enni,
akkor felhajts egyet – de szigorúan csak a mosdóban. Ha nem ott
teszed, akkor ott fogsz hányni, ahol éppen vagy, ugyanis ez a cucc
erre való. Megiszod, hánysz egyet, aztán már ehetsz is tovább.
Ezt eleve undorítónak és visszataszítónak tartom, de mikor
először találkoztam a dologgal, sajnos még nem tudtam, hogy ilyen hatása
van. A mai napig emlékszem arra a délutánra... Tizenegy éves
voltam, és a szüleimmel egy neves hivatalnok által rendezett
bankettre voltunk hivatalosak, aki a lányának rendezett ünnepséget
a tizennyolcadik születésnapja alkalmából. Természetesen semmi
más nem érdekelt tizenegy éves fejjel, csak a gyönyörű ruhák,
és a sok kaja meg ital. Mivel legjobban azért mégis csak a
desszertek foglalkoztattak, csomó édes dolgot ettem, és aztán vizet
akartam inni. Azt hittem, hogy a poharakban víz van, és megittam
egyet. Már nyúltam volna a második felé, de nem jött össze,
mert abban a másodpercben kidobtam a taccsot. Ami azt illeti,
szörnyű volt az a nap. Leégettem a szüleimet, apa ott ismerkedett
meg azzal a szőkével, aki miatt aztán otthagyott minket, és
elképzelhető, hogy a produkcióm is hozzájárult ahhoz, hogy anyám
nem nagyon kedvel.
- Rox! - ránt ki Portia hangja a
gondolataimból. - Rox, minden rendben? Azt mondtad, koktélt igyunk,
de már vagy két perce csak állsz az asztal előtt, és a hánytatót
bámulod. Biztos vagy benne, hogy... - elharapja a mondat végét, és
elvigyorodik.
- Nem – rázom meg a fejem -, csak
eszembe jutott valami.
- Ó, akkor oké. Szerezzünk egy
italt, aztán keressük meg a többieket – tanácsolja.
Teleszórom a koktélomat chiliporral,
ami meglepő, mert ha túl sok van benne, akkor már nem iszom meg.
Talán ez is annak az oka, hogy ideges vagyok, amit szintén nem
értek. Sosem szoktam ideges lenni a bálokon.
- Azt nézd – búgja a fülembe
Portia. Arrafelé nézek, amerre mutat, és megpillantom Cassyt.
Megszokhattam volna már, hogy folyton parádézik, de az a ruha,
amit most visel, talán minden eddigin túltesz. Az egész lila, jó
egyméteres uszállyal, és mindenhol fehér tollak lógnak le róla.
- Mint egy félig megkopasztott madár – kuncogja Portia.
Tényleg arra hasonlít, de ennek
ellenére egész népes rajongótábor gyűlt már köré.
Természetesen fiúk, akik odáig vannak érte, és lányok, akik olyan
menők és népszerűek akarnak lenni, mint ő. Én mondom, sosem
fogom megérteni az emberi fajt.
- Hé! - kiált oda nekünk egyszer csak valaki.
Legnagyobb meglepetésemre maga Cassy az, és nem is nekünk kiabál,
hanem inkább csak egyikünknek, pontosabban Portiának. - Hé, Port,
nem jössz ide?
Portiával egyszerre karolunk egymásba,
és úgy bámulunk vissza a lányra, aki ki sem látszik hatalmas
szempillái mögül. Az összes rajongója minket bámul. Elég ciki helyzet.
- Nem – rázza meg a fejét a
barátnőm. - Köszi, inkább maradok a régi társaságomnál.
- Nemár! - húzza el a száját
Cassy. - Gyere már ide, egyvalaki nem is társaság! - Egy pillanat
erejéig rám néz, aztán önelégülten elmosolyodik, és
hátradobja a haját.
- De három már az – hallok meg egy
ismerős hangot a hátam mögül. Még megfordulni sincsen időm,
máris Zimon feje kandikál át a vállaink fölött, a kezeivel pedig mindkettőnket átkarol.
- Te vagy a megmentőm – tátogom
felé hálásan, mire elvigyorodik.
- Na és te? - Cassy a hátunk mögé
néz, és ismét dob egyet a haján. Ha jól látom, rózsaszín az
alja. Csodás, elvégre a lila és a rózsaszín nagyon passzol
egymással. - Te nem jössz ide, Cinna?
A hátam mögé pillantok, de akkor már
késő, mert Cinna egyenesen mellém áll, és zsebre vágja a
kezeit.
- Nem, kösz – feleli egyszerűen.
- Hát, az kár – sóhajtja drámaian
a lány. - Eddig se voltál nagyon lent, de most már igazán feljebb
léphetnél a ranglétrán, Portiával együtt. Velem kéne
lógnotok, nem velük – vet rám és Zimonra pár lesújtó
pillantást.
- Nekem jó itt. - Portia Cassy magas,
nyálas orrhangját utánozza.
- Ja, ők itt illenek a ruhámhoz -
száll be Zimon is a piszkálódásba ugyan olyan hangon. Aztán a
barátnőm hátranyújtja a tenyerét, a fiú pedig belecsap.
Cassy nem válaszol, csak fújtatva int
a közönségének, hogy továbbáll, kövessék.
- Kiállhatatlan egy csaj – morogja
Portia, majd belekortyol a koktéljába.
- Az – helyeselek halkan, s mivel
még mindig annak a hatása alatt vagyok kicsit, hogy Cassy leakarta
nyúlni a legjobb barátnőmet, én is beleiszom a koktélomba. Ez
kár, ugyanis teljesen kiment a fejemből, hogy tele nyomtam
chilivel. Ahogy az első adag lecsúszik a torkomon, köhögni
kezdek, és Portia kezébe nyomom a poharat. Biztos csak
millimétereken múlik, hogy nem löttyen rá a cucc, úgy ugrik
hátrébb. Aztán mikor látja, hogy mindjárt megfulladok,
egyszerűen hagyja a földre esni a poharat, és egyből segít.
- Rox! Te jó ég, mi a baj?
- Túl sok volt a chili – válaszol
helyettem Zimon, de fogalmam sincsen, hogy honnan tudja.
Cinna a kezembe ad egy pohár vizet,
amit szinte egy másodperc alatt be is nyakalok. - Köszi –
motyogom a könnyeimen keresztül.
Még jó, hogy ekkora itt a nyüzsgés, mert így senkinek sem tűnök fel. Sikeresen összeszedem magam annyira,
hogy képes legyek a kiegyensúlyozott lélegzésre, és a többiekkel
együtt le tudjak ülni a bárpulthoz. További kér pohár vizet
tüntetek el, mire rendbe jövök.
- Azt hiszem elég volt a chiliből –
szipogom.
- Hát az tuti – helyesel Portia.
Olyan fejet vág, mintha éppen meghalni készülnék.
- Ne nézz már így rám! - dőlök
hátra. - Jól vagyok.
- Biztos? - vonja össze a
szemöldökeit. - Vagy kérsz még vizet?
- Nem, köszi – rázom meg a fejem.
Ismét szipogok egyet, és felsóhajtok. - Jól kezdődik ez a bál.
- Nem nem, még nem kezdődött el,
szivi – kacsint rám Zimon.
- Ja, bocsi, még van... - felnézek
az órára, ami szerint még két perc, és hat lesz -, ...pontosan
kettő perc.
- Akkor nekem mennem kell – vigyorog
a fiú. Azzal meg sem várja, hogy válaszolhassunk, már fel is
szívódik.
- Vajon mire készül? - néz utána
Portia.
- Hamarosan kiderül – állapítja
meg Cinna.
Tovább üldögélünk a bárpultnál,
és az eseményeket figyeljük. A szervezők beraknak valami zenét,
ami nem élő, ez pedig meglep, hiszen a bálokon mindig élőben
zenélnek. Egy páran összeállnak és táncolni kezdenek, mi pedig
Portiával közben megvitatjuk, hogy kinek milyen a ruhája. Cinna
csendben hallgat minket – úgy látszik, nincs beszédes kedvében.
Azonban mikor megkérdezzük, hogy mit gondol az általunk
legszebbnek ítélt ruháról, pár mondatba összefoglalja, hogy
miért áll jól, vagy éppen nem jól a lánynak.
Aztán valami olyan történik, ami
addig soha. Éppen bekapok egy olívabogyót, ami Portia koktéljában
volt (ő nem szereti az olívát), mikor észreveszem, hogy egy srác
felénk tart. Először azt hiszem, a bárpult miatt jön, de mikor
találkozik a tekintetünk, már tudom, hogy nem.
- Ide jön! - suttogom kétségbeesetten
Portiának. Olyan közel hajolok a füléhez, hogy a haja teljesen
eltakarja a számat. Minden bizonnyal ő is kiszúrja a srácot, mert
elvigyorodik, és visszatol a székemre.
- Ide bizony – kacsint rám.
Szeretnék jól belerúgni a bokájába,
de már nincs rá lehetőségem, mert a fiú megáll előttem, majd finoman meghajol, ahogy a szokás és az illem kívánja.
- Roxanne – köszönt. Először nem
esik le, hogy honnan ismer, de aztán rájövök, hogy néha együtt
van tematika óránk.
- Szia, Fritz – bólintok. Olyan
erőltetetten mosolygok, hogy attól félek, lebukom. Óvatosan
Portia után nyúlok, aki nemes egyszerűséggel leráz magáról.
- Felkérhetlek egy táncra? - kérdezi
a fiú.
Szinte látom magam előtt a hatalmas,
pirosan villogó lámpát, ami valahol az agyamban azt szirénázza, hogy
"Nem! Találj ki valamit, Rox!". De semmi sem jut eszembe.
Kővé dermedve bámulok Fritzre. Furcsa lehet a reakcióm, de az az
igazság, hogy életemben talán egyszer vagy kétszer esett meg,
hogy táncoltam a bálon. Még csak azt sem mondhatom, hogy
szégyenkeznem kéne a tánctudásom miatt, mert anyám ragaszkodott
hozzá, hogy az általános iskolában balettozzam... De egyszerűen
nem megy. Nem akarom, hogy ez a srác a csípőmre tegye a kezét,
vagy hogy átkarolja a vállamat.
- Persze, hogy felkérheted! - Portia
letol a székről, és a kezemet Fritz tenyerébe nyomja. - Szegény
kicsit le van fagyva – tűr a fülem mögé egy tincset. - Olvaszd
fel. - Azzal a táncparkett felé fordít, és a hátamra mért
nyomással megadja a kezdő löketet.
Ahogy elindulok Fritz ég kék öltönye
mellett, észhez térek. Átpillantok a vállam fölött, és
egyenesen a vigyorgó és integető Portiára szegezem a
tekintetemet. Ezt még megbánod,
üzenem a szemeimmel.
Kedves Bri,
VálaszTörléselérkezett ez a nap is, azt hiszem megírom neked életem első megjegyzését az Életen át című történetedhez.
Szóval, imádom a karakterjeidet. És igen ide sorolom mint Cinnát mind Portiát, akikről a trilógia alatt elég keveset tudunk meg. Nekem egyértelmű kedvencem a Zimon-Portia páros, remélem hogy ők nemsokára, összejönnek.:)
Roxanne és Cinna között is kezdődhetne valami, mert nekem most úgy tűnik hogy Cinna körülbelül ugyanannyira kedves Roxszal mint bárki mással. már nagyon várom mikor jönnek össze.:D Azontban most itt van ez a Fritz, akiről bár nem írtál leírást, máris ellenszenvet érzek. Nem értem miért lökte oda Portia Roxot...
Nagyon várom a következő részt, kérlek siess, mert nem fogom bírni szombatig.
ölel: biri
De biri, már írtál nekem egyszer, a legelső fejezetrészlethez... :D
TörlésNa mindegy, nagyon köszönöm a véleményedet, és amint írtam a fejezet előtt, lassan beindulnak majd az események - legalábbis remélem. Arról pedig, hogy hogy lesz ez az összejövős dolog, nem mondok semmit. ;D
Drága Bridget!
VálaszTörlésNos, itt is volnék, és teljesen le vagyok hengerelve. Mint már tudod, a karaktereid mesések és különlegesek, ami csak a hab a tortán a kiváló történetvezetés mellett. A bál hangulata nagyon magával ragadó, és kíváncsian várom mi fog történni. Annak is örülök, hogy egyre többet tudok meg Roxanne-ról, és bár Cinna eléggé csendes, szerintem pont ezért annyira érdekes személyiség. Borzalmasan várom a következő fejezetet! <3
Puszi, Azy
Ismét köszönöm a kommentedet, Azy! <3
TörlésA karakterek részben tartoznak csak hozzám, vagyis... hogyan fogalmazzak, Cinna és Portia karaktere Suzanne Collinsé igazából, de mivel Portiáról nem sokat tudunk meg (alig mond egy-két mondatot az egész trilógia alatt), így az ő személyiségét kedvemre alakíthattam, míg Cinnában pont ez a kedvesség és másság ragadott meg, ami sugárzott magából, míg Katnissel, az Éhezők Viadala főszereplőjével beszélgetett. Próbálom megragadni és áthozni a jellemét a saját történetembe, és remélem, sikerül. Roxanne pedig, hát, azt hiszem, ő az én felnőttkori mintaképem, ami annyit jelent, hogy örülnék neki, ha olyan lennék huszonegy éves koromban, mint ő. De szerintem nem leszek... még. Aztán meg ki tudja.
Ebből pedig következtess arra, amire szeretnél. :D
Ölel: Bridget <3